A Fidesz is mossa magát az erzsébetvárosi ingatlanügyben
A maradék képviselőtestület személyeskedő vitát folytatott ma délelőtt a rendkívüli ülésen. Mindenki megpróbálja magát minél távolabb tartani az ingatlanpanamától. Kivonultak a VII. kerületi Fidesz-frakció tagjai az ülésteremből, mert nem hajlandóak megtárgyalni az önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos napirendi pontot.
Az "egyes önkormányzati ingatlanok elidegenítésével kapcsolatos vizsgálat megállapításaival" foglalkozó, s néhány, "a vizsgálatban érintett" ingatlan helyzetének rendezésével kapcsolatos döntés meghozatalát is tartalmazó napirendi pontot eredetileg Hunvald György, az őrizetbe vett szocialista polgármester terjesztette volna elő.
A napirendi pont tárgyalása előtt felszólalt két, az önkormányzat által megbízott szakértő. Egyikük elmondta, hogy az eladott ingatlanok értékének felülvizsgálatakor kiderült, nem volt nagy értékkülönbség a megállapított és a későbbi árak között.
Másikuk azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat elidegenítési gyakorlata megfelelt a hatályos törvényeknek - írta az MTI.
A Fidesz-frakció tagjai ezután kivonultak az ülésteremből.