A mobilfizetést és az útdíj-tendert támadja a Bizottság

A mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályok betartására szólította fel csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországot, második szakaszba léptetve ezzel a kötelezettségszegési eljárást.

2014. július 12., 11:35

A testület – a kitekinto.hu értesülései szerint – az elektronikus útdíjrendszer létrehozásáról szóló megbízási szerződés kapcsán is hivatalos felszólító levelet küldött a kormánynak, elindítva ezzel a jogsértési eljárást.

A nemzeti mobilfizetési rendszer működtetésének kizárólag egy állami cég számára fenntartott joga „szükségtelenül és jelentősen korlátozza a piaci versenyt, és minden megfelelő indok nélkül megkárosítja a jelenlegi befektetőket”, állítja az Európai Bizottság, amely csütörtökön úgy döntött, hogy második szakaszba lépteti a magyarországi mobilfizetési rendszer miatt korábban indított kötelezettségszegési eljárást.

A testület formailag indoklással ellátott véleményben ismertette álláspontját, és két hónapot adott a magyar hatóságoknak arra, hogy megfelelő választ adjanak a mostani felszólításra, ellenkező esetben a Bizottság az Európai Bíróság elé viheti Magyarországot.

Brüsszel arra szólította fel Magyarországot, hogy a mobilfizetés tekintetében tartsa be a letelepedés szabadságára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat. A testület közleménye emlékeztet rá, hogy a nemzeti mobilfizetési rendszerről szóló 2011-es törvény értelmében a nemzeti mobilfizetési rendszer működtetésének kizárólagos joga az állami mobilfizetési ZRT. hatáskörébe tartozik.

A szolgáltatóknak az egyes közszolgáltatásokhoz kapcsolódó (ilyen a parkolási közszolgáltatás) mobil-fizetésközvetítési szolgáltatások biztosításakor ezt a platformot kell kötelezően igénybe venniük. „Ez a kizárólagos jog szükségtelenül és jelentősen korlátozza az erre a verseny számára eddig teljes mértékben nyitott piacra való jutást, és ezáltal minden megfelelő indok nélkül megkárosítja a jelenlegi befektetőket és elriasztja azokat, akik a jövőben e területen kívánnának befektetni” – áll a testület indoklásában. Ezért a Bizottság indoklással ellátott véleményében felszólította Budapestet, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket az uniós jogszabályoknak való megfelelés érdekében.

Bár hivatalosan nem jelentették be, de a BruxInfo értesülései szerint az Európai Bizottság csütörtökön hivatalos felszólító levél kiküldésével kötelezettségszegési eljárást indított az elektronikus útdíjrendszer létrehozására aláírt megbízási szerződés kapcsán, mert az megítélése szerint az érvényes uniós jogszabályokba ütközik. A Bizottság újabban hivatalosan nem kommunikálja a kötelezettségszegési eljárások elindítását (az eljárás első szakaszát), ezért egyelőre hivatalosan nem tudni, hogy egészen pontosan mi a testület problémája a tendereztetéssel.