A Viktorra én bárhol be tudom húzni, avagy ellentmondásos élményeink a budai szavazókör tömegében
– Mást nem kell tudnia, csak hogy ez Együtt jelöltje visszalépett, rá már nem lehet érvényes voksot adni, lehúztuk. Mindenki másra szabad, a pártok listája nem változott.
Ennyi, meg egy bambi. Szavazóköri tájékoztatás Budán.
Katonás rendben halad a szavazni már kora délelőtt vágyók sorfala a kijelölt középiskolában. A hagyományosan erősen fideszes választókerület eme szavazókörében óriási a fennforgás. Reggel hat óta soha nem látott tömeg mozgolódik az általában csendes utcán, nyolc körül fiatalok csapatának éneke vonja magára az erkélyen kávézók figyelmét, kilenckor pedig már a voksoláson átesett nyugdíjasok hada méltatlankodik a kis cukrászdánál: ezek tényleg nem nyitnak ma ki? A két hangzavar egymástól teljesen idegen: „szavazni jöttünk, ez lesz az utolsó konzultációd, Viktor” – hangzik egyszer, míg a másik korosztály sokkal inkább az állampolgári kötelezettség után neki járó gesztenyeszívre koncentrál.
Iránymutatás a budai szavazókörbenA szavazókör minden rend szerint hatkor nyitotta kapuit, sorban állás csak az átjelentkezők számára megnyitott, egyébként voksoláskor – empirikus tapasztalataink szerint – eddig soha nem használt tornateremnél tűnt fel. Ott tolongtak a szavazók, kissé feszülten keresve, hogy végül melyik asztalnál vehetik fel a nekik járó, az állandó lakcímük szerinti egyéni választókerület jelöltjeinek nevét tartalmazó szavazólapokat.
– Elromlott a lift, édesanyám nem tudott lejönni – futunk rögtön ismerősbe az aulában. Barátunk eljött, szavazott, s mivel idős édesanyja mozgóurnát szeretne igényelni, arra várakozik, hogy papíron beadhassa egyáltalán a kérelmét. Telefonon nem sikerült, az online felület nem működik. Szurkolunk, hogy élhessen a jogával az idős asszony is, akit tényleg csak egy lift távol tart az iskolai sürgés-forgástól.
Ami akkora, hogy édesapám sürget, utálja a tömeget. Felérve azonban tömegérzetnek nyoma nincs:
katonásan igyekeznek haladni az emberek, ezt ma, itt és most meg kell tenni.
A számunka kijelölt szavazókör bejáratánál tájékoztató, az ajtófélfán további információ arról, kire is lehet itt éppenséggel voksolni. Ekkor hallom először a szavazóköri delegált eligazítását.
Minden flott, az elém szó szerint, edzőruhában befutó hölgy mondjuk rossz szavazókörben tolakodott, de mindez cseppet sem zavar, szívesen hallgatom a beszélgetéseket. Egy idős asszony azt mondja, le kell ülnie, így be sem megy a szavazófülkébe, hiszen minek!?
„A Viktorra én bárhol be tudom húzni”.
Már tőle megfagy a levegő, pedig halkan mondja, s már ül is, vidáman teljesítve kötelességét. Az utána következő úr fél percre rá oktatja a szavazóköri delegáltat, aki pecsételés közben – a már említett módon – tájékoztatja az Együtt jelöltjének visszalépéséről:
– Hol érdekel ez engem? Hát mondja meg, egyáltalán minek indult el?
A delegált összeszorított ajkakkal mosolyog, nem tudni, melyik párttól van, mindenesetre rém udvariasan arra kéri a nagyhangút, fáradjon a fülkébe. A delegáltak nem barátkoznak, dolgoznak. Itt bizony így megy, s még csak nem is kommentálják a választósereget. Elcsöndesedik a kör köre.
Aztán jön a fülke, ikszelünk, hajtogatunk, csomagolunk, dobunk, s jövünk. Egyre toporognak kinn a várakozók. Gyorsan letudtuk mi ezt – nézünk össze édesapámmal, aki láthatóan ezt is unta, irány haza meccset nézni. Ennyi volt, meg a megállapítás, hogy soha ennyi fiatalt nem láttam ebben a szavazókörben. Amiként az iskola előtti területet teleszóró Momentum-jelenlét is meglepett. Például az aszfaltfestés utolsó, erős üzenete: szavazz! Naná, hogy szerintük a Momentumra.
Az utcán sürgés és forgás, tömött sorokban érkezik a nép, a távozók sokkal szervezetlenebbül szállingóznak. Végigsétálok az utcán, el egy másik szavazókör irányába. Sorbanállás sehol, csak tömegérzet van. Visszafelé egy újabb ismerős, na nem az a „szóbelegyedős” fajta.
Semjén Zsolt az, aki – vélhetően kollégái társaságában – olyan arccal sétál hazafelé voksolása után, mint akinek nem sikerült elejteni a kiszemelt vadat.
Semjén Zsolt voksolás után bandukol hazaSemjén miniszterelnök-helyettes kísérői meredten bámulják okos-kütyüiket. Értékelnek, beszélgetnek, ezzel nem csupán azt kerülik ki, hogy bárki megszólíthassa a nagy vadászt, hanem azt is, hogy bármilyen érzelem leolvasható legyen az arcukról. Egy őz riadtságát csak Semjénen fedezem fel, aki sokat láttam, most mégsem a magabiztos, peckes lépteit érzékelem. A találkozást persze maga Semjén egy Facebook-videóban egészen másként interpretálta:
Log In or Sign Up to View
See posts, photos and more on Facebook.
A butaságokat soroló miniszterelnök-helyettest a sosem látott tömeg az utcán vélhetően őt is meglepte.
Jó, lenne, ha ez a meglepetés kitartana urnazárásig: irány tehát az utca, szavazni kell – mindenkinek!
