A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2011. április 4., 19:17
Március 29-én hajnalban ismeretlenek feldúlták Perkátán az iskola előtti teret - a helyieknek ez volt az utolsó csepp: közbiztonsági felhívást fogalmaztak.
2011. április 4., 18:34
Csanyik István 2011. április 03-án, 23 óra körül egy fülöpszállási tanyáról ismeretlen helyre távozott; eltűnését a rendőrség vizsgálja.
2011. április 4., 17:45
Összevonták a Magyar Televízió és a Duna Televízió hírműsorainak gyártását, hétfőtől egy helyszínről, az MTV Kunigunda utcai gyártóbázisáról sugározzák a híradókat, amelyek megtartják eddigi arculatukat. Élő Gábor, az MTI Hírcentrum vezetője a közös gyártással kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, minden munkatárs ugyanazt a feladatot látja el, amit eddig, de a párhuzamosságokat megszüntették. A stábautók egy helyszínről indulnak, a szerkesztőségek is egy helyen vannak, az adásokat pedig egy stúdióból sugározzák.
2011. április 4., 17:24
Bejelentés érkezett a tapolcai rendőrkapitányságra, mely szerint az egyik diák bántalmazta a nevelőjét az iskolában április 1-jén.
2011. április 4., 15:47
A Jobbik szerint a Fidesz a gazdagok, az MSZP pedig a cigányok pártja, mert a kormánypárt nem törődik a szegényekkel, a szocialisták pedig „állandóan kiállnak a cigányok mellett” – mondta a hejőszalontai esetre utalva Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A borsodi településen szombaton tartott demonstrációt és megemlékezést a Jobbik „a cigányok által elkövetett bűnök, a hozzájuk köthető terror” ellen. Hejőszalontán március 22-én megöltek egy 50 éves nőt, a Jobbik szerint a tettes cigány származású.
2011. április 4., 14:12
Növekedett a bizonytalan pártválasztók aránya, de az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni a pártonkívüliek növekvő táborából, így továbbra is jelenős a Fidesz előnye – közölte a Századvég Alapítvány hétfőn. „A Századvég március második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az előző évhez képest láthatóan nőtt a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. A politikai térkép szerkezetében, erőviszonyaiban jelentősebb változás egyelőre nem tapasztalható” – tartalmazza a közlemény. Március végén a választókorúak 51 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson.
2011. április 4., 13:48
A 168 Óra online 2011. március 6-án "Mismásolás a Papcsák-ügyben" címmel ismertette a Népszabadság cikkét. Az írással kapcsolatban dr. Papcsák Ferenc helyreigazítási kérelmet juttatott el lapunkhoz, amelynek az alábbiakban eleget teszünk.
2011. április 4., 13:14
Hétfő délelőtt parkoló személyautónak ütközött egy halottszállító Kecskeméten.
2011. április 4., 12:05
Két páros vezeti heti váltásban hétfőtől az MTV esti, fél nyolcas Híradóját hétköznaponként. Hétfőn az m1-en debütál a kamerák előtt Szöllősi Györgyi Alföldi Zoltánnal, majd következő héten váltja a duót Varga Edit és Gulyás István. A hét végén mutatkozik be a Vasárnap Este, az MTV új, heti politikai magazinja.
2011. április 4., 09:29
A miniszterelnök hivatalában fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat.
2011. április 4., 08:46
Svéd katonai repülőgépek szálltak le vasárnap Magyarországon; a gépek tankoltak, majd Olaszország irányába elhagyták az országot - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI érdeklődésére. Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy az AFP francia hírügynökség jelentése szerint négy, katonákat és felszerelést szállító C-130-as Herkules gép szállt le vasárnap délután Magyarországon. A hírügynökség emlékeztetett, hogy a svéd parlament pénteken hagyta jóvá az ország részvételét a Líbia elleni NATO-akcióban. Stockholm nyolc JAS Gripen vadászrepülővel vesz részt a nemzetközi koalíció katonai műveletében, mintegy 130 katonával, legfeljebb három hónapon át.
2011. április 4., 08:04
Az egykori miniszterelnök, az MSZP korábbi elnöke – jelenleg a Demokratikus Koalíció Platform vezetője – úgy gondolja: a szocialista párt felélte stratégiai tartalékait. De beszél a szándékairól, ambíciójáról, a polgári középről és a demokratikus ellenzék felelősségéről is. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2011. április 4., 06:12
Nem kell reagálni Orbán Viktor minden egyes köhintésére – mondta a szlovák állami televízió vitaműsorában Gál Gábor, a Híd képviselője azzal kapcsolatban, hogy a szlovák pártok – főként az ellenzékiek – a napokban élesen bírálták a magyar miniszterelnököt.
2011. április 3., 21:40
Ismeretlen körülmények között, vélhetően fulladás miatt életét vesztette egy 4 éves kisfiú vasárnap kora délután Tiszadobon.
2011. április 3., 20:30
Nemsokára látható lesz a magyar mozikban A zöld sárkány gyermekei című film. A hazai premier – a szokásos, zártkörű vetítésektől eltérően – igazi különlegességnek ígérkezik: április 5-én este egyszerre három teremben játsszák a Corvin moziban a filmet, amire bárki válthat jegyet.