Ad hasznos ismereteket? Ad! – Pölöskei Gáborné elégedett a szakképzés rendszerével

– Parragh László jelenti be a szakképzéssel kapcsolatos célokat, ő védi a döntéseket. Úgy tűnik, a szakképzésért felelős államtitkárság csak megvalósítja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének programját. Egy tízes skálán mennyire fedi az ön álláspontja Parragh szakképzéssel kapcsolatos nézeteit?

– A szakképzés átalakítása évek óta zajlik, az a célunk, hogy a szakképzésbe kerülő magyar fiatalok a munkaerőpiacon értékes, munkára és pénzre váltható szakmával hagyják el az iskolapadot, a képzés és a munkaerő-piaci igények össze legyenek hangolva. Ez a kormány célja, és az átalakítást is a kormány hajtja végre az érintettekkel történő folyamatos egyeztetés mellett. Nemcsak az MKIK-val, hanem a német és az amerikai iparkamarával is nagyon jó a kapcsolatunk, a javaslataikat, észrevételeiket a kellő mértékben figyelembe vesszük. Érthető, hogy az iparkamara jól képzett, hasznos tudással rendelkező fiatalokért lobbizik, de azt hiszem, mindenki más is ebben érdekelt: a fiatalok, a szülők, az iskolák és a társadalom is. A jogszabályokat azért kell meghozni, hogy az elvárásokhoz lehessen igazítani a szakképzés működését, ebben mindegyik kamara nagyon sokat segít nekünk. A kamaráknak kiterjedt információi és kapcsolatai vannak, és éppen ez a dolguk: tartani a kapcsolatot a gazdaság szerepelői­­vel. Ezt a magam részéről igyekszem élő kapcsolattá alakítani.

– Bíznak a kamarában? Hiszen a kötelező tagsága ellenére sem fedi le a Magyarországon működő összes vállalatot.

– Ezért mondtam, hogy a német és az amerikai kamarákkal is ilyen viszonyban vagyunk. Nagyon jó példa az együttműködésünkre, hogy egy kérdőíves megkeresést szerettünk volna elküldeni a gazdálkodó szervezetekhez. A német iparkamara elsősorban a nagy cégekkel áll kapcsolatban, míg a magyar kamara a hazai kis- és középvállalkozásokkal, de amikor megnéztük, kik is kapták meg a kérdőívet, kiderült: egyharmad arányban fedi egymást a két kamara tagsága. Valóban szűk mezsgye lenne, ha csak a magyar kamarával lennénk kapcsolatban, de ez láthatóan nem így van.

– Azért merül fel a kérdés, mert amikor Parragh László nyilatkozik valamiről, abból többnyire oktatáspolitikai döntés lesz. Ez 2010 óta nyomon követhető, ekkor állapodott meg vele Orbán Viktor miniszterelnök a tanoncrendszerű szakképzés bevezetéséről.

– Oktatáspolitikai döntés akkor lesz valamiből, ha azt a kormány elfogadja. Az mindenképpen pozitív, ha a kormány és a kamara is hasonlóan gondolkodik a szakképzésről. Az új szakképzési rendszer működésével elégedett vagyok, de természetesen folyamatos fejlesztésekre van szükség.

– Nem tudom, mennyire követi, de a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Ku­­tatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetének munkatársai gyakran publikálnak elemzéseket azzal kapcsolatban, mi várható a jövő munkaerőpia­­cán. Úgy tűnik, a magyar szakképzés éppen ellenkező irányba halad, mint ahogy a gazdasági trendek alapján az szükséges lenne. Kik azok a kutatók, akiknek az előrejelzéseire támaszkodva az államtitkárság alapozza a döntéseit? Örülnénk, ha esetleg megnevezne olyan komoly közgazdászokat, akik az MTA, OECD és Európai Bizottsággal ellentétben mást mondanak a munkaerő-piaci folyamatokról.

– Én azt gondolom, hogy a vállalatoknak és a munkaerőpiacnak a gyakorlati képzésre és a tudásra nagy szüksége van. Ezt igazolja a munkaerőpiac és az egyre népszerűbb duális képzés is. Nem véletlenül említettem imént a kérdőíves felmérést, ez egy módszertan például. Azt gondolom, közvetlen információkra van szükségünk a vállalatoktól. Ezt is két csoportra osztanám: a nagyvállalatoknak más az igényük, mint a kkv-knak. A közvetlen in­­for­­má­­ciók­­ra szükségünk van, ez részben kérdőívezéssel megoldható. A kérdéseket a kamarák segítségével állítottuk össze. Ezenkívül sok interjút folytattunk nagyvállalatokkal az elmúlt hónapokban. A visszajelzések azt mutatják, hogy kifejezetten ágazati készségeknek a fejlesztését várják el az oktatástól. Nyilvánvaló, hogy ágazati készségeket alap- és kulcskompetenciákra lehet építeni. Ez pedig nemcsak a szakképzésről szól, hanem az egész oktatási rendszerről.

– Csakhogy a magyar oktatási rendszer szelektivitása miatt az alap- és kulcskompetenciákat nem minden gyerek szerzi meg, éppen azok nem, akik a szakképzésbe kerülnek. Ha itt csökkentik a közismereti tárgyak számát, még kevesebb esélye lesz ezeknek a gyerekeknek a kulcskompetenciák megszerzésére. Varga Júlia közgazdász rámutatott, hogy míg a szakiskolában 2003-ban 832 óra, addig 2016-ban 676 közismereti óra volt, szakközépiskolában ugyanez 2754 óráról 2390-re csökkent.

– A kulcskompetenciák fejlesztését nem feltétlenül magyar- vagy történelemórán érem el, hanem minden órán. Egységes, komplex rendszerről van szó. Ezek az óraszámok, amiket elmondott az előbb, valóban csökkentek. De a felszabadult időkeretbe bejöttek például a pénzügyi ismeretek. Ad kompetenciát? Ad! Bejöttek a vállalkozói ismeretek a szakgimnáziumokban tizedik évfolyamon. Ad hasznos ismereteket? Ad! A szakgimnáziumokban magasabb az informatikaórák száma, amivel a digitális kompetenciák fejleszthetők. Magasabbak az óraszámok a nyelvekből. A szakképzés célja, hogy szakmát adjon. Olyan készségeket kell fejleszteni, amik a szakmai készségeket erősítik. Ezzel nem mondtunk egymásnak ellent.

– Olyan készségeket is adnia kell a szakképzésnek, amelyre lehet építkezni, ha az adott szakma megszűnik. Egy frissen publikált elemzés azt mutatja, hogy a különböző szakmákat várhatóan hány éven belül fogják az emberek helyett robotok végezni. Azok a szakmák, amelyekről a Parragh-féle szakképzés szól, a lista elején állnak, ezeket tíz éven belül robotok végzik majd el.

– Egyelőre a magyar gazdaságot és a magyar vállalkozásokat a magyar emberek viszik a hátukon, nem a robotok. Az a legfontosabb feladat, hogy az embereknek munkát, a vállalkozásoknak szakképzett munkaerőt biztosítsunk. Azt gondolom, hogy a gyerekeket a szakmaváltásra is fel kell készíteni. Környezetünk olyan gyorsan változik, hogy folyamatosan értékelnünk kell korábban meghozott döntéseinket, hogy finomíthassuk, helyenként akár újragondoljuk vagy éppen megerősítsük azokat.

– Az fontos, ezért adódik a kérdés, hogy ekkora változtatásokat miért nem felmenő rendszerben vezettek be.

– Nagyon gyors a fejlődés, gyors a környezetváltozás, és a gazdaság azt kéri tőlünk, hogy képzett munkaerőt adjunk ki olyan készségekkel, amit a munkaerőpiac elvár.

– Óriási munkaerőhiány van, aminek egyik oka éppen az a szakképzés, amely képezhetetlen embereket bocsát ki. Az OECD PISA-vizsgálata háromévenként mutatja, mennyire gyenge a magyar diákok szövegértése, matematikai és természettudományos kompetenciaterületen a teljesítménye. A most szakközépnek keresztelt szakiskolába kerülnek a leggyengébben teljesítő gyerekek.

– Nagyon fontos, hogy az általános iskolában a diákok a kulcskompetenciákat elsajátítsák, amik a középfokú oktatásban elengedhetetlenek. A szakképzést emellett vonzóvá szeretnénk tenni, hiszen manapság egy jó szakmával a fiatalok könnyedén el tudnak helyezkedni.

– Ez az, amit nem értek. Ha a gazdaság igénye a duális képzés, akkor ­miért nem alulról kezdték ezt a rendszert felépíteni? Mondhatjuk, hogy nem a szakképzés dolga írni-olvasni megtanítani a gyerekeket, hanem az általános iskoláé, de azt látjuk, hogy ott nem tanítják meg erre őket. A kormány mégis úgy alakította át a szakképzést, mintha a gyerek stabil kompetenciával érkezne az általánosból. Folyton a német és a dán duális képzésre mutogatnak, de ott sokkal több közismereti képzést kapnak a gyerekek, mielőtt a szakképzésbe belekerülnek.

– Nekem az a feladatom, hogy egy olyan szakképzési rendszert támogassak, ami a gazdaság elvárásaira megfelelően reagál.

– Ön egyébként egyetért ezzel a struktúrával? Mármint hogy az oktatásirányítás alól kivették a szakképzést, és a gazdasági tárca alá rendelték azt?

– Igen, maximálisan. Indokolt, hogy a szakképzéssel kapcsolatos irányítás szorosan összekapcsolódjon a foglalkoztatási szakpolitikával.

– A szakképzésben sok olyan gyerek is tanul, akiknél halmozottan vannak jelen a szociális problémák. Azok az államtitkárságok, amelyek ezekkel a problémákkal foglalkoznak, ott vannak az Emmiben.

– Hadd kérdezzek vissza. Ön szerint az megoldás lenne a gazdaság fejlődésére, ha a szakképzést a hátrányos helyzet megoldásának tekintenénk?

– Mindenképpen jó a gazdaságnak hosszú távon, ha a hátrányos helyzetű gyerekek nem termelik újra szüleik szegénységét. Jó a gazdaságnak, ha a szakiskolából kikerülő gyerekek erős kulcskompetenciákkal meg tudnak ka­­paszkodni a munkaerőpiacon, így a vállalatoknak a jövőben kevesebb munkanélkülit és közmunkást kellene eltartaniuk.

– Ez is igaz, de úgy gondolom, hogy a szakképzés a gazdaság igényeire kell hogy fókuszáljon, és nem elsődleges feladata a hátránykezelés. A hátrányos helyzetű gyerekek helyzetének javítása következmény. Nem mindegy, hogy mi a cél és mi a következmény. A cél a gazdaság igényeinek kielégítése, és ezért jó helyen van itt az oktatás. Az Arany János programon és a Híd-programokon keresztül szeretnénk elérni, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatal kerüljön ki végzettséggel.

– Ön rálát a Híd-programokra? Milyen minőségű munka folyik ott?

– Lesz uniós forrás, amiből sokféle fejlesztést fogunk véghez vinni.

– Önnek ez nem ijesztő? Ott vannak a gyerekek a Híd-programban, de nem tudjuk, hogy mi történik velük. Az Oktatáskutató Intézetnek van egy elemzése erről, abból az derül ki, hogy igazán semmi nem történik ott a gyerekekkel.

– Előbb nézzük majd meg a tényeket, de más programok is vannak, gondolok itt a második esély iskolákra, a Dobbantó programra. A TÁMOP-ban is sok jó program volt. De ott van a dán termelőiskola-modell, az is egy jó kezdeményezés. Annyiféle program van, nem feltétlenül újat kell kitalálni, csak meg kell nézni, melyik a leghatékonyabb, azt viszont be kell építeni úgy a rendszerbe, hogy mindig elérhető legyen.

Fotók: Kovalovszky Dániel

– Ki fogja megmondani, mi a hatékony?

– Először is maguk az iskolai mutatók. A Híd-programos adatokat megnéztem, ebben a tanévben 148 intézményben működött. Elsősorban a kétéves szakképzési Híd-program fut. Akik nem fejezték be a nyolc általánost, és úgy kapnak szakmát, erről a képzésről beszélek.

– Felmerült, hogy csökkenteni kéne a gimnáziumok számát.

– Hol merült fel? A sajtóban?

– Parragh László sokadik interjújában beszél erről. Az eddigi tapasztalatok alapján kénytelenek vagyunk a sza­­vait komolyan venni. Eszerint a szülők rosszul gondolják, ha azt hiszik, hogy egy 2,5-es átlagú érettségi jobb, mint ha szakképzésben tanulna a gyerek.

– Az oktatási rendszerben van és mindig is lesz választási lehetőség: a gyerek mehet gimnáziumba és szakközépiskolába. A kormány azon dolgozik, hogy a gimnáziumok mellett a szakközépiskolák is erősödjenek, és életképes szakmát, jövőképet tudjanak a diákoknak adni. A foglalkoztatási mutatók egyértelműen azt mutatják, hogy könnyebben el tudnak helyezkedni azok, akiknek szakmai végzettségük van. Ma már a csak érettségivel rendelkezők hátrányban vannak.

– Tehát akkor a gimnáziumi férőhelyek számának további csökkentése várható?

– Ez a kérdés nincs napirenden. Azt gondolom, úgy a gimnáziumi, mint a szakképzési vagy általános iskolai férőhelyek meghatározása fenntartói feladat. A szakképzésben a létszám növekedését inkább a képzés vonzóvá tételében, valamint az információk átadásában, a pályaorientáció­­ban látom.

– A pályaorientáció ennyire fontos lenne már az általános iskolában?

– Azt gondolom, igen.

– Ehhez képest azt látjuk a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban, hogy egyre későbbre tolják ki a pályaválasztás időpontját. De lehet, hogy amikor mindenki szembe jön velünk az autó­­pályán, az azért van, mert mi vagyunk az egyetlenek, akik jó sávban haladunk.

– A pályaorientáció csak információátadás, nem döntés. Azt jelenti, hogy a hatodikos, hetedikes gyereket elviszik gyárlátogatásokra, önismereti teszteket töltenek ki, így könnyebben meghatározható, hogy milyen erősségei és gyengeségei vannak a tanulónak. Az orientáció csak kitekintés, felkészülés a világra. A gyereknek legyenek élményei, benyomásai minél több hivatásról. Ez hiányzik most. Az a fajta döntés, amiről ön beszél, attól függ, milyen hosszan tart az oktatás. A mi alapoktatásunk hossza átlagos. Valóban, ahogy említette, Németországban 16 éves kor körül választ a gyerek területet a szakképzésben. Meg kell néznünk a külföldi gyakorlatokat, mi hogyan vált be.

– Ön egyetért a 16 évre csökkentett tankötelezettséggel, vagy javasolni fogja a visszaemelést 18 évre– Ezt annak fényében kérdezem, hogy kiderült: az elmúlt években megnőtt a 16 és 18 év közötti közmunkások száma. Emiatt a kormány előírta, hogy nem lehet ilyen fiatal közmunkást felvenni. De akkor miért ne tanuljon inkább?

– Azért csökkent a tankötelezettség határa, hogy azoknak a fiataloknak, akik már nagyon korán tudják, hogy nem az iskolapadban van a helyük, hanem szívesebben dogoznának, legyen erre lehetőségük. De ez nem azt jelenti, hogy az a célunk, hogy kikerüljenek az oktatásból vagy közmunkások legyenek. A 25 év alatti fiatalok ezentúl csak abban az esetben kerülhetnek majd közfoglalkoztatásba, ha az ifjúságigarancia-rendszerben megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra egyéb reális lehetőséget.

– Még a kormány által összeállított köznevelési kerekasztalon is elhangzott tavaly, hogy ne vezessék be azonnal a szakgimnáziumi új rendszert, mert nincs előkészítve az átállás. Ön szerint rendben van, hogy szeptemberben mégis bevezették? Alkotmányossági aggályok is felmerültek a szakgimnáziumi érettségik kapcsán. Nincs ezzel kapcsolatban rossz érzése?

– Az a feladatom, hogy előre nézzek, és ha szükséges, akkor korrekciós javaslatot tegyek, amely a változó gazdasági igényeknek jobban megfelel.

– Mindig a gazdasági igényekre hivatkoznak, miközben gyerekéletekről van szó.

– Ha nem vennénk figyelembe a gazdasági szempontokat, az veszélyeztetné a gyerekek jövőjét. Szakma és munka nélkül aligha lesz bármilyen jövője és biztonsága egy fiatalnak.