A Ház ura

Ahogy a nagy csapat, természetesen Kövér is változott. A borotválatlan, farmerdzsekis kócosok rendszerváltó egylete lassan szétszéled. Még együtt vannak, de már más a pálya. Orbán együtt érik, testesedik a korral, második miniszterelnökségét nyűvi, történelmi szobrát faragja. Fodor kisodródott a közéletből. Áder Brüsszelben, emigrációban tartalék. Szájer uniós főember, ahogy tervezte. Deutsch megkopott, talán kiégett. Kövér László maradt a szent tűz őrzője, a mozgalmár, az alapító, a szervező, a stratéga, a bozótharcos. A kétharmados lázadó. Egy óriáspárt belső ellenőre.

Nyilván Kövér is változott. A hosszú haj, ha deresedve is, de kitartott tavaszig, ötvenegy évesen is. De ennek már önkínzó politikai üzenete volt. Vezekelt, amíg nyakunkon ültek „a vörösök”, a „gyurcsányizmus politikai mételye” pusztított.

Mondják: az ember világszemlélete, politikai elkötelezettsége a korával változik. De a karakter, a vérmérséklet, az „indulat”, a szenvedély szilárd. Kijegecesedett. Lendvai Ildikó mesélte: azzal ugratják néha kollégái, hány hónapig dolgoztak Kövér Lászlóval azonos (hasonló) munkakörben, kutatóként, az MSZMP KB alkalmazottjaiként. Felróni ezt nyilván kicsinyesség. Egy kövéri kvalitású látnok sem sejthette ’86-ban, hogy az „élhető szocializmuson” kívül létezik más út. Tér a cselekvésre. Utólag persze szorgosan felkutatták mindezt (nem volt nehéz), és felrótták Kövérnek. Felemlegették a pápai szocdemszimpatizáns munkásfelmenőket. Ez a politikai kampányok bevett része. (A manapság divatos állításokkal ellentétben „nem lehet más a politika”.)

A fiatal jogász 1987–88-ban már a Soros-ösztöndíj (és a liberalizmus) felé tájékozódott. De míg a korai Fidesz rokonszenvesen provokatív „nyersliberalizmusa” fényévekre esik a mai rendpárti „jobbközéptől”, a pályájának elején álló Kövér hangütése, stílusa már akkor is keménynek tűnt. Rendszerváltó időket éltünk, a nyers szókimondás újdonság volt, s valljuk be, kicsit imponált is. Végre egy őszinte szó a poros, szürke funkcivilág után.

Nem is az volt a meglepő, hogy az „elvált szülők gyermekei” (Kövérék remek szóleleménye) ’94-ben az ellenoldalra álltak, hanem a Kövér László-i éles váltás. Tőle sosem volt idegen az antiparlamentáris hangütés. („Csuhások!” Térdre, imához!”) Mindez „konzervatívra” hangszerelve – mellbe vágott. Az indulat, a lendület nem csökkent. Savonarolai mértéket öltött. Hornék működését Kövér még csak „kártékonynak ítélte”. Gyurcsánynak „és bandájának” szerinte olyan szerepe van – mondta 2009-ben –, mint az AIDS-nek egy ember halálában. Nem a vírusba halsz bele, hanem egy sima torokgyulladásba. Apokaliptikus látomásában össznépi tragédiával felérő politikai HIV-fertőzést vizionált.

Kövér taktikus nyilatkozónak számít. A kötelező köröket az első mondatban lefutja. A fő veszély rég a Jobbik, mondja. A pofonokat mégis az MSZP kapja, amely „folyamatos veszélyt jelent a magyar társadalomra, a nemzeti integrációra... az állam stabilitására”. Gyurcsányt – „ha úgy adódna” – bíróság előtt látná, mert „el kell tűnnie”. Konstruktív, integráló gesztus, kellemes entrée öt héttel a házelnöki pulpitus elfoglalása előtt. Örök kérdés: kiszámítottan, tudatosan mondja-e mindezt, vagy MSZP-fóbiájának enged. Komolyan hiszi is, vagy csupán kedveli a hatásvadász nyilatkozatokat?

Kövérnél zárkózottabb, befelé fordulóbb politikus alig akad a rendszerváltás utáni hazai garnitúrában. A stúdióvilág, a show, a „politikai látvány” finoman szólva nem az ő világa. Nem tömegszónok, de vidéken produkció. Magánügyekről, privátumról a nagyközönség gyakorlatilag nem tud. Feleség, két gyerek, szikár belső fegyelem – s legfőképp a Fidesz. Kövérnek a politika feszült, belső küzdelem. A csönd avatja fajsúlyossá a „hallgatag ember” elszórt, váratlan kitöréseit. Kövér halk megjegyzéseit (némaságát!) a Fideszben nem szokás félvállról venni.

Nem volt tréfadolog, amit a kilencvenes években az egykori frakciótársnak címzett, lobogó tekintettel: „a Fidesz életem ügye”, aki tönkreteszi, azzal nem viccelek. Talán keményebben is mondta, talán „csak” mellesleg megjegyezte, talán más volt a szórend. De akik hallották, azokban megragadt.

Régi sztorik ezek. Szóbeszéd, pontatlanság, politikai célzatosság, indulat szövődhet a terebélyesedő Kövér-legendárium köré. Mégsem véletlen, talán mégsem csak ármány, hogy mindez Kövérről terjedt el.

Beszédesebb a híres felírófüzet, a kockás napló, amelybe, hajdani párttársak szerint, kitartóan feljegyezte, amiről s akiről emlékezni akart. A könnyed kampánykitérőnek szánt „köteles” beszéd (2002) már teljes nyilvánosságot kapott. A fél országot pendlizte vele végig, míg a sajtó (és egy éber MSZP-s vetélytárs, Tóth Károly) „kiszúrta” s rögzítette. Elementáris sajtóvisszhangja volt. Ma már három „hiteles verzió” is kering az interneten. Kövér szónoki fordulatnak s egyben a „magyar politika legdicstelenebb akciójának látta” ezt, amely nélkül – állítja – választást is nyerhettek volna. De a próféták humora néha göcsörtös. Kövér egy életre megtanulta tisztelni és félni Kádár népét. Orbánék évekig várták a visszavágást, Őszödöt. Az ellenszenv szívből jövő és kölcsönös: a baloldal nem állhatja (és féli) Kövér Lászlót, Kövér a baloldalt. Az MSZP győzelmeit manipulációnak, sima „vokstolvajlásnak” látja.

A „hallgatag ember” a személyes érintkezésben visszafogott, korrekt és csöndes, még barátságos is. Valaha „szóba állt” ellenoldali újságokkal is. Ma ez elképzelhetetlen. Kizárólag hazai pályán játszik. Ha fogadott, rokonszenves társalgó volt. Indulati töltésnek, kirohanásnak nyomát sem láttuk. ’98-ban épp a győzelem kapujában álltak, Kövér mégsem triumfált. „Kibírna a Fidesz négy évet újra ellenzékben?” – kérdeztük. „Többet is” – mondta elszántan, nagyon komolyan. A falon a légi fotó ismerős volt. Pápa. Feloldódott, amikor megjegyeztem: ismerős, ott születtem. „A Kuncze is ott született” – mondta. Láttam, ezt számon tartja.

A kisvároshoz erősen kötődik. Első, ‘90-es mandátumát is itt szerezte, SZDSZ-es (!) támogatással. A pártvezetés magja valaha vidéki értelmiségiekből állt. „Bántó, ha egy lap ezt hangsúlyozza?” – kérdeztem. Felizzott a hangja: „Nem. Mi vagyunk a vidéki fiúk” – mondta dacosan. A győzelem után a válaszok felét buzgó sajtósok ki akarták húzni.

A „vidéki fiúk” már nem vidéki fiúk. Urakká lettek Budapesten. Vidékre relaxálni járnak. Kövér házelnöki jelöléséről mégis Alcsútdobozon döntött a vezetés.

Várható volt, hogy miniszter nem lesz. A nagy vendégjátékos, Pintér Sándor nem lehet Kövér főnöke a titkosszolgálatok felügyelőjeként. De hogy a belső vezetésbe illő bevonni, nem volt kétséges. Mégis kérdés: miért épp a házelnökség jutott neki? A „törvénygyárban” (főleg a frakcióban) kell majd vaskézzel rendet tartani? Üzenet ez az MSZP-nek: győztünk, megkapjátok a főmumust? Vagy mindkettő?
– Nem látunk a színfalak mögé – mondják barátibb fideszes ismerősök.

Várható volt, hogy a diadal után a „mozgalmár szárny” gyorsan visszaszorul. Nincs rájuk szükség. A súlypont az óriásfrakcióra, a parlamentre tevődik át.

Kövér László csapatjátékos. Szívósságára, kemény kezére a parlamentben lesz szükség. Illik is jelen lennie minden döntő helyen. Figyelni, megjegyezni mindent, ami megjegyzésre érdemes.