Az akkumulátoripar konferenciájáról jelentkezett be az LMP

Keresztes László-Lóránt képviselő szerint az akkumulátorgyári befektetők sem mehetnek szembe a magyarok érdekeivel, erre pedig néha érdemes figyelmeztetni is őket.

2023. március 28., 09:54

Szerző:

Az akkumulátoripari befektetőknek és a kormánynak is üzent keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, mondván, meg kell érteniük, hogy nem mehetek szembe a magyarok érdekével.

Keresztes László Lóránt egy fővárosi szálloda előtt tartotta tájékoztatóját, ahol az akkumulátoriparág kedden és szerdán tartja konferenciáját.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az akkumulátorstratégiát nem lehet az emberek akarata ellenére végrehajtani.
A résztvevő iparági befektetőkhöz szólva kijelentette: végleg elveszítik az emberek bizalmát, ha nem jelennek meg egy közmeghallgatáson, ahogy tették azt Mikepércsen, vagy nem adnak választ a felmerülő kérdésekre, például arra, mennyi vizet használnak fel.

Az üzemeknek a munkavédelmi előírásokat is be kell tartaniuk, ahogy a munkavállalói jogokat is - tette hozzá.

Keresztes László Lóránt emlékeztetett Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség vezetőjének szavaira, aki szerint a kockázatokról is őszintén kell beszélni. Hozzátette ugyanakkor: hiába ez a szándék, a kormány nem ezt teszi.

(Kiemelt kép: Keresztes László Lóránt egy fővárosi szálloda előtt tartotta tájékoztatóját, ahol az akkumulátoriparág kedden és szerdán tartja konferenciáját. Fotó: Dr. Keresztes László Lóránt, facebook)