„Ahol Ön megjelenik, ott árad az erő”

A miniszterelnök azért van a gátakon, hogy személyes tapasztalatai alapján tudja meghozni a védekezéshez szükséges politikai döntéseket és jelenlétével erőt adjon a védekezésben dolgozóknak – mondta Kósa Lajos.

2013. június 11., 19:25

A Fidesz ügyvezető alelnöke kedden, az M1 Ma reggel című műsorában az ellenzéki pártok által az árhullámot kísérő miniszterelnöki jelenlétet „kampányfogásnak” nevező megjegyzésekre reagált.

Kósa Lajos azt mondta: a katasztrófavédelem képviseli a szakmai vonalat, hogy hol kell védekezni, mit kell csinálni, és nem a miniszterelnök mondja meg, hova kell ellennyomó medencéket csinálni, vagy homokzsákokat pakolni. Hozzátette: a kormányfőnek az kell tudnia, milyen erőforrásokat kell mozgatni, honnan lehet a védekezéshez szükséges pénzt átcsoportosítani, vagyis „a nagy logisztikai döntések” meghozatala politikai vezetői feladat. Hozzáfűzte, a belügyminiszter is csak a meglévő eszközök felett tud diszponálni.

Megjegyezte: az, hogy a kormányfő, a honvédelmi miniszter és a belügyminiszter, valamint a katasztrófavédelem vezetője személyesen is jelen van a védekezés helyszínén, lerövidíti a parancskiadási és végrehajtási időt, mert a személyes benyomás döntő, így lehet igazán felmérni a helyzetet.

A Fidesz ügyvezető alelnöke történelmi árvíznek nevezve a Dunán levonuló árhullámot, úgy fogalmazott: a kormányfő személyes jelenléte üzenet, hogy ez egy fontos ügy, és az önkénteseknek is erőt ad a kormányfő, vagy a miniszterek, politikusok személyes jelenléte. A kormányfő nem az árvízi védekezés szakmai irányítása miatt van jelen a Dunán levonuló árhullámot kísérve a gátakon, hanem azért, hogy személyes tapasztalatai útján hozza meg a védekezéshez szükséges politikai döntéseket, és jelenlétével erőt adjon a védekezésben dolgozóknak.

Az erőt a kormányfő Facebook-oldalán olvasható hozzászólások szerint többen is érzik, mások szkeptikusak Orbán motivációit illetően:

„Kanmajom, bakegér” – Eltűnt szavak fölött merengett Orbán

A miniszterelnök ma újabb árvízi videót töltött fel Facebook-oldalára. Ebben azon is tűnődik, mennyire kikopott a nyelvből néhány szó (0:50-nél):