Mit akar elérni?

- Meddig húzza így az MSZP?

– Mire érti?

- Mintha az lenne az egyetlen „pártstratégia”: a Fidesz elutasítottsága majd automatikusan lendületbe hozza a szocialistákat, s elég ostorozniuk a kormányt napi sajtótájékoztatókon, attól erősebbnek és hitelesebbnek látszanak. Miközben a közhangulatindex azt jelzi: bár egyre többen elfordulnak Orbán Viktor politikájától, semennyire sem közelednek az MSZP-hez. Igaz, más ellenzéki pártokhoz sem.

– Velük most ne foglalkozzunk. A lényeg: az MSZP-ben két markáns álláspont alakult ki. Az egyik: rendben van, ahogyan most tesszük a dolgunkat, talán kicsit jobban kellene mozogni. A másik szemlélet: az MSZP-ből új pártot kell formálni. Mindkét nézet legitim.

- Tegyük világossá: előbbit Mesterházy Attila és a pártelnökség képviseli, utóbbit a Demokratikus Koalíció Platformja az ön vezetésével.

– Igen, de azt is tisztázzuk: a vita nem személyi küzdelemről szól, hanem más-más politikai, filozófiai megközelítésről.

- Nem éppen „filozófiai” a párt néhány politikusának kirohanása ön ellen. És az efféle személyes indulatok a valódi vitákat is beárnyékolhatják, nem gondolja?

– Én azt tartom fontosnak: akiket a valódi kérdések érdekelnek, azoknak ma ugyanaz a dilemmájuk a pártban. Vagyis: a Fidesszel szembefordulók többségét hogyan és honnan tudjuk integrálni? Balról vagy balközépről? Ha balról, akkor valóban nem kell hozzányúlni a párt jelenlegi struktúrájához. Ha viszont szélesebb kört szeretnénk elérni, a polgári közepet is, azt csak balközépről lehet megszólítani. Ehhez pedig az MSZP politikai pozícióját is meg kell változtatni. Ez a dilemma.

- Mindenesetre ön határozottan mondta többször is: az MSZP eddigi története véget ért, és új „pártképlet” kell.

– Vannak, akik úgy tartják: 2010-ben valójában egy húszéves belpolitikai ciklus zárult le, és az „új időszakban” a Fidesz jobboldalról – nem jobbközépről – próbálja „befogni” a teljes magyar politikai közösséget. Erre mondják többen is a szocialisták közül: az MSZP pedig menjen balra, integráljon onnan. Én azt látom: azért húznak ösztönösen balra vagy jobbra, mert ma még gyenge a demokratikus polgári közép.

- Őket csak középről lehet erősíteni?

– Honnan máshonnan? És ezzel összefüggésben hozzám közelebb áll a másik „ciklusértelmezés”: sokkal inkább a ’98-tól kezdődő periódus zárul le a Fidesz jelenlegi politikájával, konkrétan a kudarcával.

- Ezt hogy érti?

– Magyarországon 1990 és 1998 között a polgári demokratikus közép kormányai váltakoztak. Sok vitánk volt az Antall-, majd a Boross-féle vezetéssel, de nyilvánvalóan jobbközépen kormányoztak. Miként az sem kétséges: a Horn–Kuncze-kormány balközépen volt. A Fidesz aztán ’98-tól elhagyta a demokratikus közepet, és szélről kezdte „bombázni” a társadalmat. Élet-halál harccá tette a magyar politikát, amelyben kényszerűen elindult a licitálás egymásra: a felsrófolt ígéretek miatt lassan mindenki a szélek felé sodródott. A közép pedig magára maradt, erodálódott.

- Közbevetőleg: része volt benne a két szocialista–liberális kormánynak is.

– Igen. A száznapos programokkal mi is elhagytuk a polgári közepet, magunkat is belehajszoltuk a kényszerígéretekbe. Próbáltunk ugyan kitörni ebből 2006-ban: kísérletet tettünk a felelős polgári mentalitásra épülő világ kialakítására. Nem ment.

- De még akkor sem értem: milyen politikai periódust zárhatna le most a Fidesz?

– Meggyőződésem: nem az 1990 és 1998 közötti időszak volt tévút, hanem ami utána következett, s tart ma is. Ennek vethet véget a Fidesz bukása.
A magyar társadalom kétlelkű: egyszerre van benne Hunnia és Pannónia világa. Hunnia rögvalósága, bezárkózása, az önfelmentés – és Pannónia modern, nyugatos, nyitott szemlélete. Orbán Viktor azt ígérte: ő majd egyszerre „jelenti” a kettőt. Mára kiderült: nem képviseli a polgári modernizációt, ám azok ügyét sem, akik a leszakadástól való félelmükben szavaztak rá, s csodát vártak az ígéreteitől. Politikai vereségét az fogja okozni, hogy kormányzásából hiányzik Pannónia nyitottsága és a Hunnia képviseletéhez szükséges emberi, szociális érzékenység is. Már most vesztésre áll.

- Amennyiben?

– Orbán Viktor három fronton hirdetett harcot. Ideológiai-eszmei háborújában a szabadságelvű, szekuláris államot tekintélyelvű, fundamentalista-keresztény állammá akarja fazonírozni. Ennek része – például – az alkotmányozás vagy a kultúrkampf. Ezzel bizonyosan elveszíti a mérsékelt jobboldaliakat, konzervatívokat, nemzeti liberálisokat. A polgári jobbközepet. Ami a második frontot illeti: a Fidesz táborát az utóbbi években jelentősen növelte a szociálisan elégedetlenek tömege. A végletesen lecsúszottaknak, akik nem tudnak megélni a munkaerőpiacon, most lényegében gumibotot kínál a kormány. Megnyirbálta szociális vagy közmunka-lehetőségeiket. De azok is elfordulnak a Fidesztől, akik az adórendszer miatt ma rosszabbul keresnek. Közéjük tartoznak a közalkalmazottak is, akiket ráadásul az arrogáns hatalmi politika is közelről érint.

- Mi a „harmadik front”?

– Orbán „szabadságharcot” vív Európával és a világgal szemben. Az „eredmény” látszik: elveszítette szövetségeseit Amerikától Brüsszelig, Párizstól Berlinen át Moszkváig. Ha úgy tetszik: Orbán Viktor eszmei, társadalmi és európai fronton egyaránt vesztésre áll. Márpedig ennek csak egy vége lehet: bukás. Nincs visszaút a Fidesz számára.

- Miért ne lehetne? Korrekciókkal még menet közben is változtathatnak a politikájukon.

– Már nem tudnak korrigálni. A Fidesz eszmeileg foglya a radikális szárnyának. Szociális ügyekben pedig saját csapdájába esett Orbán Viktor. Először akkor, amikor a szociálisnak hazudott népszavazással bizonyos utakat önmaga előtt is lezárt. De kelepcét állított magának 2010-ben is, amikor a büdzséből 500-600 milliárd forintot kiengedett a magas jövedelműeknek. A költségvetésen 800 milliárdos lyukat ütött. Döntései és részben osztályönzése miatt nem lesz képes új szociális paktumot kötni: továbbterheli majd a közép- és alsó középosztályt, illetve az ez alattiakat. Akik válaszul elhagyják a Fidesz világát.

- Kétségtelen: tavaly április óta a Fidesz elveszítette támogatóinak egyharmadát.

– És a legrosszabb még csak most következik. A költségvetési kiigazítás nagy részét – ne mondjunk megszorítást – még csak el sem kezdte a miniszterelnök. Eddig „pusztán” átcsoportosított, tudjuk: az alsó középosztálytól a felső középosztályig. Valahonnan elő kell teremtenie a hiányzó 800 milliárd forintot, miközben az intézkedései már eddig is számos feszültséget váltottak ki.

- Mindebből mi következik?

– Permanens költségvetési kiigazítás elé nézünk 2014-ig. A következő három év az erőforrásokért folyó állandó háborúskodásról fog szólni. Még több érdekütközéssel, érdeksérelemmel, még nagyobb társadalmi frusztrációval, még több tüntetéssel.

- Csakhogy a társadalmi robbanás nem lehet érdeke egyetlen demokratának sem. Úgy értem: lehet, hogy a Fidesz gazdasági-szociális botrányintézkedései politikai hasznot hoznak az MSZP-nek, ám az ország összeomlása nem lehet „nyereség”. Ebben – szerintem – morális felelőssége van a demokratikus ellenzéknek.

– Mélyen egyetértek. E téren az MSZP stratégiájának gyökeresen különböznie kell a Fidesz 2006 utáni stratégiájától. Mi nem akarhatjuk, hogy egy kiterjedt szociális elégedetlenség nyomán kialakuló társadalmi és politikai destabilizáció buktassa meg a kormányt. Erre az egész ország rámehet. De van egy lehangolóbb érvem is. Nekünk „holnap” akkor sem szabadna átvenni a kormányzást, ha ez megtörténhetne társadalmi és politikai destabilizáció nélkül. Orbán Viktor után minden bizonnyal rendet kell tenni. Jelenlegi állapotunkban azonban sem társadalmilag, sem politikailag nem vagyunk felkészülve rá. Ebbe mi is csak belebuknánk.

- Így viszont kettős patthelyzetről van szó. Egyrészt a kormány és a demokratikus ellenzék között. Másrészt az MSZP-n belül is.

– Viszont látványosan erősödik a Fidesszel szembeni civil ellenállás. És a társadalmi ellenzék a kormány társadalmi, politikai legitimációját akár a kritikus szint alá is csökkentheti.

- Arra utal: ez oldhatja föl a patthelyzeteket? Tény: a mozgalmakat fenntartja a szembenállás. De ez vajon elegendő a politikai váltáshoz?

– Kulcskérdés: lesz-e a társadalmi ellenzékből – vagy az ő támogatásával – olyan hiteles politikai erő, amely felhatalmazást is kap, hogy a Fidesz után eltakarítsa a romokat. Könnyű egyetérteni abban, mire mondunk „nemet”, viszont végletesen nehéz közös „igenekre” jutni. Márpedig ha nem alakul ki belátható időn belül politikai alternatíva is, akkor a civil mozgolódás – paradox módon – óhatatlanul és akaratlanul a Fidesz malmára hajthatja a vizet. Mert akkor úgy vezeti le a társadalmi feszültségeket, hogy mindeközben nem képződik politikai alternatíva.

- Ebből a szempontból az MSZP számára is kulcskérdés lehet: képes-e valamilyen módon integrálni a Fidesztől eltávolodókat, amennyiben a társadalmi ellenzék nem tud politikai erőként megjelenni. Ám addig az MSZP is kevés politikai alternatívának, amíg „stratégiája” kimerül az Orbán-ellenességben.

– Ez bizonyos értelemben éppen annak a következménye, hogy még nem dőlt el az MSZP politikai pozíciója. S amíg a párt sem tud „igeneket” mondani, addig neki is könnyebb a „nemeket” sorolnia. Azt gondolom: mostanra felélte stratégiai tartalékait az MSZP. Az eddigi politikájának nincs integráló ereje. Mai formájában aligha alkalmas arra a párt, hogy egy jövőbeni sikeres demokratikus ellenzék meghatározó szereplőjévé váljon. Kérdés persze: van-e egyáltalán olyan út, amely a szocialista pártot alkalmassá teszi erre? Mindenesetre a Demokratikus Koalíció Platform szerint a politikai centrumra nyitott, balközép demokrata pártot kell csinálni az MSZP-ből, aminek nyilván vannak szervezeti feltételei is. Mostanában nyújtunk be az elnökségnek egy hosszabb elemzést, elvi tisztázó dokumentumot arról, mit gondolunk mi a baloldalról. Nem a nyilvánosságnak szánjuk, legalábbis az első körben nem.

- Azért olyan hangokat is hallani a baloldalon: úgysem lehet megváltoztatni az MSZP-t, valami mást, valami újat kellene létrehozni helyette.

– Az MSZP szétveréséhez nem kell tehetség. Bármilyen elégedetlenségünk mellett is a legnagyobb felelősségünk abban van: az átalakulással csakis erősödhet a demokratikus politikai ellenzék. Óvom magunkat attól, hogy jogos kritikánk bázisán olyan folyamatokat indítsunk el, amelyeket a végén nem tudunk kézben tartani. Másfelől: azért elképeszt, amikor olyan megnyilatkozásokat hallok a párton belül – aztán olvasom a sajtóban is –, hogy az MSZP-ben túl sok a vita, s nem kellene veszélyeztetni a pártegységet.

- Miért, nem így van?

– Kevés a vita. Az egység pedig inkább a tétovaság és a status quo őrzésének az egysége. Szerintem egy pártban – amely felélte a stratégiai tartalékait, ráadásul három éve van a következő választásokig, és nem célja, hogy holnap kormányt buktasson – teljesen normális, ha vitáznak az álláspontokról. Ha – nem bántva a személyeket – ütköztetik a stratégiai, politikai, kulturális koncepciókat. A kongresszus meg majd szimbolikusan is lezárja a vitákat jövőre. Eldől, merre megyünk.

- Voltaképpen mit akar elérni?

– Azt hiszem, nagyon világos az ambícióm: legyen Magyarországon egy erős, nyugatos, demokratikus ellenzék, amelynek a centruma balközépen van. Ebben a folyamatban akarok szerepet vállalni.

- Nem inkább főszerepet?

– Ma mindannyian mellékszereplők vagyunk. A cél az, hogy együtt győzzük le ennek a neohorthysta történelmi tragikomédiának a főszereplőjét, Orbán Viktort. A mi végleges szereposztásunkat ráérünk akkor eldönteni, ha a csapatok felállnak egymással szemben a választás előtti pillanatban. Hogy akkor majd ki vezeti a mi csapatainkat, most még nem tudjuk. De megjegyzem: az nem fog menni, hogy aki esetleg tábornok akar lenni, az ma legfeljebb morgolódik és tanácsokat ad.

- Kire utal?

– Arra utalok: a tábornok a harcmezőn „születik”. Most aki tud, az vállaljon aktív szerepet az Orbán-rezsim elleni politikai harcban. Ami meg önmagunkat illeti: mindenkit arra bátorítok, hogy vegyen részt a vitákban. Mutassa meg, mit gondol, milyen alternatívát. És hagyjuk a csudába az odamondogatásokat egymásnak! Tisztázzuk az elvi megfontolásokat! Nem elég sulykolni: amerre most Magyarország tart Orbán Viktorral, arra nincs út. A fő kérdés az: mire a társadalom észhez tér a csalódásából, addigra felépíthető-e egy erős balközép pozíció. Nekünk nem egyszerűen arra kell felhatalmazást kapnunk, hogy leváltsuk a Fideszt az avítt világával együtt. Hanem arra is: hozzuk létre a polgári Magyarországot. Ha a többséggel meg tudjuk értetni, hogy a polgári demokrácia lényege a polgári felelős mentalitás, nem pedig az „alattvalói csodavárás” – lesz másik Magyarország. Ha nem... De ebbe nem is vagyok hajlandó belegondolni.