Videón: a világ egyik legkorszerűbb harckocsija érkezett Magyarországra

A világ egyik legkorszerűbb harckocsija, a „harcmezők királya” a Leopard 2A7HU típusú, amelyből öt már Magyarországra érkezett – mondta Horváth Sándor alezredes, a MH Klapka György 1. Páncélosdandár törzsfőnök-helyettese a köztévé reggeli műsorában.

2023. december 15., 10:10

Szerző:

Az alezredest azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a tatai páncélosdandár laktanyájában csütörtökön adták át az első, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsit és támogatójárműveiket, a Leguan 2HU hídvetőt és Wisent 2HU műszaki vontatót.

Horváth Sándor alezredes elmondta: a harckocsit az elektrooptikai rendszer, a motor, az erőátvitel, a fegyverzet olyan képességekkel ruházza fel, hogy gyakorlatilag „a harcmezők királyának” lehet nevezni. Elmondta: a harckocsi belső kialakítása és fegyverzete a magyar megrendelő igényei szerint lett kialakítva, a benne ülőket pedig rétegzett, kazamatás jellegű páncélzat védi, amely beépített területeken, például városban nagyobb védelmet jelent a kezelőszemélyzetnek. Szólt arról is, hogy a honvédség 44 Leopard 2A7HU harckocsit vásárolt, ezek közül 5 már megjött, a jövő évtől az ütemtervnek megfelelően havonta kettő fog érkezni. A harckocsikkal egy időben érkeznek a támogató, kiszolgáló járművek, és építik a szimulációs központot is.

Hangsúlyozta: az ilyen modern, összetett harcjárműveknél fontos, hogy a kezelőszemélyzet a harceljárásokat be tudja gyakorolni, ennek pedig költséghatékony módja a szimulációs központban végzett gyakorlás, ahol a katonák a valós harckocsihoz hasonló szerkezetben, de a virtuális valóságban gyakorolnak. Szólt arról is, hogy tart a kezelőszemélyzet képzése, vannak katonák, akiket Németországban egy hasonló típusra már felkészítettek. Horváth Sándor tájékoztatása szerint a harckocsit a hídvető segíti a kisebb folyókon, árkokon átkelni. A műszaki vontató pedig nemcsak a harcban megsérült tankot tudja vontatni, de adott esetben árokásásra, aknák kifordítására alkalmas eszközökkel is fel lehet szerelni. Szóba került az is, hogy „a nagy vasnak nagy a vonzereje”, így várhatóan a Leopard 2A7HU esetében is sokan fognak jelentkezni kezelőszemélyzetnek.

A magyar páncélos fegyvernem megújítására 2028-ig 44 Leopard A7-es érkezik Magyarországra, valamint öt Wisent műszaki mentőjármű és három Leguan hídvető, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő tartalékalkatrészek, speciális eszközök és szimulátorok. A Leopard több mint húsz ország haderejének gerincét jelenti, a Magyarországon rendszeresített verzió képezi az alapját a típus további fejlesztésének. A 70 tonnás jármű óránkénti 70 kilométeres sebességgel képes haladni terepen. Rétegzett páncélzata van, a küzdőtértől elkülönülő lőszertároló biztosítja a kezelő személyzet biztonságát és túlélését.

(Kiemelt képünkön: A világ egyik legkorszerűbb harckocsija, a Leopard 2A7HU. Fotó: honvedelem.hu)