Átadták az idei Raoul Wallenberg Díjakat
Az idei Raoul Wallenberg Díjak átadására 2013. január 17-én, a Holocaust Dokumentációs Központ Zsinagógájában került sor. A jeles eseményen részt vett Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, valamint Erik Ullenhag svéd integrációs miniszter.
A Raoul Wallenberg Díj alapítói, a névadó szellemiségét követve Raoul Wallenberg Díj elismerésben részesítik az arra érdemes személyeket és szervezeteket. A svéd embermentőről elnevezett díj adományozásával etikai mércét és példát kívánnak állítani a magyar társadalmi és politikai közélet elé. Elismerik azon szervezetek és személyek áldozatos munkáját, emberi, közösségi magatartását, akik az elmúlt időszakban tevékenységükkel, életútjukkal példát mutattak embertársaiknak a Magyarországon hátrányos helyzetben élők, a diszkriminációt elszenvedők érdekében.
A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által létrehozott Bíráló Bizottság döntött arról, hogy 2013-ban mely személyek, illetve szervezetek kapják meg a Wallenberg Díjat.
2013-ban Raoul Wallenberg Díjban részesültek:
– Baks Község Önkormányzata
– Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
– Bódis Krisztina író, független dokumentumfilmes, pszichológus
– Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke
– Uhrin Anikó, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatója.
Az idei Raoul Wallenberg Díjakat Balog Zoltán miniszter és Erik Ullenhag svéd integrációs miniszter adták át.
A laudációkat Sipos András, a díjat odaítélő bizottság titkára mondta el.
Baks Község Önkormányzatának kitüntetése kapcsán kiemelte, hogy a települési önkormányzat kiváló kapcsolatot ápol a Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal, amely közös munka egyik eredménye a ”Szilárd burkolatú utak kialakítása a Mária telepen” c. projekt megvalósítása. A Csongrád megyei településen a helyi önkormányzat törekszik arra, hogy lakosai megértésben tudjanak együtt élni egymással, ennek példájaként említette, hogy az ottani képviselő-testületbe a lakosság 2010-ben a cigány nemzetiségi önkormányzat egyik képviselőjét tagnak választotta. A falu lakóit közös cél vezérli a diszkrimináció leküzdése, a fiatalok továbbtanulása, önmegvalósítása és a hagyomány, a kultúra ápolása. Mindezt az egymás iráni szeretet és megbecsülés jegyében teszik.
A szintén díjazott független dokumentumfilmes Bódis Krisztáról közölte, fesztiválokat, kulturális és társadalmi megmozdulásokat szervez és létrehozta az ózdi Hétes-telepi alkotó és fejlesztő programokat.
Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke helyi szinten sikeresen, a lehetőségeket maximálisan kihasználva dolgozik az elesettekért. Érdekképviseleti, érdekérvényesítő tevékenységét nemcsak a cigány, de a többi nemzetiség, illetve a többségi társadalom is példaként tiszteli Újpesten. Béketeremtő egyéniségének köszönhetően működik, fejlődik az újpesti cigány közösség.
Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke szervező munkájának köszönhető, hogy a kezdeti néhány száz fős sokaság mára már több tízezres tömeggé vált a tavaszi Élet menete demonstrációin. Ezek olyan békés felvonulásokká váltak, ahol a jóérzésű magyar emberek kifejezésre juttatják elszántságukat a rasszizmussal, az antiszemitizmussal szemben, a gyűlöletmentes társadalomért.
Uhrin Anikó 2011-től, megalakulásától töretlen lelkesedéssel irányítja a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumot. Napi szinten mutat példát hitből, szakmai igényességből, emberségből és keresztényi alázatból egyházon belüli s kívüli munkatársainak, és az általa vezetett intézmény hallgatóinak egyaránt.
Egész életével a leghitelesebben mutatja meg, miként lehet cigány és magyar identitást egyszerre megélve, roma értelmiségiként a lehető legtöbbet tenni a cigányság integrációjáért. Az előítéletek falait lebontva, felelősséget érezve küzd népéért, embertársaiért a hit és a szeretet erejével.
A díjátadást követően a két miniszter beszédet mondott, majd az ünnepség végén a LiKör Kórus, az ELTE BTK Skandináv nyelvek és irodalom tanszékének önkéntes hallgatói adtak műsort.