Akad-e bárki, aki egységet hozhat létre Orbán Viktorral szemben?
„A magyar nép ezen a választáson leváltotta az ellenzéket. Nem bízhatjuk a hazánkat olyanokra, akik nemhogy a nemzet, de a saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra” – mondta Márki-Zay Péter a Mi vagyunk a többség 2.0 elnevezésű tüntetésén. Két héttel a Fidesz harmadik kétharmados győzelme után a hódmezővásárhelyi polgármester, a reménybajnok, aki ugyanakkor személyes szerepvállalásával sem tudott „megválasztatni” egy jobbikost a saját városát is felölelő egyéni választókerületben, úgy tűnt, ezzel bejelentkezett a nagypolitikába. Bár tagadta a személyes ambíciót, feltűnő volt, milyen erővel támadta az ellenzéket is. Szerinte „minden pártban vannak tisztességes emberek, de olyanok is, akikkel a jövőben sem lehet leváltani Orbán rendszerét, és a magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, ami nem csak szavakban utasítja el a korrupciót és a megfélemlítést, amiben nincsenek ott a korrupt hatalom ügynökei”.
„Ti vagytok az új ellenzék” – mondta többször is a résztvevőknek Márki-Zay Péter, és szavai a vágyott hittel itatták át a csalódottakat.
De valóban leválthatók a létező ellenzéki pártok? És ha igen, ki fogja ezt megtenni, ki lép a helyükbe? Ehhez azt is tudni kellene, van-e erre egyáltalán többségi akarat, hiszen a Mi vagyunk a többség több tízezres tüntetésein bizonyára ellenzékipárt-szimpatizánsok is szép számmal felvonultak – és teszik majd ezt május 8-án, az új Országgyűlés alakuló ülésének napján tartott következő tiltakozáson is. Matematikailag persze lehetnének többség, hiszen az ellenzéki térfél szilánkjai – jobb-, bal-, szélsőjobboldali vagy épp kamupártok – összességében valamivel több szavazatot értek el, mint a Fidesz–KDNP. Valójában mégis a Fidesz a többség, ebbe a fogalomba ugyanis beletartozik az egységes politikai tábor is.
Akad-e bárki, aki egységet hozhat létre Orbán Viktorral szemben? Talán az egész tüntetéshullámot beindító kommunikáció szakos egyetemista, Lányi Örs, aki a választás utáni éjszakán létrehozott egy Facebook-eseményt, amellyel kormányellenes tüntetést hirdetett? Aligha. Miután ezrek kezdtek csatlakozni ehhez az eseményhez, s ő maga kifejezte, hogy tapasztalatlan a közösségszervezésben, többen megkeresték, hogy segítsenek neki. Így állt össze Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tagja, aki az utóbbi időben több diáktüntetés szervezője és felszólalója volt, Gulyás Balázs, aki a netadós tüntetés egyik szervezőjeként vált ismertté és Homonnay Gergely, az Erzsi for President Facebook-oldal alkotója.
Egyiküknek sincs politikai súlya, az sem látszik, hogy az őket segítők, a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett, egyébként már az ellenzéki koordináció kikényszerítésében és képviseletében is kudarcot valló civil csoportosulások együtt alkothatnának és képviselhetnének egy csapásra új többséget.
Az ehhez hasonló kísérletekről egyébként már vannak tapasztalataink. Emlékezzünk a 2010 utáni, később Bajnai Gordon nevével fémjelzett és így párttá vált Együttet megalapozó Milla mozgalomra vagy 2014 után több olyan tüntetésszervező civilre – akár Gulyás Balázsra vagy Gulyás Mártonra –, akik politikakonstruálóként április 8-án szintén kudarcot vallottak az ellenzéki pártokkal együtt.
Sok a hasonlóság, mégis vannak lényegi különbségek a 2014-es helyzet és a mostani között – mondta a 168 Órának Mikecz Dániel. A Republikon Intézet elemzője szerint azt már 2014-ben is láthattuk, hogy nemcsak a nyertes kormánypárttal, hanem a vesztes ellenzékkel is elégedetlen tömegek jöttek létre, ám az különbség, hogy a választás után ennyire hamar, ráadásul nem egy konkrét kormányzati intézkedés kapcsán vonulnak utcára. A mozgalomkutató ugyanakkor fenntartásokkal kezelné Márki-Zay Péter ellenzékváltásról, avagy az ellenzék leváltásáról tett kijelentéseit, ahogyan az új ellenzék megnevezést is. Mikecz szerint a Fidesz egyelőre igyekszik figyelmen kívül hagyni a választás után a közterületen megjelenő ellenzéki erőt, amelynek összetételéről nincs is tudásunk, így csak a majdani vitatható kormányzati intézkedések nyomán derülhet ki, ezúttal képes-e áttörésre, nyomásgyakorlásra ez a tömeg. Mikecz egy korábbi írásában, amelyben a civil politizálás esélyeit elemezte, úgy fogalmazott: „A liberális, baloldali civil kezdeményezések számára értelemszerűen a hatalmiellensúly-szerep válik fontossá az Orbán-kormánnyal szemben, míg a kormány erre a fajta tevékenységre mint illegitim politizálásra tekint.” Persze a civil szervezetek elleni kormányzati kampány azt egyértelműsíti: a Fidesz kommunikátorai is tisztában vannak azzal, hogy a civil lét politika ugyan, de nem pártpolitika, ezért a civil szereplők nem is lehetnek a pártverseny résztvevői.
Arra a kérdésünkre, hogy ezen a helyzeten egy most szerveződő civil mozgalom változtathat-e, Mikecz Dániel azt mondta: a mozgalmak elsősorban arra alkalmasak, hogy egyfajta háttéranyagot, ideológiát adjanak az ellenzéki politizálásnak. Akár ki is nőhetnek új politikai szereplők az utcáról szerveződött csoportosulásokból – itt említette Pukli Istvánt, Barabás Richárdot és Juhász Pétert –, de 2010 óta nem tűntek el meghatározó ellenzéki pártok, illetve nem az utcán szerveződtek újak, az onnan érkező mozgalmárok pedig nem szorították ki az ellenzéki politikusokat. Sőt a mozgalomkutató szerint fontos látni, hogy miközben az utcai mozgalmárok lehetőségei és eszközei végesek, valójában nemcsak a kormánypárt nyerte agyon magát, hanem az ellenzéki pártok helyzete is stabilizálódott. Mármint abban az értelemben, hogy nemcsak megmaradtak a parlamentben, hanem két új frakcióval újabb, már létező pártok jutnak nyilvánossághoz és forrásokhoz, amivel a parlamenti politizálásban erősödhetnek és több akcióval vehetnek részt a közéletben a következő négy évben. Mikecz felhívta a figyelmet, hogy az ellenzéki pártok és a tüntető civilek jórészt ugyanazon a nyilvánosságon osztoznak, így a kudarcokat és az ellenzéki mozgások-aktivitások irányát hasonlóképpen kellene értelmezni-elemezni minden szereplőnek, és a hibákból tanulva, a megfelelő következtetéseket levonva mindenkinek változtatni a stratégiákon.
Mint írta: míg 2010 és 2014 között még nem merült fel, hogy a konkrétan nem körülírt „civilek” nemcsak a kormánynak, de az ellenzéki pártoknak is alternatívái, önálló, új politikai alakulatok magjai lehetnek, a kormányváltó összefogás 2014-es kudarca és a netadós tüntetések után már megjelent ez a narratíva is. A 2014 őszi-téli demonstrációk nyomán feltűnt szervezetek, kezdeményezések (Populus, Új Magyar Köztársaságot, Most Mi!) közül egyik sem tudott tartósan aktív maradni. A pedagógusok, diákok, szülők tiltakozásai 2016-ban tartották lázban az ellenzéki közvéleményt, az oktatásügyekben létrejött szervezetek azonban a netadós szervezetekkel ellentétben nem kívántak túllépni a – többek mellett az Oktatási Kerekasztal által ajánlott – szakmai, szakpolitikai követeléseken. Ennek ellenére részeredményeket igenis elértek, végső soron Czunyiné Bertalan Judit államtitkár távozásában is szerepük volt – mondta Mikecz.
A mozgalomkutató egyébként három csoportra osztotta a már említett írásában (Tömegvonzás? A civil politizálás esélyei, Új Egyenlőség, 2017) a politikailag aktív civil tömörüléseket, elsősorban szervezettségük és céljaik alapján. A legerőteljesebben politizáló csoportot „a fővárosban koncentrálódó újbalos aktivista hálózat alkotja, amely egy sajátos alternatív politikai szubkultúra része is egyben”. Ez az a csoport, amelyből a résztvevők motivációi alapján kinőhet akár egy olyan politikai párt is, mint amilyen a lengyel Razem, a spanyol Podemos. „Ennek egyik akadálya a már említett tény, hogy a poszt-gyurcsányi baloldalon már így is több politikai erő található”. Mint írta, az aktivistahálózat legfontosabb ügyei közé tartozik a marginalizált, kiszolgáltatott csoportok (hajléktalanok, romák, prostituáltak, menekültek) érdekeinek képviselete, különösen a lakhatási szegénység elleni harc.
„A kulturális szempontból a felső középosztály részének tekinthető aktivisták és az a körül gravitáló támogatók a szolidaritás és az egyéni felháborodás révén lépnek akcióba, tehát nem az érintettség révén.”
Lényegében Mikecz arra jutott, hogy egy ilyen civil aktivistabázison, az általuk felkarolt, társadalmi szinten marginális ügyek mentén önmagában nem lehetséges jelentős választói tábort építeni. Az elemző szerint a médiához való hozzáférés, a mozgalomszervezők tiltakozásszervezési profizmusa, a szubkultúra beágyazottsága a fővárosi, mobil rétegek fogyasztási mintáiban képes felnagyítani az újbaloldali aktivistahálózat politikai jelentőségét.
„Beszédes, hogy miközben az említett kör igen keményen kritizálta Kocsis Mátét, többek között hajléktalanellenes intézkedései miatt, 2014-ben mégis 57 százalékos eredménnyel újrázott a józsefvárosi polgármester” – jegyezte meg 2017 elején, és a felvetés most is érvényes: miközben a főként baloldali közbeszédet elárasztotta az esélyes ellenzéki jelölteket keresők több csoportja, a választási kudarc nyomán alig esik szó a politikai aktivisták felelősségéről, mozgósítási erejük korlátozottságáról.
Maradtak a kormányellenes civilek, a médianyilvánosságuk, a tüntetések, azok régi-új szereplőgárdája és a toposz: mi vagyunk a többség. Egyébként épp Józsefvárosban tavaly áprilisban Bolba Márta elbukott képviselőjelölt személye kapcsán témává lett a civil politizálás stratégiája, amiről Böcskei Balázs, az IDEA Intézet vezetője a Mércén azt írta, hogy egy aktív – ő ezen kifejezetten baloldalit értett – politikai közösségnek „a többséget kell akarnia. Többségi nyelven. A többségi nyelv soha nem rasszista, nem kriminalizációs, nem ellene van valakiknek. A többségkonstruálás nem a »cél szentesíti az eszközt« elismerése, hanem a politika, a képviselet és a felhatalmazás összhangba hozása az elvekkel.”
Hogy a most színpadon (porondon?) lévő civil szereplők képesek-e nyelvet váltani, nagy kérdés, hiszen Márki-Zay erre tett kísérlete legfeljebb verbális többségkonstruálásként érthető, miközben nemhogy a kormányt, de az ellenzéki közvéleményt és az ellenzéki pártokat sem tudta politikai aktivitásra bírni – már csak azért sem, mert kevesebb mint egy hónap telt el a választás óta. Mikecz szerint azzal a kijelentéssel, hogy máris létrejött az új ellenzék, Márki-Zay Péter vélhetően csak arra gondolt, hogy az utcán létrejött egy, a Jobbiktól az MSZP-szavazóig tartó tüntetői koalíció, de a szakértő szerint a közös tüntetés, az egymás mellett vonulás a másik létezésének elismerését jelentheti ugyan, közösséget, politikai értékvállalást azonban korántsem.
Főként azért nem, mert a tüntetéshullámoknak természetszerűen vége lesz, s miközben egyelőre nem tudjuk, hogy Orbán milyen kormányzásra készül, azért unalmas, lagymatag ciklusra nem számíthatunk. A kormányzati intézkedések generálhatnak ismét olyan felháborodást s egyúttal velük szemben közösséget, aminek alapján politikai tevékenységet végezhet majd civil mozgalom és ellenzéki párt egyaránt – magyarázta Mikecz. Ezek mentén lehet olyan közös alapot jelentő üzeneteket megfogalmazni, amelyek mozgósító erővel bírnak és amelyek társadalmi hálózatba szerveződést eredményezhetnek.
A mozgalomkutató mindenesetre úgy látja, a következő időszakban ügyes és kifinomult keretezésre van szükség a várhatóan kifogásolható kormányzati intézkedések, ügyek kapcsán ahhoz, hogy valóban létrehozható legyen „az új ellenzék”. Arról is beszélt, nem is feltétlenül a szervezeti háttér, hanem a közös toposz, például a „ti vagytok az ellenzék” lehet az, amely összekapcsolhatja a különböző tüntetéseket. Ráadásul ha felvetődik egy szakpolitikai probléma, egy ilyen közös toposz tágabb politikai keretbe helyezheti az ellenállást, az ellenzékiséget. A hálózatossághoz elég lehet egy közös felület, akár internetes, hiszen egy kevésbé intézményesített közösség még gyorsabban is tud reagálni ügyekre, mint az, ahol kvázi hivatalos döntéseket kell hozni. Összetartó erőnek pedig egy jó szimbólum is alkalmas lehet, egy egységes arculat vagy például egy aktus. Akár a világító telefonok feltartása is megjelenítheti az egységet.
