A postások is kérnek a rezsitámogatásból

A Postások Szakszervezete is kér a dolgozói számára egyszeri rezsitámogatást, a FKF Zrt-hez hasonlóan.

2022. október 7., 16:57

Szerző:

A Postások Szakszervezetének elnöke az Inforádión arról beszélt, hogy folyamatosan kapcsolatban állnak a munkáltatóval, hogy mielőbb megkezdődhessenek a bértárgyalások a rezsitámogatásról. Előbb azonban meg akarják a várni a köztulajdonban álló, állami vállalatok konzultációs fórumát.

Tóth közölte, hogy a három éves bérmegállapodásban már rögzítettek egy egyszeri, százezer forintos juttatást is, amit majd karácsony előtt kapnak meg a dolgozóik. Viszont a jelenlegi gazdasági helyzet miatt még egyszer ennyit kérnek, de ettől a munkáltató egyelőre elzárkózik.

A fővárosi önkormányzat dolgozói már biztosan kapnak támogatást

Bruttó kétszázezer forint rendkívüli rezsitámogatást kapnak a budapesti önkormányzat dolgozói – jelentette be a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Karácsony elmondta, hogy azt a rendkivüli rezsitámogatást, amit a hulladékszállítók kapnak kiterjesztik a főváros összes intézményének és cégének munkavállalójára a vezetők kivételével. Kiss Ambrus hozzátette, hogy ez az intézkedés 5,5 milliárd forint kiadást jelent a fővárosnak, ugyanis 25-26 ezer munkavállalójuk van.

(fotó: MTI/Mónus Márton)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.