A járvány áldozata a zenei élet - Világhírű muzsikusaink a kényszerszünetről
A járványhelyzet a világ legnagyobb zenei intézményeinek is súlyos anyagi károkat okoz.
A Milánói Scalanak heti egymillió euró a vesztesége, a New York-i Filharmonikusok már az egész évadot lemondták, és körülbelül tízmillió dolláros hiánnyal számolnak. Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar egykori ügyvezető igazgatója, a Klasszikus Koncert ügynökség alapítója szerint azonban a legnagyobb zenei bástyák összeomlásától nem kell tartani, hisz minél nagyobb egy intézmény, annál több a tartaléka is. „Például az amerikai komolyzenei intézmények mindegyike alapítványi formában működik. A New York-i Filharmonikusoknak vagy a Clevelandi Szimfonikus Zenekarnak sok százmillió dolláros alaptőkéje van. Normál körülmények közt annak a kamataiból és a jegybevételekből tartják fenn magukat. Ilyen krízishelyzetben az alaptőkéhez is hozzányúlhatnak, de azért csőd nem fenyegeti őket. Kivéve, ha a katasztrófahelyzet nagyon elhúzódna.”
A hazai szimfonikus zenekarok nagy része állami vagy önkormányzati fenntartású, a zenekari tagok állásban vannak. Havi alapbért kapnak, ami nemzetközi összehasonlításban meglepően kevés. A Zenekar című szakmai folyóirat 2017. 01. számában közzétett adatok szerint a magyar zenészek még a régión belül is nagyon alulfizetettek. Forintra átszámolva Csehországban a zenekari tagok bruttó átlagbére 642 ezer forint, Lengyelországban ugyanennyi, viszont a Nemzeti Filharmonikusoknál a bruttó bér 455 451 forint volt, a kiemelt minősítésű hazai zenekaroknál pedig 170 464 forint. Ehhez jön még a havi fellépések számától függően a „spielpénz” (a játszási díj).
Kiemelt minősítésű az Óbudai Danubia Zenekar is, amelynek a III. kerületi önkormányzat és az állam a fenntartója, 55 muzsikust foglalkoztat. Művészeti vezetőjük, Hámori Máté Liszt Ferenc-díjas karmester elmondta: március 13-án Kurtág-, Haydn-, Dvorák-estet tartottak a Zeneakadémián, de a járványügyi rendelkezések miatt közönség nélkül.
„Nagyon furcsa volt. Felöltöztünk a fellépőruhánkba, és az üres nézőtérnek játszottunk.
A koncertet online közvetítettük. De akkor még legalább fel tudtunk lépni. Azóta semmi, és a szezon végéig minden koncertet lemondtunk. Csak kevesen kérték vissza a jegy árát, nagyon sokan csatlakoztak a Ne váltsd vissza! mozgalomhoz. A közönség szolidaritása rengeteget segít nekünk.”
De hogy a zenekari tagok az alapbéren felül is jövedelemhez jussanak, a Danubia az online térben zenés videókkal jelentkezik, ám így is csak a „spielpénz” töredékét tudják fizetni. Hámori hangsúlyozza: lelkileg is fontos, hogy munkát adjanak a zenészeiknek, hogy ne érezzék magukat fölöslegesnek. Azonban fellépések és jegybevétel nélkül legfeljebb néhány hónapig tudják a tartalékaikból kihúzni.
Nehéz helyzetbe kerültek a zeneszerzők is, főleg a fiatalok. Pedig nélkülük nincs zenei innováció. Balogh Máté Junior Prima- és Artisjus-díjas ifjú komponista félállásban tanársegéd a Zeneakadémián, ám ebből a pénzből családot, két gyereket eltartani nem lehet. „A komponisták helyzete abból a szempontból speciális, hogy amíg nem valósulnak meg a koncertjeik, nem mutatják be a műveiket, addig a fizetésüket sem kapják meg. Ha megrendelésre dolgozunk, és elkészítettük a zenét, a legtöbb esetben be is kell próbálnunk azt. Én például fél évig dolgoztam egy zenedarabon, amelyet júliusban mutattak volna be Tokióban, egy Nó-színházi fesztiválon. A járványhelyzet miatt azonban a fesztivál elmarad, így a japán nyelvű zenedrámám bemutatója is meghiúsult. A szerződésben az szerepel, hogy be kell tanítanom Tokióban a darabot, és amíg erre nem kerül sor, addig nem fizetnek. Az embernek a saját műve kicsit olyan, mintha a gyereke lenne, lelkileg is nehéz elviselni, hogy nem tudni, mi lesz a sorsa, el jut-e valaha a közönséghez.” Balogh Máté úgy véli, a kieső jogdíjak is gondot fognak okozni. Az Artisjus az élő koncertek jogdíjait évente egyszer, egy összegeben fizeti, s ez legközelebb jövő májusban lesz esedékes. „Ha a zeneszerzők idei bemutatói mind elmaradnak, az értük járó jogdíj jövőre nulla lesz. Röviden szólva:
mi, komponisták hosszú távú krízis elé nézünk.”
A zenésztársadalomban azoknak a szabadúszóknak a legrosszabb most, akik nincsenek státuszban sehol, csupán egyes produkciókra, koncertekre szerződnek. Nekik semmi bevételük nincs. Nyugaton sok helyen a kormányok segítséget nyújtanak a független alkotóknak is. „Több muzsikust menedzselek, aki Németországban él. A német kormány a járvány miatti veszteségeik 70 százalék kompenzálja” – erősíti meg Körner.
Vajda Gergely zeneszerző, karmester amerikai magyar kettős állampolgár, korábban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, valamint az Armel Operafesztivál és -versenyt vezette. Jelenleg itthon az UMZE művészeti vezetője és az Alabama államban lévő Huntsville Symphony igazgatója. Ott a teljes állásban lévő zenészek bérének a felét fizetik a szezon végéig. „Ugyanakkor az amerikai törvényhozatal elfogadta a Cares act jogszabályt, amely lehetővé teszi a munkaerő megtartását. Ez egy olyan térítésmentes kölcsön, amelyet intézmények vehetnek fel. Mi is kaptunk több mint százezer dolláros kölcsönt, amelyből az óradíjas zenészeinket tudjuk fizetni, így tőlük sem kell megválni”
Nálunk azonban semmi nem védi a szabadúszókat. Nemrég több művészeti terület alkotói közös levélben fordultak az Emmihez, kérve, hogy a német modellhez hasonlóan nyújtsanak támogatást a független művészeknek is. Hogy mennyire égető probléma ez, jelzi, hogy az Összefogás a vállalkozó művészekért javaslatcsomag összeállításában a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjai is részt vettek. Úgy tudjuk, a minisztérium egyelőre nem válaszolt a beadványukra.
Nem csak a kieső jövedelmekkel van baj. Különösen a vezető szólisták hozzászoktak egy életformához: állandóan utaznak, a koncertszervezők versengenek értük, a naptáruk évekre előre betelt. Az eszeveszett hajszából hirtelen bezáródtak a karantén magányába. Ez sokakat megvisel. Mások viszont a helyzet jó oldalát is látják: „A most felszabadult időnek pozitívumai is vannak – állítja Kossuth-díjas, világhírű hegedűművészünk, Baráti Kristóf. – Ez egy introvertáltabb időszak mindenki számára. Olyan dolgokra is van lehetőség, amikre máskor csak ritkán. Új műveket tanulok, régi karmesterek próbáiról készült felvételeket nézek, és pihenésre, kirándulásra is jut időm. Emellett ez az első évem professzorként a Zeneakadémián. Jelenleg online folyik az oktatás, ami rettentő nehéz, mert megfelelő hangminőség hiányában, személyes kontaktus nélkül, sokkal nagyobb kihívás hatékonyan tanítani.” Baráti Kristóf egyébként Valerij Gergiev karmesterrel turnézott két héten át külföldön, és a záró koncertjük Szardínián lett volna. Ám az már elmaradt, mivel kezdett eldurvulni a járvány Olaszországban, és ott is bezártak a koncerttermek. A magyar hegedűművész Bogotából érkezett haza, és másnap már életbe léptek a beutazási korlátozások. „A járvány miatt sok olyan amerikai koncertem marad el, amellyel nagy távlati terveim voltak. Például az Enrico Pace zongoraművésszel New Yorkba és Washingtonba tervezett szólóestjeim is elmaradnak, bár ezeket sikerült átdátumozni. Az észak-amerikai nyitás fontos számomra, ugyanis az amerikai zenei világba nem könnyű betörni, ehhez külön stratégiát kellett kidolgoznom, amit szintén át kell majd alakítani. Sajnos úgy néz ki, hogy a Várdai Istvánnal közösen vezetett nyári Kaposfest nemzetközi fesztivált is nagy valószínűséggel újra kell tervezni.”
Várdai István Liszt Ferenc-díjas, nemzetközileg elismert csellóművészünk Bécs mellett él a családjával, és eleve a visszavonulás időszakát tervezte mostanra. „A napokban megszületett a második gyerekünk, úgyhogy szabaddá akartam tenni magam, hogy a feleségem mellett lehessek. Sorsszerű, hogy a vírusjárvány miatt most amúgy sem koncertezhetnénk.” Másfelől a kényszerszünet a jövő újratervezésére is lehetőséget teremt. „Az elmúlt öt évem úgy nézett ki – folytatja Várdai István –, hogy lényegében soha nem voltam otthon. Évente majdnem 300 napot voltam úton, és azt éreztem egy ideje, hogy kicsit lassítani kéne. A szólista élete nagyon magányos, még akkor is, ha az utazásai során sok emberrel találkozik. De ha már túl sok a munka, át kell gondolni: meddig fenntartható ez hosszú távon? Számomra fontos, hogy a kreativitásomat úgy tudjam használni, hogy ne csak egy dologra, a koncertezésekre fókuszáljak.” A csellóművész Tóth Károly hangszerkészítővel létrehozott egy innovációs céget, amely vonós hangszerek beállításával foglalkozik. Várdai hozzáteszi, mindig ez volt a hobbija. „Az izgatott, hogyan lehet szerényebb minőségű hangszerekből is sokkal jobb hangzást kihozni. Régóta dolgozunk egy olyan beállítási rendszeren, amely ezt lehetővé teszi. Különböző alapítványokkal együttműködve olyan üzleti modellt szeretnénk kidolgozni, amelynek segítségével hátrányos helyzetű gyerekek is jobb minőségű hangszerekhez juthatnak majd.”
Ám arról, hogy a járvány lecsengése után változik-e a zenei élet, minden muzsikusunk mást gondol.
Baráti Kristóf szerint számítani lehet arra, hogy az emberek hosszú ideig jóval óvatosabbak lesznek.
„Az a fajta globális szemlélet, amelyben a zeneipar működött, sok új kihívás elé néz majd.”
Vajda Gergely azonban úgy véli, a koronavírus-járvány után hosszú távon semmi sem változik. „Az emberiség átélt már ennél nagyobb traumákat is a kolerajárványok idején, vagy száz éve a spanyolnáthában. Ilyenkor mindenki azt hiszi, hogy utána minden más lesz, aztán elfelejtik az egészet. Ez egyrészt szomorú, de a túléléshez felejteni is tudni kell.”
Mások viszont azt gondolják, hogy egyre fontosabbá válik majd a fenntarthatóság, a környezetvédelem kérdése. Például vissza kellene fogni a repülős utazásokat. De vajon hogyan valósítható meg a fenntarthatóság a globalizált zenei életben? „Engem nagyon bosszant, amikor ezek a témák előjönnek, és rögtön a kisemberekre mutogatnak, köztük ránk, zenészekre is – feleli Vajda Gergely. – Az, hogy én egy évben háromszor repülök, vagy harmincszor, vagy az, hogy a New York-i Filharmonikusok turnéznak-e vagy sem, mikroszkopikus jelentőségű ahhoz képest, ahogy a hatalmas energiaipar az egész Földön szennyezi a környezetet. Ahogy az emberek futballmérkőzésekre is fognak járni, ugyanúgy koncertekre és fesztiválokra is.”
Körner Tamás sokkal pesszimistább. Hangsúlyozza: a koncerttermeket zárták be először, és ezeket fogják megnyitni legutoljára. „Az emberek meggondolják majd, hogy a több száz vagy ezer fős nézőtéren összezsúfolódjanak-e. A félelem megmarad, főleg, hogy a komolyzenei koncerteket elsősorban az idősebbek látogatják. A jegyeladás hosszú időre visszaeshet, esetleg fél házzal zajlanak majd a hangversenyek. Sokkal nehezebb lesz nemzetközi fesztiválokat szervezni. A komolyzene jobban meg fogja szenvedni a járványt, mint más műfajok.”
Várdai István viszont úgy látja:
a válság egyszerre hat pozitívan és negatívan a zenei közegre.
A járvány idején nagyon sok zenei felvétel kerül ki a világhálóra, és ez kétélű dolog. Egyrészt átélhetjük, hogy a széles rétegeknek is milyen nagy szükségük van a kultúrára, a zenére. Pozitívum az is, hogy a művészek kreativitását motiválja az online megjelenés. Ugyanakkor az internetes zene gyengébb minőségű, a hatása sem tud olyan mély lenni. Ezáltal elveszti a súlyát, kevesebb élményt ad. „Kicsit tartok attól, hogy ha egy klikkeléssel bármilyen zenei tartalom elérhető, az leszoktathatja az embereket arról, hogy koncerttermekbe járjanak, holott az élő zene megszületésének varázsát semmi nem pótolja.” Várdai szerint a zenei piac a járványtól függetlenül is megváltozott, és ez a folyamat már 10-20 éve tart. A zenei élet felületesebbé vált. Sokkal könnyebb különböző píár- és marketingeszközökkel megtölteni egy koncerttermet közönséggel, és a piac nem abban érdekelt, hogy a közönség ízlését formálja, hanem hogy profitot termeljen. A csellóművész nem hisz abban, hogy ezeket a problémákat globális intézkedésekkel meg lehetne oldani. A személyes válaszok és döntések azonban megkerülhetetlenek. „Egy mélyebben érző művész előbb-utóbb tönkremegy abba, ha nem tanul meg nemet mondani. Ha sok zenész döntene úgy, hogy kevesebb koncertet vállalna, a minőségi zene nem válna ilyen könnyen elérhető tömegtermékké.”