„A rendőrség válasza az volt, a kordonátvágás nem az ő dolguk”
Blogján mesélte el 18 órás várakozásukat az autósztrádán a szerzője. Mint írja, ők ugyan síelni indultak el, de az autósok többsége nem jókedvében ült autóba: voltak, akik munkából siettek volna haza, vagy éppen munkába igyekeztek, mások csak átutaztak Magyarországon. Csütörtök délután négytől péntek délelőttig senki nem tudott érdemi információval szolgálni. Az emberek egymáson segítettek, és otthon ülő barátaiktól, ismerőseiktől kaptak némi hírt arról, hogy éppen mire lehet számítani.
„Rögtön az elején szeretném kifogni a szelet azoknak a vitorlájából, akik nekem esnek, hogy nem kellett volna útnak indulni, hiszen a médiában előre szóltak, hogy gond van. Igen, ez így van, nem hallgattam az intelemre. Részben azért, mert nagyon szerettünk volna elutazni Ausztriába a hosszú hétvégére (13 főre volt befizetve a szállás), részben pedig azért, mert máskor is hallottunk már olyat, hogy nem tanácsos útnak indulni, de én eddig soha nem akadtam el, maximum több ideig tartott az út. Nekem nem jött át, hogy ez ennyire komoly veszély. Belátom, felelőtlen voltam. De nyilván a hatóságoknak se jött át, mert teljesen felkészületlenül érte őket” – írja Travellina.
A blog szerzője szerint az elakadt járművek túlnyomó többsége – amennyire én meg tudtam ítélni a látottak és a beszélgetések alapján – nem a hozzám hasonló kalandvágyókból állt, hanem kamionosokból, külföldiekből, munkába igyekvőkből vagy épp munkából hazatérőkből.
Travellina elmesélése szerint az első néhány órában kedélyes hangulat volt, akkor még mindenki bizakodott, hogy ez csak egy átmeneti várakozás. Amikor egyre sötétebb és hidegebb lett és információnak meg segítségnek nyoma se, akkor többen megpróbáltak aludni. Az internetes fő hírportálokról csak annyit tudtak meg, hol vannak elakadások, de arról, hogy mikorra várható a mentés, sehol nem lehetett tájékozódni. Végighallgattak több rádióadót, de azokon is csak általánosságokról volt szó.
„A 112-t többszöri próbálkozásra se értük el, a 107-et sokadszorra végül igen. Itt elmondták, hogy „dolgoznak a mentésen”, és hogy valószínűleg még az este folyamán megoldják. Azt hogy mikor és milyen formában, nem tudták. Javasoltam a kordonátvágást, hiszen a másik irányban zavartalanul haladt a gyér forgalom, megoldható lett volna, hogy egy sávon ott visszaforduljon, aki akar. A rendőrség válasza az volt, hogy a kordonátvágás nem az ő dolguk, hanem az autópálya-felügyeleté, de az ő telefonszámuk sem válaszolt” – áll a
travellina.hu-n.A beszámoló teljes egészében
ittolvasható.