A közoktatásért!

„Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény.” A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai szerint József Attila hazaféltő verssorai a jelen Magyarországának iskolai hangulatát is pontosan kifejezik. Mondják, a központosítással tervezhetetlenné vált a jövő. Sorolják a példákat: egyes egyetemi és főiskolai szakokra a jelentkezési határidő előtt nyolc nappal megváltoztak a felvételi követelmények. Sem a diákok, sem a tanárok nem tudják, milyen fakultációkat választhatnak, ki tanítja majd az új tantárgyakat, s milyen követelmények alapján kell oktatniuk. Még mindig nem rendelhették meg a tankönyveket – ellentétben az elmúlt évek gyakorlatával.

– De nagyobb baj, hogy veszélyben az autonómiánk. Az Illyés Gyula Gimnázium fennállása óta szabad szellemi alkotóműhelyként működött, kreatív tanárokkal. Most ketrecbe zárnának minket – fakad ki Szakálné Gulyás Katalin, aki matematikát és fizikát tanít.
Szép Adrienn, a gimnázium szociálpedagógusa is úgy látja: az állami fenntartónak érdeke állandó félelemben és bizonytalanságban tartani a tanárokat.

Különben sokat elárul a budaörsi Illyés szellemiségéről, hogy szociálpedagógusuk is van. Itt nemcsak az oktatás, a nevelés is fontos. Ez a tanár-diák kapcsolatot is elmélyíti. A hivatalos rangsorban előkelő helyen szereplő gimnáziumban átlagosan 2,7 nyelvvizsga jut egy diákra, s az itt tanulók remekelnek az érettségin és az országos tanulmányi versenyeken is.

Az iskola tanárai már rutinos rendszerkritikusok. Először 2011 októberében fogalmazták meg aggályaikat a köznevelési törvénnyel kapcsolatban. A nyílt felhíváshoz akkor mintegy hetven iskola és háromezer magánszemély csatlakozott. Persze az oktatási államtitkárságot nem érdekelte a petíció. Ahogyan később, idén januárban a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárait sem méltatta válaszra Hoffmann Rózsa államtitkársága.

Árendás Péter, a budaörsi gimnázium igazgatója felidézi: tantestületük az előző Fidesz-kormány idején, 2001-ben a Népszabadságban megjelent fizetett hirdetésben kérte az oktatáspolitika vezetőit, dolgozzanak ki végre olyan oktatási stratégiát, amely átívelhet kormányciklusokon. Néhány nap múlva a tanárokat a minisztériumban fogadta az akkori szakminiszter, Pokorni Zoltán. Ő legalább meghallgatta őket.

A Hoffmann-féle oktatási joganyagot azonban szakmai egyeztetés nélkül fogadta el a kormány. Árendás igazgató szerint borítékolható a bukás. De ezt nem „politikai ellenmondatnak” szánja. Előkap egy szervezetelméleti könyvet, abból olvassa: ha egy szervezetben megbomlik a felelősség, a feladat és a hatáskör egyensúlya, az már rövid távon is a teljesítmény romlásához vezet. Márpedig – hangsúlyozza az igazgató – a feladat az állami rendszerre történt átállással nőtt, ahogy a felelősség is, hiszen a diákok és a szülők nem érezhetik meg a többletterhet. Ugyanakkor minden döntési jogkört elvettek az iskolavezetéstől. Az igazgatók ma csak javaslatot tehetnek, illetve véleményezhetnek. Minden, akár egy forintnyi kiadással járó kérdés is átkerült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, a KLIK-hez.

Minapi példát említ Árendás Péter a „centrális működésről”. A gimnáziumi szalagavató bál előtt eddig mindig összeült a tantestület, és az anyagi lehetőségek figyelembevételével közösen határoztak arról, hol béreljenek termet az eseményhez. Aztán maguk is intézkedtek. Gyorsan. Most viszont írásban beterjesztik javaslatukat a KLIK-hez, aztán várnak a központ válaszára. Ahogyan az ország összes államosított iskolája.

A budaörsi tanárok sokszor úgy próbálják megsürgetni az ügyintézést, hogy inkább személyesen és saját költségen keresik fel a tankerületi igazgatót. Szakálné Gulyás Katalin tanárnő legutóbb egy igazolvány pótlásához akart megrendelőlapot kérni a tankerületi igazgatóságtól. Magyarán: egyetlen nyomtatványért ment oda.

– Az egyik irodában – mint kihallatszott – veszekedtek, hogy már most jóval túllépték a költségvetési keretet. A másik szobában értetlenül néztek rám, amikor elmondtam, milyen dokumentumért jöttem. Azelőtt az ilyen ügyek a tanáritól kétajtónyira, a gazdasági irodában azonnal elintéződtek. A tankerületi igazgatóságon hosszas tanácskozással kezdődött az ügyintézés, s egymásra mutogatással folytatódott. Lassan aztán megértették, mit szeretnék. Káosz és fejetlenség. Ez van ott – összegzi a tanárnő.

Nem volt véletlen, hogy az Illyés az elsők között csatlakozott a Szilágyi Erzsébet Gimnázium Tanárok a közoktatásért petíciójához. Mostanáig 16 tantestület, 7 szervezet, 4550 magánszemély írta alá a tiltakozást. De vajon mit remél Árendás Péter igazgató a kezdeményezéstől? A rövid válasza: 2014 előtt semmit. A hosszabb pedig:

– Bár bővül a velünk együtt tiltakozók köre, hiszen naponta átlagosan egy-egy iskola csatlakozik a felhíváshoz, ez még elég kevés. Bizonyos iskolákban nem erény az innováció: nekik kifejezetten kényelmes a végrehajtói szintre süllyedés. Ám ha nem így lenne, akkor is kétséges, módosítana-e a kormányzat az elképzelésein. Inkább csak hol halkuló, hol erősödő vitákra számíthatunk az idei évben.
Pedig Árendás szerint volna kompromisszumos megoldás: az ötezer fő feletti települések maguk dönthessenek, szeretnének-e „visszasorolni” a korábbi fenntartó, az önkormányzat alá. Ezeken a helyeken ugyanis biztosan rendelkeznek az iskolák az önálló gazdálkodáshoz és irányításhoz szükséges szellemi és anyagi potenciállal. A kisebb falvak és községek számára valóban kiszámíthatóbb és biztosabb az állami irányítás.

– Azért tőlük sem venném el a választás lehetőségét. Ha egy kis iskola vezetése úgy gondolja, alkalmas az önálló irányításra, egy független szakértői grémium előtt bizonyíthatná a felkészültségét – javasolja Árendás Péter.

De ha minden ugyanígy marad, annak a következményei beláthatatlanok. Előbb-utóbb ugyanis a leglelkesebb tanári kar is belefárad az állandó kérvényezésbe, a hosszas várakozásba. A rendszer a bürokráciával is engedelmes végrehajtót próbál nevelni a lázadóból. S ha már „középiskolás fokon” irtják az újító szellemet, még sokáig periferikus ország maradunk.