Amikor fejszével műtenek

 Az erdők ökoszisztéma szolgáltatásai között tartjuk számon: a por- és a szén-dioxid-lekötést, a levegőtisztítást, a talajvédelmet, de az erdei rekreációs tevékenységeket is. A természetes erdőterületek csökkentik a villámárvizek kialakulásának kockázatát és szerepük van a táji vízmegtartásban, fenntartják és szabályozzák a vízgyűjtő területek és kisebb vízrendszerek vízkörforgását. Már egyetlen, idős bükk tövében is találhatunk védett gombákat, koronájában táplálkozó- és fészkelőhelyeket, belsejében komplett életközösséget. A tarvágások során eltűnik a területen élő lágyszárú növények, rovarok, madarak, denevérek és más életközösségek élőhelye. Ha nincsen tilalmi időszak, a fakitermelések a szaporodási időszakban jelentős kárt okozhatnak a költő madárállományban is.

A veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló 287/2022. (VIII. 4.) Korm. rendelet azonban egyetlen ökoszisztéma szolgáltatást ismer el: az erdőből kitermelhető famennyiséget.  

A veszélyhelyzeti kormányrendelet a következőkről szól. A fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozóan jogszabályban vagy hatósági döntésben megállapított korlátozást nem kell alkalmazni, így nem lehet akadály a fészkelő madár, de a telelő denevér sem. Ha védett természeti területen vágnak ki egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni. Az eddigiektől eltérően, nemesebb fafajok letermelt területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani. A jövőben védett természeti területen könnyebben és nagyobb kiterjedésben lehet tarvágást végezni. Az állami tulajdonú erdőkben is enyhébb szabályok vonatkoznak a vágásérettségi kor megállapítására, így a fiatalabb állományok is letermelhetőek lesznek. Az állami erdészetekben nem kell hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt faállományhoz vezető utakhoz. S az erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az agrárminiszter egyedi döntése alapján is sor kerülhet.

 Az erdő- és természetvédelmi rendelkezések az egészséges környezethez való jog (Alaptörvény XXI. cikk) és az Alaptörvény P) cikkében megfogalmazott államcél („A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”) megvalósulását egyaránt szolgálják. Az Alkotmánybíróság 4/2019. (III. 7.) Ab. határozatában felidézte a visszalépés tilalmáról a 28/1994. (V. 20.) AB határozatban megfogalmazott parancsot: „[a] környezethez való jog tárgyából és dogmatikai sajátosságából az következik, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan”. A 15/2021. (V. 13.) AB határozat pedig világosan fogalmazott arról, hogy a különleges jogrend sem jelenhet korlátlan hatalmat: „Az Alaptörvény teleologikus értelmezéséből az következik, hogy bár a rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedések meghozatalát teszi lehetővé, az alkotmányozónak nem volt célja a különleges jogrendi jogalkotót felhatalmazni sem arra, hogy a veszély leküzdésével össze nem függő alapjog-korlátozást vezessen be, sem arra, hogy egyes alapjogokat jobban korlátozzon, mint amennyire a rendkívüli körülmény indokolja. A korlátlan vagy korlátozhatatlan hatalom eleve ellentétes az Alaptörvény szellemiségével, még különleges jogrend idején is.” Arról nem beszélve, hogy a különleges jogrendről szóló alaptörvényi rendelkezések az alapvető jogok felfüggesztésére, szükséges mértéken túli korlátozására ugyan adnak alapot, a P) cikktől való eltérésre viszont nem.

Azt állítom, hogy a veszélyhelyzeti kormányrendelet a veszély -értsd: energiahiány- leküzdésével össze nem függő, vagy csak közvetetten összefüggő intézkedéseket is tartalmaz, továbbá az erdővédelemből való visszalépés túlmegy azon a mértéken, amit a rendkívüli körülmény indokol. A tűzifa csak annyiban számít megújulóenergia-forrásnak, amennyiben az erdő meg tud újulni. A veszélyhelyzeti rendelet azonban az erdők megújulóképességét veszélyezteti. A már kitermelt erdő felújításának feltételeit a rendelet úgy egyszerűsíti, hogy azoknak aligha lesz szerepük a mostani tűzifahiány mérséklésében. Magyarország kétmillió hektárnyi erdőterületén elvileg lenne elég tűzifa a lakosság ellátására: akár másfélszer többet is ki tudnának termelni az erdészetek, mint eddig. A megnövekedett tűzifaigényt elsősorban a nem védett területen található, alacsonyabb természetességű erdők intenzívebb használatával lehetne biztosítani. Azonban - részben a korábbi kormányzati mulasztások miatt - jelenleg sem elégséges számú erdőgazdálkodó, sem pedig fakitermelő nincsen. Az idén, frissen vágott fa valójában nem is tűzifa: a hatékony égéshez 20 százalékos nedvességtartalom kell, amit 1-2 év szárítással lehet csak elérni. Az ősszel kivágott fával alig lehet fűteni 40 százalék feletti víztartalma miatt. Ha a friss vágás mégis megjelenik a piacon, a vizes kátrány csak a levegőminőséget rongálja. A kitermelt tüzelőanyagot akkor használjuk fel hatékonyan, ha jól szigetelt házakat fűtünk vele, lehetőleg faelgázosító kazánban. Csakhogy a rezsicsökkentés bűvöletében a kormányzati politika eddig negligálta a hazai ingatlanállomány energetikai korszerűsítését. Jóllehet a lakossági energiahatékonysági programok csökkentenék a bruttó energiaigényt és - mivel nem fűtené többé a többletfa az utcát - tehermentesítenék az erdőket. Nehezen lehet hozzáférni korszerű tüzelőberendezésekhez is. A két évvel ezelőtti gazdaságvédelmi akciótervből sem jutott forrás arra, hogy a hazai kazángyártó kapacitást fejlesszük, önellátóvá tegyük az országot tüzelőberendezésből. Ráadásul a tűzifa iránti növekvő kereslet miatt a szociális tüzelőanyag-támogatásra jelenleg nyitva álló állami keret, félő, nem lesz elegendő. A veszélyhelyzeti kormányrendelet tehát ahelyett, hogy segítene a nincsteleneken, végeredményében - a nedves tüzelőanyagok, a szintetikus hulladékok várható gyakoribb égetése miatt - fokozottan veszélyezteti az életminőségüket.

A Homokhátságon hat évtized alatt katasztrofális mértékre süllyedt a talajvíz szintje. Magyarországot éppen emberemlékezet óta nem tapasztalt aszály (egy újabb veszélyhelyzet) sújtja. A Dél-Alföld forrósodása elsivatagosodással fenyeget. Ezzel párhuzamosan, a csapadék tér- és időbeli kiegyenlítetlensége miatt, a hirtelen lezúduló esők, elsöprő villámárvizek kockázata is növekszik. A vízmegtartás legfontosabb színtere a talaj és a felszín alatti víz, aminek megtartását az erdős vízgyűjtőkön kellene kezdeni. Az erdők tudniillik jelentős szerepet játszanak a talaj vízmegtartó képességében, a természetes – változatos korú, fafajú és holtfában is gazdag – erdei ökoszisztéma víztisztító és víztároló rendszernek számít. Néhány hete maga a miniszterelnök ismerte el, hogy a kormány mulasztásban van a vízvisszatartást illetően. Ehhez képest kormánypárti képviselők éppen azokban a napokban tettek újabb próbát a kútfúrás teljes liberalizációjára, most pedig a kormány bízza fejszékre az energiaválság kezelését. Ezt hívják alkalmatlan eszközzel végrehajtott válságkezelési kísérletnek. Az energiaéhséget ugyan nem, vagy legfeljebb csekély mértékben csillapítja, de legalább megágyaz egy következő veszélyhelyzetnek. Minden veszélyhelyzet mögött felsejlik ugyanis létfeltételeink pusztítása és minden veszélyhelyzet kísértés a hatalom számára létfeltételeink pusztítására. Amíg bele nem pusztulunk.

(Fotó: MTI)