Áder János: Nem tudhatunk mindannyian mindent

A köztársasági elnök sok mindent felidézett a szerdai ünnepi ebéden.

2021. december 15., 13:33

Szerző:

A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta a köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli magyar egyházak vezetőit a Sándor-palotában.

Áder János arról beszélt: ahogy a Pannonhalmi Bencés Főapátság ebédlőjének falán hirdeti egy falkép felirata,

„nem tudhatunk mindannyian mindent”.

Nem vagyunk mindannyian mindenre alkalmasak – magyarázta, kiemelve, ahogy sokfélék az ember útjába kerülő korlátok, leküzdendő akadályok, ugyanúgy „sokfélék a képességek, a talentumok és a lehetőségek is”.

De épp ebben a többféleségben lehet egy közösség megtartó ereje – mondta.

„Valahogy így vagyunk támaszai egymásnak mi, magyarok is szerte a világban. Sokféle tudással az életről, több száz éves tapasztalattal a megmaradásról” 

– fogalmazott.

Áder János megjegyezte: ezt az egymásra utaltságot még hatványozottabban érezzük a koronavírus-járvány kitörése óta.

„Senki sem menekülhet meg önmagában” – idézte Ferenc pápát, hozzátéve, hogy „mi, magyarok – határon innen és túl – nem boldogulhatunk, növekedhetünk, gyarapodhatunk, nem lehetünk erősek egymás nélkül”.

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akiket köztársasági elnökként utoljára látott vendégül adventi ebéden. Megköszönte nekik találkozásaikat, a jó tanácsokat, a testvéri gesztusokat és a mindenkori őszinteségüket.

Felidézte:

amikor három éve Lészpeden, a moldvai csángók között járt, azzal a zavarba ejtő mondattal köszöntötték, hogy már 400 éve várnak rá, pontosabban eleinte a királyra, azután a mindenkori köztársasági elnökre.

A moldvai csángómagyar közösség vezetője akkor azt mondta, hogy az anyaország figyelme, a köztársasági elnök látogatása nekik azt jelenti, hogy ők is fontosak.

„Erre emlékezve kívánom, hogy ünnepen innen és túl, határon innen és túl, és természetesen járványon innen és túl, mindig legyen gondunk egymásra, maradjunk meg testvéri közösségnek”

– zárta köszöntőjét Áder János.

Az ünnepi ebéden részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

(Kiemelt kép: Áder János. Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

19:45

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel. Az eMAG tudomásul vette a hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet – közölte a cég.

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől – emelte ki évértékelő sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke.