Autósok százezreivel toltak ki
Az informatikai rendszer összeomlása azt mutatja: az érintett állami szerveknek ugyanúgy nem volt idejük felkészülni az útdíj kiterjesztésére, mint az embereknek – írja közleményében az LMP. A párt a rendelet azonnali visszavonását sürgeti.
„Botrányosan indult az autópályák és autóutak elkerülő szakaszaira is kivetett útdíj. Az internetes és benzinkutakon történő vásárlás akadozik az informatikai rendszer hibái miatt. Ennek oka, hogy kapkodva és ötletszerűen vezették be az intézkedést, amelynek egyetlen célja van, a pénzbehajtás. Úgy kellene türelmi idő nélkül alkalmazkodnia autósok százezreinek a Fidesz ötletkormányzásához, hogy ez a jelek szerint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek sem sikerült” – írják.
Emlékeztetnek: az elmúlt napokban már kormánypárti politikusok is, többek között Hende Csaba és Gulyás Gergely is bírálták az útdíj fizetésének új rendszerét. Az LMP azt várja a kormánytól, hogy hallgasson az egyre erősödő kritikákra, és vonja vissza az egész rendeletet.
A párt szerint ugyanis elfogadhatatlan lenne, ha egyes fideszes politikusok lobbiereje alapján dőlne el, hogy mely szakaszok lesznek fizetősek. „A most látható káosz miatt joggal aggódhat mindenki: hogyan folytatódik a többször megígért országos közlekedési reform? Az eddigi tapasztalatok alapján félő, hogy az egész országot káoszba taszítja a kormánypárt felkészületlensége, nemtörődömsége, erőpolitikája” – zárul a közlemény.