Áder születésnapi ajándéka: visszadobta az adatközlést korlátozó törvényt

2013. május 9., 09:25

A hírt először az atlatszo.hu közölte a Facebookon szerda este. Az államfő – aki ma 54 éves – a közérdekű adatközlést újraszabályozó törvény módosítása mellett az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényt sem írta alá.

Az Országgyűlés április végén, kivételes és sürgős eljárásban fogadta el az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítását – két nappal annak benyújtása után – írja az Index.

A mindössze ötoldalas törvényjavaslat szerint csak a törvényben ellenőrzésre feljogosított szervek, például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kaphatnak teljes körű betekintést a közpénzek felhasználásába, a szélesebb nyilvánosság csak korlátozottan juthat hozzá az adatokhoz. Ezt azzal indokolták, hogy az olyan, „visszaélésszerű” adatigénylések teljesítésének akartak gátat szabni, amelyek jelentősen akadályozzák az állami hivatalok működését.

A törvény számos civil szervezet szerint pusztán kényelmi szempontok miatt súlyosan korlátozza az állami szervek működésébe való betekintés lehetőségét, ezért online petícióban kérték a köztársasági elnököt, küldje vissza a törvényt újratárgyalásra.

A kormány „visszaélésszerű adatigényléssel" való érvelésének hitelességét egy 2008-as eset is megkérdőjelezi. Ekkor a Fidesz közvetlenül karácsony előtt több mint 1300 írásbeli kérdést adott be egyszerre a Gyurcsány-kormány minisztereihez, kétszer annyit, mint addig egész évben. A házszabály szerint az írásbeli kérdésekre 15 napos határidővel kellett válaszolni, függetlenül attól, ebből mennyi a munkanap. Ezért merült fel az a vád, hogy a Fidesz csak a kormányzattal való kibabrálás céljából, visszaélésszerűen fogalmazott meg ennyi kérdést, Havasi Bertalan, a párt sajtófőnöke erre azonban úgy reagált, hogy „az országgyűlési képviselők alkotmányos joga és kötelessége is, hogy a kormány tagjait írásbeli kérdések útján is ellenőrizzék”.

A másik most visszaküldött törvényt április 29-én fogadta el a parlament. Az elfogadott jogszabály szerint a Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamara a jövőben területi szervezeteinek elnökei közül is választhat országos elnököt, illetve alelnököt, miután az Országgyűlés eltörölte az ezt tiltó összeférhetetlenségi szabályt.