A szaniszlós Balogon élcelődik a Le Monde
Hol lehetett az utóbbi években Balog Zoltán, hogy azt mondhatta: nem ismerte közelebbről Szaniszló Ferenc munkásságát ezért tüntette ki a nemzeti ünnepen – teszi fel írásában gúnyosan a költői kérdést a Le Monde.
A francia lap azt írja: Szaniszló az újfasiszták egyik kedvenc fórumánál, az Echo TV-nél dolgozik és rasszista-antiszemita kijelentéseiről ismert. Ő az, aki szerint a cigányok majmok. Botrányos megjegyzéseiért a csatornát 2011-ben megbüntette a Médiatanács, amely pedig érzékenyebben reagál az állatok sorsára, mint arra, hogy mi történik az etnikai kisebbségekkel.
Szaniszló olyan szójátékai, mint amikor antiszemétnek nyilvánítja magát (értsd: antiszemita), elkerülhették az Orbán Viktorhoz közelálló Balog úr figyelmét, mint az is, amikor a műsorvezető burkoltan azt ígérte, hogy eltávolítják a zsidókat az országból.
Kitüntetésének hírére 12 korábbi díjazott úgy döntött: visszaadja az elismerést. Élénken tiltakozott az izraeli és az amerikai nagykövet, valamint az Európai Újságírók Szövetsége. A Zsidó Világkongresszus úgy határozott, hogy májusban Budapesten tartja közgyűlését, ily módon kinyilvánítva szolidaritását a magyar zsidókkal.
Szaniszló végül a miniszter kérésére visszaküldte a díjat. Megtarthatta viszont a Kárpátia énekese, aki a Magyar Gárda himnuszát szerezte, továbbá Bakay Kornél régész. Utóbbi 10 éve kiállítást szervezett a nyilaskeresztesek dicsőítésére. Ezek az epizódok nem javították az Orbán-kormány hírnevét, aminek a következményei kezdenek komolyan ártani Magyarország külföldi megítélésének.