Aki nem lép egyszerre – Milyen ötlet a közmunkások besorozása?

A Győr-Moson-Sopron megyei közmunkásoknak kötelezően meg kell jelenniük a honvédség sorozásán, mert ha nem, akkor hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatott-rendszerből –

írta meg a 168 Óra Onlineis a Kisalföld nyomán. Aki megfelel a feltételeknek, szerződéses katona lehet. (A hírre reagálva a Magyar Honvédség közleményében azt állította, hogy a megjelenés önkéntes, de ez a lap által idézett közmunkások elmondása alapján máshogy van.) A honvédség a toborzást egyébként az ország más részein is folytatja majd. A nagy kérdés az: mit akar a honvédség a közmunkásoktól és jó-e valakinek az ilyen akció? Már azonkívül, hogy a honvédség megpróbálja felölteni az állományt, ami nem könnyű, mert egyáltalán nem vonzó a katonai pálya.

L. Ritók Nóra szociológus, a mélyszegénységből kitörést segítő Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint az önmagában jó ötlet, ha a Magyar Honvédség valós munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatottaknak. Különösen azért, mert a szegénységben élő, tartalékokkal nem rendelkező emberek csak a lakóhelyük közelében tudnak munkát keresni az olyan költségek miatt, mint az albérlet, az útiköltség, az első havi megélhetés fedezése. Ezeket mind megoldaná a honvédség ajánlata.

Más megvilágításba helyezi az egészet, hogy a hírek szerint nem afféle sima, a munka világába visszavezető állásajánlatról van szó, mert ha valakinek ezt felajánlják és nem fogadja el, akkor kizárják a közfoglalkoztatásból, akár hónapokra is. (A honvédség közleménye szerint azonban a szerződés aláírása önkéntes.) Ha viszont bármilyen nyomás mégis van a toborzáson részt vevőkön, akkor ez sokkal inkább kényszer, nem pedig ajánlat.

Sokan számos ok miatt nem tudják elfogadni a honvédség szerződését, még akkor sem, ha fizikailag és pszichikailag megfelelnek a feltételeknek. A legfontosabb azonban, hogy az amúgy nyomorúságos tengődést biztosító 52 ezer forintos közmunkásbért az is kockáztatja, aki esetleg elfogadja az ajánlatot. Ha ugyanis valaki menet közben meggondolja magát, a közmunkaprogramba való visszatérés nem egyszerű, a távozók helyét ugyanis gyorsan betöltik, és hosszú ideig kell várakozni, míg visszakerülhet.

L. Ritók Nóra szerint az egész akkor sem fog jól elsülni, ha nem a legrosszabb forgatókönyv szerint zajlik, azaz nem zárják ki a közmunkából azt, aki nem fogadja el az ajánlatot. Mivel valószínűleg nagyon kevesen élnek a lehetőséggel (ha tényleg az lesz, nem pedig kényszer), és alig jelentkeznek katonának, a program kudarcba fullad, ennek felelősségét pedig kimondva-kimondatlanul a közmunkásokra hárítják majd. Hiszen itt volt egy lehetőség, de nem éltek vele. Ez pedig, amellett hogy nem tesz jót a nehéz, kiszolgáltatott helyzetben élők külső megítélésének (azaz tovább lehet vele szítani a szegényellenes előítéleteket), kifejezetten rombolja a maradék önbecsülésüket, ami nem könnyíti meg a visszatérést a munka világába.

Krémer Balázs szociológus felidézi: évszázadok óta a szegénységből való felkapaszkodás tipikus útja katonának vagy papnak menni. Az ilyen kötelező megjelenéssel járó toborzóakciókban azonban benne van valamiféle „frusztrált tutira menés”, maga a honvédség sem biztos abban, hogy elég vonzó tud lenni, hogy még akár a legszegényebbek kíváncsiak legyenek az ajánlatukra. Így még „garantálható” a toborzás sikeressége: sok ember lesz.

Ebben benne van az is, hogy a közmunkások minden gátlás nélkül bármire alkalmazhatók. Semmilyen jog, erkölcs nem gátolja meg a közösség érdekében közpénzen munkát szervezőket abban, hogy politikai megrendelésre vagy akármilyen hülyeségre mozgósítsák a közmunkásokat. A kötelező toborzáson való részvétel épp úgy és épp akkora sunyi alantasság, mint politikai rendezvényekre vattának vagy kampánysegédmunkásnak kirendelni a közmunkásokat – fogalmazott Krémer Balázs.

Hasonló a véleménye Zolnay János szociológusnak. Szerinte a közmunkaprogram legnagyobb problémája a dolgozók teljes kiszolgáltatottsága: a kormány bármit megtehet, amit akar, és senki sem tudja megállítani.