A szlovák közmédiánál folytatja Veiszer Alinda

2019. január 28., 18:11

Szerző:

A szlovák közmédia napközben magyar nyelven sugárzó rádiócsatornájához, a Pátria Rádióhoz szerződik Veiszer Alinda – írja az Index.

Veiszer Alinda a portálnak elmondta, hogy a Pátria Rádió már korábban szerződést ajánlott neki, eddig arról tárgyaltak, pontosan milyen műsort vezessen.

– Egyelőre fél évre írtam alá egy heti három órás műsorsávra. Nem politikáról, hanem – ahogy régebben is – közéletről és kultúráról lesz szó, nyilván elsősorban a magyarországi ügyekről, de szóba kerülhetnek a felvidéki témák is. Teljesen szabad kezet kaptam

– mondta. A műsor február 9-én indul, és szombatonként délután 3-tól 6-ig lesz majd hallható a Pátria Rádión. A magyarországi hallgatók online is követhetik az adást élőben, de utólag is visszahallgatható lesz a neten.

– Nagyon örülök, ha valahol a környezetünkben van olyan közmédia, ahová betehetem a lábam, és nem vagyok tiltólistán. Jó csapatba érkezem, a szó klasszikus értelmében újságírók közé

– jegyezte meg.

Fotó: Merész Márton

Veiszer Alindát 2018 április végén rúgták ki az akkor még nem kormánypárti Hír TV-től, amikor a tulajdonos Simicska Lajos a választás után elkezdte felszámolni a médiáját, de a Hír TV-ben „csak” leépítéseket rendelt el.  Korábban dolgozott a Klubrádióban, a Rádió Caféban, majd 2004-ben a Magyar Televízió Riporter kerestetik című műsorában tűnt fel, ahonnan Az Este és a Kultúrház riportere lett. A köztévé Záróra című késő esti portrésorozatát 2006-tól 2011 tavaszáig vezette. 2015 szeptemberében került a Hír TV-hez, ahol épp három évet ígértek neki biztosra.

Hír TV feletti újbóli fideszes hatalomátvétel után vele készített interjúnkat itt olvashatják.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.