Annyira kegyetlen volt a kutyáját halálra vonszoló balotaszállási nő, hogy nem vétség, hanem bűncselekmény miatt kell bűnhődnie

2019. szeptember 29., 14:17

Szerző:

Augusztus 5-én érkezett lakossági bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, hogy az 5413-as számú úton egy autót láttak, amelynek a hátsó lökhárítójához egy nagyobb testű kutya volt kötve. Az állat egy ideig futott a kocsi után, de rövid idő múlva nem tudta tartani a sebességet, és elesett. A kocsit vezető asszony az ekkor már földön fekvő ebet megállás nélkül vontatta tovább. 

A járőrök azonnal a megadott helyre mentek, azonban a kutya időközben elpusztult, tetemét az elkövető el is ásta. Az autó vezetőjét – egy 68 éves balotaszállási nőt – a rendőrök előállították, és állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás során kirendelt szakértő azt állapította meg, hogy a kutya azért pusztult el, mert

az asszony cselekménye különös szenvedést okozott neki. A nyomozók a szakértői vélemény alapján módosították a gyanúsítást, és a nő cselekményét vétségről állatkínzás bűntettére minősítették át. 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság az ügy iratait a vádemelés javaslatával átadták az illetékes járási ügyészségnek – írta a police.hu