A múlt démonai

- Volt-e folytatása a Deutsch Tamás-féle sértésnek? Bocsánatot kért-e ő maga vagy legalább a pártja? Vagy ilyesmire nem is számított?

– Dehogy. Nem várok semmi jót a Fidesztől és holdudvarától, amióta engem a Magyar Nemzet tavaly nyáron úgy támadott meg, hogy meghamisítva és csonkán adta le az Élet és Irodalomnak öt évvel korábban írott cikkemet, a részletes helyreigazításból pedig semmit sem közölt. Az én írásom arról szólt, hogyan nyitott rólam dossziét a hatvanas években a Kádár-rendszer belügyi apparátusa a tudtom nélkül, majd hogyan adták fel tervüket, és tettek hat évre feketelistára. A Magyar Nemzet pont a lényeget hagyta le. Sajnos a minősíthetetlen hangnem és a szitkozódás a magyar jobboldali sajtóban megszokottá vált.

- Győzelem napi beszédében azt mondta, hogy Magyarországon a radikális nacionalista körökben bocsánatos bűnnek számít az antiszemitizmus. Azóta viszont kiderült, hogy Egerben például a „büdös SZDSZ-es zsidó” megjegyzés valójában ironizáló visszakérdezésként hangzott el, a polgármester a zsinagógában kért bocsánatot Székhelyi Józseftől, és meghívta őt a városba. Ez nem az ön véleményét igazolja.

– Az egri eset csak egy kis részlete az összképnek, amelyhez hozzátartozik például az Új Színház ügye, Wass Albert felnövesztett kultusza vagy Tormay Cécile visszaemelése a köztudatba. Többről van szó, mint kódolt és kódolatlan antiszemita kiszólásokról: a Horthy-korszakot akarják visszahozni, ami történelmileg abszurd, morálisan is elfogadhatatlan. Ennek szimbolikus jele, hogy szobrot állítanak Horthynak, hőssé stilizálják Tisza Istvánt, miközben eltávolítják Károlyi emlékművét. Feldicsőítik a korszak harmadrangú, rasszista, soviniszta íróit, hamis vádakat és illúziókat terjesztenek még az oktatásban is Trianonról vagy a holokausztról. Ez Márait juttatja eszembe, aki arról írt, hogy torz és kísérteties következményekhez vezetett, amikor kereszténységből keresztény kurzust csináltak, és a nemzet fogalmát csak üzleti cégérnek használták. Arról van szó, amit Ungváry Rudolf barátom kiválóan megfogalmazott: a Fidesz a maga kétharmados parlamenti többségével feljogosítva érzi magát arra, hogy megmondja: ki hazafi, ki képviseli a nemzeti gondolatot, és ha valaki nem követi az ő politikai vonalukat, az ebből következően nem is lehet magyar, sőt egyenesen hazaáruló.

- De a csalás miért nem tűnik fel a szavazók többségének?

– A napokban újraolvastam Mihancsik Zsófiának a Popper Péterrel 2001–2007-ben készült beszélgetéseit tartalmazó interjúkötetét. Popper már 2007-ben kérdezte: hogyan jutott a magyar társadalom odáig, hogy szélsőjobboldali, antiszemita és fasiszta jelszavakkal nem kockázatos dolog kimenni az utcára, baloldali jelszavakkal viszont az. Arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok többsége jobban érzi magát egy jobboldali, mint egy baloldali rendszerben. Én annak idején ezzel nem értettem egyet, de a múlt démonainak visszatérése azt mutatja, hogy sajnos alighanem igaza volt. Ő azt kérdezte: vajon tud-e egy baloldali vagy egy liberális mozgalom hitet adni az embereknek? Magyarországon még mindig csak Orbán Viktor az a politikus, aki képes megnyerni az embereket, mert a lelkesedéshez nem racionális érvekre, hanem az érzelmeket felkorbácsoló jelszavakra, szólamokra van szükség, amelyeknek a használatában ő igazi virtuóz. Csak így lehet megérteni, hogy Magyarországon, a levert forradalmak és elvesztett háborúk országában azzal lehet operálni, hogy mi győzedelmes nép vagyunk, amely ismét szabadságharcot folytat.

- Szabadságharc közben pedig a térség leggyengébb gazdasági adatait produkáljuk, és az IMF pénzére ácsingózunk. Amikor Barroso bizottsági elnök zöld utat adott a hiteltárgyalásoknak, Orbán Viktor úgy nyilatkozott: „Mi nem vonunk vissza semmit, nem függesztünk fel semmit, és nem változtatunk semmit.” Mi történt? A bizottság feladta az uniós értékek védelmét? Vagy a felelősök legyintettek: akkora a baj az unióban, hogy a magyar ügyekkel már se idő, se kedv sincs foglalkozni?

– Ez utóbbi járhat közelebb az igazsághoz: a bizottságnak nehéz kérdések sorával kell szembenéznie. Hogyan alakul Görögország ügye? Mi lesz Spanyolországgal? Fennmarad-e a német–francia szövetség, az unió motorja? Vagy szétesik? Hogyan befolyásolja a német álláspontot Angela Merkel hatalmi bázisának zsugorodása? De mindez nem jelenti azt, hogy Magyarország révbe ért volna, csupán arról van szó, hogy a bírálat hangja most kissé halkult. A forint árfolyamának zuhanása nagyon is jól jelzi, milyen sérülékeny az ország gazdasága. Tény, hogy most nem Magyarország a központi téma, legalábbis addig, amíg ismét valami politikai ostobaságot nem csinál a kormány, amilyen például a Klubrádió jogi vagy pénzügyi megsemmisítése lehet. Ez azonban nem sokat javít azon a helyzeten, hogy a legutóbbi adatok Orbán elmúlt féléves gazdaságpolitikai mérlegéről a teljes dilettantizmus bevallásával egyenértékűek. Vagy inkább azt mondanám, hogy a dilettantizmus és a cinizmus vegyüléke, ami történik, hiszen a Fidesz-hatalom sáncain belül alighanem sokan látják a realitásokat, de senki sem elég bátor, hogy kimondja: a király meztelen.

- Számít-e arra, hogy az ország belátható időn belül megkapja a hitelt?

– Valójában senkinek sem érdeke – sem az uniónak, sem az IMF-nek, sem a külföldi befektetőknek –, hogy Magyarország bóvliország maradjon. Mindenkinek az lenne jó, ha Budapest normális feltételekkel kaphatna hitelt. Az elmúlt két év azonban azt mutatja: a kormány nem végezte el a házi feladatait. És nemcsak az Európai Bizottság feltételeiről van szó, hanem mindarról, amit az Európa Tanács, a Velencei Bizottság vagy az Európai Központi Bank kifogásolt. Az a miniszter, aki egy ilyen gazdasági csődtömegért elsősorban felelős, Európa minden más országában rég vette volna már a kalapját.

- Félidejéhez ért az Orbán-kormány hivatali ideje, megtörtént a beígért kormányátalakítás. Ön szerint változik-e érdemben valami?

– Aligha. Lehet, hogy az új emberek új módon tálalják majd ugyanazt, de senkinek sem lehet kétsége, hogy a fontos döntéseket változatlanul maga a miniszterelnök hozza. Nem hiszem, hogy az új tisztségviselőknek több befolyásuk lesz, mint a korábbiaknak volt. Orbán abban is a kádári tradíciók folytatója, ahogy mesterien sakkozik a személyekkel a váltásoknál és a tisztségek betöltésénél.

- Sokan azt mondják, hogy eljött a konszolidáció ideje. Ön szerint jöhet-e érdemi változás?

– Nem hiszem. Az időközi választások és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy jelentősen zsugorodott Orbán támogatói köre, de az ellenzék mégsem erősödött. Így mindaz, ami Magyarországon történik, tulajdonképpen nemcsak a kormány, de a baloldal csődje is. Miközben a régióban vannak pozitív változások. Például Szlovákiában Fico miniszterelnökkel folytatott minapi hosszú beszélgetésem is ezt tükrözte a magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban. Magyarország kilátásai azonban nem jók. Ennek oka részben a baloldal gyengesége, megosztottsága és hitelességének hiánya. Ma úgy látom, hogy Orbán Viktor szilárdan ül a hatalomban, és lassan, de következetesen megvalósítja mindazt, amit hírhedt kötcsei beszédében mondott a hatalom koncentrációjáról, az egyetlen centrális politikai erőtér működtetéséről – gyakorlatilag az egypártrendszer újraélesztéséről. Erre mutat az is, hogy kormányának első két évében a megosztott demokratikus ellenzék képtelen volt újabb pozíciókat nyerni. Csak a nem szavazók tábora és a szélsőjobboldal pártja látszik erősödni.