A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba

A jövő év nyaráig 4200 rendőr áll szolgálatba, ami - a fluktuációt is figyelembe véve – 3500-zal emeli az állomány létszámát – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

2011. március 7., 10:34

A kormány vállalta a közrend és a közbiztonság helyreállítását, és ígéretét betartva, amely szerint mindent elkövet a rendőrség állományának feltöltése érdekében, vasárnap 1800 tiszthelyettes tett szolgálati esküt a Hősök terén a miniszterelnök előtt – fűzték hozzá.

Az 1800 tiszthelyettes fele januártól a Készenléti Rendőrség állományában teljesíti szakmai gyakorlatát próbaidős, hivatásos jogviszonyban. A modulrendszerű képzésben részt vevők pedig próbaidősként az ország négy rendészeti szakiskolájában tanulnak, közterületi szolgálatukat július 1-jén kezdik meg - írta a

hvg.hu.

A közlemény kitért arra: azoknak, akik esküjükhöz híven látják el szolgálatukat, a kormány új életpályát, lakhatást és továbbképzést biztosít, valamint a családfenntartás biztonságát nyújtja. A rendőrség önbecsülésének megerősítése, az emberek bizalmának újbóli elnyerése csak az állomány tagjainak feddhetetlenségével és szakszerű munkával érhető el. E célok elérésének a Belügyminisztérium kiemelt jelentőséget tulajdonít – áll a tárca közleményében.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.