Alapművek a Holokausztról
Hétfőn a budapesti Holocaust Emlékközpontban adták át a Köztársasági Érdemérem középkeresztjét Randolph Braham professzornak, a nemzetközi Holocaust – kutatás kimagasló személyiségének. A 89 éves amerikai tudós a héten részt vesz azon a tanácskozáson, amelyet a kamenyec-podolszkij-i deportálások 70. évfordulója alkalmából rendeznek.
Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára (maga is történész, volt Tel Aviv-i nagykövet) méltatta, a kitüntetést a kormány nevében átnyújtva, a professzor iskolateremtő tevékenységét. Pók Attila, a Történettudományi Intézet h. igazgatója, aki évtizedek óta dolgozik együtt a díszvendéggel, rámutatott: annak munkássága egyedülálló, egyetlen érintett európai országban sem dolgozták fel ilyen alapossággal a vészkorszak történetét. Így Braham nem csak a kormány, hanem az egész magyar társadalom elismerését megérdemli. Kijár ez ennek a „közéleti értelmiséginek” annál is inkább, mivel szenvedélyesen, de mindvégig elfogulatlanul, tárgyszerűen végezte és végzi munkáját –indulatoktól mentesen, a történész pártatlan higgadtságával.
Az ünnepi alkalomból nyitották meg a Holocaust Központban a Randolph Graham tékát, ahol kutatók, érdeklődök hozzáférhetnek a tudós gazdag munkásságának eredményeihez. Szita Szabolcs, a központ igazgatója elmondta: a Téka fontos szerepet játszik majd a hazai és a külföldi történelem-tanárok oktatásában.
Graham szerdán és csütörtökön részt vesz a kegyeleti és tudományos konferencián, amelyet a kamenyec-podolszkij-i deportálások 70. évfordulója alkalmából rendeznek. 1941 nyarán (tehát évekkel a német megszállás előtt) a magyar hatóságok mintegy 18.000 az országban élő zsidót telepítettek ki az ukrajnai hadműveleti területre, ahol legtöbbjüket a német fegyveres erők meggyilkolták. Az áldozatok között Magyarországra menekült lengyel és más zsidók mellett sok olyan volt, aki évtizedek óta élt az országban. A tanácskozáson magyar, amerikai, izraeli, szlovák kutatók tartanak előadást a Holocaust feltárásának új eredményeiről, szó lesz a keresztény világ szerepéről, többek között Slachta Margit és rendtársai embermentő tevékenységéről.
Déstől New Yorkig
Braham Ábrahám Adolf néven született 1922-ben Bukarestben, majd Désen végezte az elemi – és a középiskolát. Miután Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, szüleit, testvéreit deportálták és megölték. Braham megszökött először az ukrajnai munkaszolgálatból, majd a rá következő szovjet hadifogságból. Utóbb Ausztrián át Németországba jutott és 1948-ban került az Egyesült Államokba. Az egyetem elvégzése után 1956-tól 1992-es nyugdíjba vonulásáig összehasonlító politikatudományt tanított a City University of New York tanáraként. Az 50-es évektől az elsők között kapcsolódott be a Holocaust kutatásába s e történettudományi terület egyik meghatározó személyisége lett. Hatvannál több könyve közül kiemelkedik a magyar Holocaust 1881-ben eredetileg angolul megjelent kétkötetes története, amelyet 1988-ban adtak ki magyarul. Munkássága elismeréseként 1994-ben a Magyar Tudományos Akadémia díját kapta, 1995-ben a Köztársasági Érdemérem tiszti keresztjét.