A legrosszabb diktatúrák idejét idézi az új médiatörvény
Nem látunk bele, hogyan egyeztetnek egymással a pártok, de az mindenesetre furcsa, ami az új médiatörvény tervezete körül zajlik. Először örömmel nyugtázzák, hogy végre egy kérdésben ötpárti egyetértés született, két nap múlva az általános felháborodás hatására úgy tesznek, mintha nem is tudnának róla, majd pedig felismerik azt, ami a tervezetből első olvasásra kiderül: megengedhetetlenül korlátozná a sajtószabadságot. Hogy mindezek mögött valójában mi van, aligha fogjuk megtudni.
A legfrissebb fejlemény az, hogy lapértesülés szerint nem támogatja az MSZP elnöksége az öt párt szakértői által készíttetett új médiatörvény szakmai anyagát. Információk szerint a szocialista vezetők kedd esti ülésükön úgy fognak határozni, hogy még módosításokkal sem engedik benyújtani a parlamentnek a munkaanyagot, mert egyebek mellett alkotmányossági aggályok merültek fel a szöveggel kapcsolatban. Az MSZP elnöksége más problémákat is lát a javaslatban, például az, hogy jelenlegi formájában a tervezet a média kézi vezérlését jelentené a médiahatóság által. Ugyanakkor a hatóság erőteljes jogköre miatt, amennyiben a 2010-es választásokon a Fidesz nyerne, könnyen leválthatná a közmédiumok vezetőit, és felléphetne az általa vélt baloldali médiafölénnyel szemben.
Nehezen érthető, hogy minderre csak most döbbentek rá. Mi – akárcsak a média jelentős része – már a tervezet nyilvánosságra kerülésének napján megírtuk: a politikai pártokat a jelek szerint az a szándék hozta közös nevezőre, hogy a lehető legjobban korlátozzák a sajtószabadságot, ami ellentétes az alkotmánnyal. Az egyébként sok sebből vérző és már elavult törvény teljesen átdolgozott új változata nemhogy csökkentené, de növeli a politikai befolyás lehetőségét. Az ORTT helyett Nemzeti Médiahatóságot hozna létre, amelynek hatósági jogosítványai messze túlnőnének a mai jogi lehetőségein. Az ötpárti egyetértéssel kidolgozott szabályozási terv lehetővé tenné például, hogy a médiahatóság magánszemélytől és szervezettől bekérjen adatot. Ezen túl bármely helyszínt átkutathat, oda a tulajdonos (birtokos) akarata ellenére is beléphet. Jogosult lenne továbbá adathordozókról másolatot készíteni, az azon tárolt adatokat átvizsgálni, az üzleti titkokat korlátlanul megismerni. A hatóság versenyjogi határozatainak be nem tartása esetén 30 nap elteltével törölhetné a jelentős piaci erejű szereplő egyes szolgáltatásait.
Már akkor leszögeztük: több mint érdekes, hogy a szabadságjogok abszolút védelmét hirdető pártok, amelyek más esetekben még az állampolgárok döntő többsége által jogosnak tartott bűnüldözési lépések ellen is fellépnek, most kart karba öltve serénykedtek egy rossz emlékeket idéző szabályozás létrehozásán. Azóta, úgy látszik, meggondolták magukat. Az MSZP vezetéséből kiszivárgott hírek szerint mégsem elsősorban az alkotmányos aggályok miatt léptek vissza, hanem azért, mert a tervezet egyszerűsítené a közmédiumok irányítását és nagyobb mozgásteret adna az éppen hatalmon lévőknek a befolyásolásra.