A tüntetőket nem fogadták a Szalay utcában

Délelőtt több középiskolában tartottak ülősztrájkot a diákok, hogy így tiltakozzanak a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen. Délutánra a Széll Kálmán térre hirdettek meg újabb diáktüntetést. Négyszáz középiskolás vonul az Oktatásért Felelős Államtitkárság Szalay utcai épületéhez.

2012. december 13., 20:15

Szerző:

Csütörtök este fél 6-kor a Parlament előtt rendőrsorfal várta azokat a tandíj bevezetése ellen tüntető középiskolás diákokat, akik a Szalay utcába indultak, hogy felolvassák követeléseiket. A menet a Széll Kálmán térről indult, alig észrevehető rendőri jelenlét mellett, a Kossuth téren azonban a rendőrsorfal finoman eredeti célpontjuk, a Szalay utca felé terelte a diákokat. Atrocitás nem történt.

Az

Index tudósítója szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt egy szónok azt követelte: ne csak a felső tízezer kiváltsága legyen a felsőoktatás, mire a tüntetők hosszasan skandálták: „Nem hagyjuk"

A szónok bejelentette, hogy a demonstráció ezzel véget ért, és mivel petíciójukat senkinek nem tudták átadni, postán küldik el a minisztériumba.

Lénárt Marcell középiskolai tanár, a Hálózat a Tanszabadságért szervezet tagja beszédében támogatásáról biztosította a diákokat. Egy diákszónok ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a gimnazisták összefogása a legfontosabb, hiszen őket érintik a tervezett változások.

Ongjerth Dávid, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanára a tantestület több tagjával együtt vett részt a tüntetésen. Elmondta, hogy az iskola tanári kara egységes a demonstráció céljait illetően. A diákok hozzá fordultak, és engedélyt kértek, hogy részt vehessenek a korábbi ülődemonstráción, amit ő engedélyezett, mint ahogy azt is, hogy a tanulók más középiskolákban is toborozzanak a csütörtök esti tüntetésre. Voltak azonban olyan intézmények, ahová nem engedték be a toborzó diákokat.
A volt Moszkván gyülekeztek

Az esemény kezdetén felolvasták a Hallgatói Hálózat hat pontját, és egy verset Hoffmann Rózsának. Az oktatásért felelős államtitkár a tüntetés időpontjában nem tartózkodott Budapesten – este 6 órától Kecskeméten volt programja, egy köznevelésről szóló pódiumbeszélgetésen.