A Szent Jobb-körmenet is elmarad

Elmarad a Szent István-napi hagyományos Szent Jobb-körmenet Budapesten, az ünnepi szentmisét megtartják a Szent István-bazilikában.

2022. augusztus 20., 14:45

Szerző:

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye szerint az operatív törzs ajánlását figyelembe véve marad el a Szent Jobb-körmenet, a délután 5 órakor kezdődő szentmisét a Szent István-bazilika előtti tér helyett pedig a bazilikában tartják, de kivetítőkön a tér felé is közvetítik.

Erdő Péter tartja a szertartást

Mint írják: a szentmise után a körmenet helyett a „rendkívüli körülmények közt érvényes szokás szerint” a Szent István-bazilikában, a kihelyezett Szent Jobb-ereklye előtt zenés imaórát tartanak, amelynek végén a szertartást vezető Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ereklyével megáldja a híveket.

A bazilikában a híveknek érkezési sorrendben, korlátozott számban tudnak helyet biztosítani – tették hozzá.

Mint ismert, az operatív törzs döntése értelmében a légi parádé és a tűzijáték is elmarad.

(Kiemelt kép: Érdeklődők fotóhoz állnak be az eredetileg 1938-ban elkészült, majd a II. világháborúban megsemmisült Aranyvonat újraépített Szent Jobb-ereklyeszállító kocsijánál az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, az Alkotmány utcában 2021. augusztus 20-án. Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.