A hatalmi plágium

Nem sokkal Semjén Zsolt plágiumbotrányának kipattanása előtt telefonon érdeklődtem Hoffmann Rózsa titkárságán, miként tehetek bejelentést, egyházi főiskolán szerzett, „forrásdeficites” szakdolgozat plágiumgyanúja és ennek etikai vonatkozásai okán. Tettem ezt abban a hiszemben, hogy a minisztérium eleget tesz a sajtóban megjelent és az ilyen jellegű visszaélések kivizsgálására tett programígéretének. A titkárság munkatársa megerősítette ez irányú emlékeimet, mondván, küldjem csak nyugodtan, hiszen még internetes hirdetésre is „rámozdulnak”.

Megbeszéltük azt is, hogy fogyatékkal élőként az akadálymentesség jegyében, elektronikus levélben tehetem meg panaszomat.

Két héttel később a minisztériumnál érdeklődve egy politikai tanácsadóhoz kapcsoltak.

Politikai posztos foglalkozik az én és mások szellemi javai lenyúló, segítséggel, adománnyal kufárkodó majd sértegető egyházi szakdolgozóra tett panasszal?

„Semmi sem kötelez, hogy hivatalosan értesítsem magát!” valamint „Én telefonon is megtudok hivatalosan nyilatkozni!” közlésekkel utasította el a hivatali írásbeliséget, miután megelőlegezte saját döntését. Tudatta ugyanis, hogy ők arra keresnek jogszabályt, ami szerint nincs felhatalmazásuk ilyen vizsgálat lefolytatására.

Előbb megdöbbentem. Azután eszembe jutott Obersovszki Péter, aki az MTV reggeli műsorában előbb „csökkent képességűeknek” majd „zsiványoknak” minősítette a honi fogyatékkal élőket. Ezek után mit számíthat egy „csökkent képességű” arra, hogy a keresztény és demokrata vezetésű, nevében emberi, közszolgáltató főhivatal politikai felelőse legalább az akadálymentesség elveit gyakorolni kegyeskedjék. Ekkor már Semjén plágiumügye volt a vezető hír, de én még mindig bíztam a szaktárca politikai értelemben is esélyegyenlő döntésében.

Reméltem, hogy ugyan panaszon innen egyházi főiskola, tárcán túl pedig, keresztény-demokrata vezér plágiumgyanús majd tudományetikai vétsége állt egy lelkész-miniszter hivatalának legkisebb közös többszörösében, de végül érvényesül a „politically correct”. Újabb hetek múlva hívott a közpénzből alkalmazott politikai tanácsadó az Emberi Erőforrások Minisztériumából. Úgy lett, ahogy ő előre megmondta, vizsgálatot nem indítanak, szerinte én félreértettem a híreket, továbbá diszkréten lealacsonyító megállapításokat tett még a médiára és az engem segítő titkárnőre. Kértem, hogy írásban küldje meg a szaktárca hivatalos válaszát levelemre, de erre nem válaszolt és se’ elektronikus, sem postai levél érkezése azóta sem okozott apró pozitív csalódást demokráciát, esélyegyenlőséget próbáló panaszomra.

Persze, ha jönne válasz, hivatalos, postai úton, akkor sem változna már véleményem arról, hogy melyik plágium a legdurvább bűntett a kormánypártok részéről. Mégpedig az, hogy már-már önmagukat azonosítva a forrással felbecsülhetetlen értékeket „másolnak ki”, például a Bibliából, a tudomány és az oktatás emberi teljesítményeiből továbbá a művészetek világából. De ezeket nem illesztik be sehová csak a saját, réges-rég inkorrekt, hatalmukat szerkesztő, szabadságelveket cenzúrázó politikai vágólapjukra.

Nagy Zoltán