A gyerekek jólétét nem lehet veszélyeztetni

Ferge Zsuzsa levelét megírta, a kormány pedig újraszámol, hogy a gyerekétkeztetésre fordított támogatás ne csökkenjen a harmadára. A szociológus szerint a gyerekek jólétét nem szabad költségvetési megfontolásból sem veszélyeztetni, ámbátor itt nem is jólétről van szó, hanem arról, hogy ne éhezzenek a kölykök.

2009. szeptember 26., 12:56

A héten az egyik vitaműsorban azt mondta az egyik politikai elemző, hogy ő átszámolta a Ferge Zsuzsa számait, s ha azok valósak lennének, akkor havonta 20 ezren éhen halnának.

Ostobaság… Elnézést, már vissza is vontam. Azok a számok, amelyeket használunk, statisztikailag megalapozottak, viszont ezekből nem lehet az éhezésre következtetni. A Gyerekszegénység Elleni Program nevében írt levélben azt mondjuk, hogy 28 ezer forintból nem lehet megélni. Innen egyenes út vezet az eladósodáshoz, hajléktalansághoz, vagy normasértő, szabálysértő kényszermegoldásokhoz, a bűnözést is ideértve.

Első hallásra valóban hihetetlen, hogy Magyarországon 3 millió szegény él.

Ez nem a 28000 forintos szintet jelenti. A KSH évente korszerűsíti az adatait, s ezek szerint 3 millióan élnek a létminimum alatt.. Ugyanakkor ez úgynevezett társadalmi minimum, amelyben olyan tételek is vannak, amelyek nélkül még nem kell éhen halni, de részei a szélesen elterjedt szükségleteknek, és meglétük segíti a társadalomhoz tartozást. Mint például az, hogy legalább fekete-fehér tévé legyen. Ha a mély szegénységet nézzük – azokat, akik mindig nélkülöznek, rossz lakásviszonyok között – akkor ez a szám már csak 6-8 százalék, vagyis 600-800 ezer ember. Ők viszont gyakran éheznek is. Egyébként én magam is nagyon vigyázok a számokkal. Az például, hogy a gyerekek harmada nem reggelizik, nemcsak azért van, mert nincs mit az asztalra tenni, hanem azért is, mert nem divat a reggeli.

A rendszerváltás óta fokozatosan szegényedik a lakosság, tehát úgy tűnik, az állam nem tudja ezt a rossz tendenciát megállítani.

Volt néhány jobb év, 2003 és 2006 között, amikor csökkent a szegénység. Az állam akkor többek között átalakította a családi pótlék rendszert, az ingyenes közétkeztetést kiemelten támogatta, folyamatosan kiterjesztette, s bevezette a családi segélyezést. Most ezekből akar visszavenni például azzal, hogy sokkal kevesebb pénzt szán a szegény gyerekek iskolai étkeztetésére. Az ingyenes étkeztetésre eddig évente 65 ezer forintot adtak, jövőre ez lecsökkenne 22,500 forintra. Az ingyenes étkezés szűkítése mellett a gyermekes családok egy kis részét az is súlyosan érinti, hogy a segélyezési rendszert úgy alakítják át, hogy egy családban akkor is csak egy személy kaphat segélyt, ha hárman is munkanélküliek.

Ezért írta meg a levelét?

Természetesen, hiszen akkora szükséghelyzet talán még sincs, hogy a gyerekek minimális létfeltételeit veszélyeztesse a költségvetési egyensúlyra törekvés. Ez ellentmond nem csak a minimális humanitárius elveknek vagy a törvényben biztosított gyermeki jogoknak, hanem az ország érdekének is. Erről szól és ezért fontos a „Legyen jobb a gyermekeknek” Nemzeti Stratégia..

Állítólag a levelét nagyon komolyan vették, talán más jelzéseket is kapott a szociális- és a pénzügyminisztérium, hiszen sem az étkeztetés, sem a családi segélyezés ügyében nincs még végleges döntés.

Én is abban bízom, hogy újra elolvassák a nemzeti stratégiát.