A kormányt kérdezik a képviselők

A kormányhoz intézett kérdések, valamint azonnali kérdések szerepelnek a parlament aktuális ülésének utolsó napirendjén.

2016. november 14., 07:52

Az előző héten kezdődött, hatnapos ülés befejező napja délelőtt 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kérdések és azonnali kérdések hangozhatnak el.

A kérdések órájában a kormánypárti padsorokból két fideszes képviselő fordul a kabinethez: Nyitrai Zsolt azt kérdezi majd a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a kormány miként segíti az elektromos autók terjedését, míg Csizi Péter arról érdeklődik a belügyminiszternél, miként tartható meg Kocsis Zoltán öröksége.

Ellenzéki oldalról ezúttal is a Jobbik teszi fel a legtöbb kérdést, a pártból tízen várnak válaszokat a kormánytól. Közülük Farkas Gergely a belügyminisztertől kérdezi, hogy a kabinet mikor zárja be a kiskunhalasi nyílt menekülttábort.

A nyolc szocialista kérdező közül Burány Sándor a Kőbánya-Kispest vasútállomás rekonstrukciójának kezdetéről kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztert. Az öt LMP-s kérdés egyikében Ikotity István azt kérdezi az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a kormány tervezi-e a tanodák normatív finanszírozását.

A parlament ülése napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

(MTI)

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.