Attól tartanak az aligaiak, hogy elveszik tőlük a lejárót

A hajdani pártüdülők új tulajdonosa és az aligai lakosok a Deák utcai lépcső miatt különböztek össze. Ez az egyetlen lejáró a Balaton-parthoz, az új tulajdonos feltételekhez köti a használatát, amit a helyiek sérelmeznek.

2023. április 24., 16:16

Szerző:

Az Aligai Fürdőegyesület (AFE) március végén kérte a tavaly ismét új, de továbbra is több szálon erősen a NER-hez kötődő tulajdonoshoz került Pro-Mot hozzájárulását, hogy az egyesület tagjai és más helyiek társadalmi munkában elvégezhessék a magaspartról a tóparti alsó útig kacskaringósan levezető, cirka 50 méteres szintkülönbséget leküzdő lépcsősor karbantartási munkáit. A cég engedélyére azért van szükség, mert a lépcső a Club Aligán, vagyis magánterületen át vezet. Balázs Attila,  Pro-Mot Kft. ügyvezető-tulajdonosa jelezte, méltányossági alapon hozzájárul a munkálatokhoz, ám előbb az egyesület szerezzen be független igazságügyi szakértői véleményt, valamint hatósági állásfoglalást a lejáró műszaki és statikai alkalmasságáról – számol be róla a Népszava.

Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese szerint most kezdődik a lakók és a nyaralók kiszorítása a partról. „Ha a Deák utcai lépcsőt lezárják, nem lehet lejutni a magaspartról, és akkor itt vége a strandolásnak.”

A Pr-Mot Kft. cégvezetője szerint azonban egy esetleges baleset esetén a felelősség a Pro-Motot és őt terheli, így nem elég, ha a civilek kitesznek néhány táblát, hogy a lejárót mindenki csak saját felelősségére használhatja. Balázs Attila a Népszava megkeresésére azzal indokolta feltételeiket, hogy saját mérnöki számításaik és műszaki vizsgálataik alapján a magasparti löszfal instabil, folyamatosan mozgásban van. „Amennyiben az egyesület bemutatja a hatósági engedélyt, akkor készek vagyunk közreműködni a lejáró szakszerű felújításában, és partnerek vagyunk a lejáró hosszútávú megoldásának rendezésében is” – fogalmazta meg az ügyvezető.

A magaspartról ugyanis nem egyszerű lejutni a vízhez: a Club Aliga főútja mellett csak ez a lépcső vezet le, máskülönben az alsó útra csak Siófok-Sóstó felől, illetve Balatonakarattya északi részéről lehet lehajtani. Vagyis több ezer helyi nyaraló számára az egyetlen lehetőség a Deák utca végi lejáró, innen érhető el legrövidebb úton a kikötő, az Aliga II. partszakasz, illetve az akarattyai Gumirádli-strand. A lejáró korábban a hajdani Castro-villához vezetett, az Aliga II-nek az alsó út és a tó közötti részét már felparcellázták: mivel az önkormányzat és az állam nem élt elővásárlási jogával, a Balaton-part legexkluzívabbnak számító, tómederig érő telkeit jellemzően ingatlanfejlesztő-hasznosító cégek vásárolták meg a Pro-Mottól összesen több mint 7 milliárd forintért. 

„Az útnak a parttól távolabb eső oldala is fel lett parcellázva, s vélhetően a Pro-Mot ezeket a telkeket is el akarja adni” – állítja Bukovszki András. – „A felosztásba a lejárót is belevették, vagyis nincs lenti kijárata a part felé.”

Az egyesület által megkérdezett jogászok szerint felesleges független igazságügyi szakértői véleményt, valamimnt hatósági állásfoglalást kérni a lejáró műszaki és statikai állapotáról, ugyanis ha a lépcsőt kizárólag saját rizikóra lehet használni, akkor a cégnek és vezetőjének nem merülhet fel semmilyen felelőssége.

A Népszava kérdésére Balázs Attila állította, mindez nem igaz, nem a löszfal alatti területek további fejlesztése vagy értékesítése miatt nem járultak hozzá a lejáró használatához.

„Ezt a koncepciózus teóriát határozottan cáfoljuk” – jelentette ki. „Feltételes hozzájárulásunk egyetlen oka, ahogy már említettem, kizárólag a löszfal természetes állapotából eredő kockázat és a lejáró, valamint az érintett magaspart balesetveszélyes állapota, mert meggyőződésünk, hogy a helyi lakosok, üdülőtulajdonosok és kirándulók biztonságának a biztosítása minden más szempontot, érdeket felülír.”

(Kiemelt képünk forrása: AFE Facebook oldala)