A Fidesz egy csapásra megoldhatna két komoly problémát, mégsem teszi

Miközben a kormány azzal hitegeti a tejtermelőket, hogy megoldják a problémájukat és megoldást találnak a tej felvásárlási árának növelésére, addig a gyerekeknek nem jut tej az iskolákban – hívta fel a figyelmet az LMP.

2016. május 29., 08:28

Lengyel Szilvia, az ellenzéki párt vidékfejlesztési szakszóvivője szerint a Fidesz elhibázott agrár- és oktatáspolitikájának köszönhető, ha a tejtermelők tönkremennek, az iskolába járó gyerekek pedig tej nélkül maradnak.

Az LMP szerint a legegyszerűbb megoldás a tejágazat megsegítése és az iskolatejprogram ismételt országos kiterjesztése lenne. A párt álláspontja szerint úgy lehetne újabb piacokat teremteni a magyar tejtermelők számára, ha az iskolai közétkeztetést részben vagy egészben átállítanák hazai nyerstejből készült termékekre.

A Földművelésügyi Minisztériumban nem azon kellene gondolkodni, hogy melyik iskolákba járó gyerekektől vonják meg a napi egy pohár tejet, hanem azon, hogy hogyan tudnák biztosítani az összes tanulónak a lehetőséget, hogy hozzájussanak a magyar tejhez – fogalmazott Lengyel Szilvia.

Az LMP követeli, hogy jövő héten a kormány a tejtermelőkkel folytatott tárgyalásain ne csak vizsgálja, hanem oldja is meg az iskolatejprogram helyzetét, és tegyen komoly javaslatot a tejágazati szereplők megsegítésére.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.