A férfiak még nem fogták fel, hogy javít a megítélésükön, ha kiállnak a szexuális zaklatás áldozataiért
„Van, aki – és igen, pasi – kiírta, hogy idegesíti az egész, unja ezeket a picsogásokat (konkrétan ezt a szót használta), meg hogy miért épp most kell ezzel jönni” – írta publicisztikájában Karafiáth Orsolya nem sokkal a #metoo-kampány kezdete után. A költő sorai érzékeltetik, mennyire megosztotta az internetes közvéleményt a kezdeményezés, amelyet Alyssa Milano színész indított útjára októberben.
A #metoo (én is érintett vagyok) a közösségi oldalakon azt szerette volna megmutatni, hogy a szexuális zaklatásokkal, erőszakkal vádolt Harvey Weinstein hollywoodi producer ügye túlmutat a konkrét esteken. Alyssa Milano szerint ha mindenki, akit valaha ért szexuális erőszak, zaklatás, a #metoo kiírásával üzen a világnak, akkor át lehetne végre törni a hallgatás csendjét, meg lehetne mutatni, hogy a szexuális abúzus leggyakrabban a nőket éri férfiak részéről, és az élet minden területét átszövi. A futótűzként terjedő kampány mindenkit szembesített azzal, hogy a nőket gyakran szexuális tárgyként, másodosztályú állampolgárként kezelik. Olyan tömegben árasztották el a közösségi oldalakat a történetek, hogy azzal sokan nem tudtak mit kezdeni – erre utalt a már idézett Karafiáth-gondolat.
Harvey Weinstein és az egyik áldozata, Gwyneth Paltrow 1999-benA kampány által kiváltott, egyre indulatosabb vitára felfigyeltek az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének kutatói is.
– Az egész kampány sokféle szálon kötődik a mi vizsgált témáinkhoz. Sok kérdést meg lehet érteni általa. A kutatóknak régóta témájuk, hogy mi motiválja az embereket a társadalmi mozgalmakban való részvételre – magyarázza Kende Anna szociálpszichológus. – Az elmúlt években láttunk jó néhány online kampányt, amelyek rövid idő alatt milliókat mozgattak meg, ez önmagában is érdekes jelenség. Ilyen volt például a Kony2012, amely egy felfoghatatlan sebességgel terjedő netes film volt Joseph Konyról, egy gyereket elrabló, szexrabszolgaságra és gyilkosságra kényszerítő vallási fanatikus terroristavezérről. Vajon képes-e önmagán túllépni egy ilyen kampány? Érhet-e el valós változást?
– Azt láttuk, hogy az elmúlt hetekben sokan osztották meg a történetüket a #metoo hashtaget használva, a történetekre pedig sok vélemény érkezett – mondja Lantos Nóra doktori hallgató, hangsúlyozva, hogy a történetek mögött felsejlő csoportközi konfliktusok összefüggenek a férfiak és nők társadalmi helyzetével.
Kende Anna ezt azzal gördíti tovább, hogy általában a nő-férfi szerepekkel kapcsolatos ügyek nem társadalmi jelenségként tematizálódnak az emberek fejében, hanem magánügyként, személyek közötti konfliktusként. Vagyis egy adott személy viselkedésének okait jobbára magához az illetőhöz kötjük.
– A zaklatásos ügyekben, a személyek közötti konfliktusos esetekben azonban látnunk kell, hogy a vita szereplőinek milyen a társadalmi helyzetük. A #metoo-megosztásokban a személyes történet hívja fel egy társadalmi jelenségre a figyelmet. A jelenség pedig a társadalmi nemi szerepek kérdésén túl a hatalmi viszonyokról szól – fejti ki Kende Anna. Az ELTE kutatócsoportját a #metoo pszichológiai aspektusa érdekelte. Két hete a csoport föltett a világhálóra egy online kérdőívet, amelyben bárki kifejthette, mi a véleménye a kampányról, elhibázottnak vagy sikeresnek tartja-e, alkalmasnak véli-e arra, hogy valamit változtasson a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos attitűdökön.
Arra is kíváncsiak voltak a kutatók, vajon mennyire alkalmas e kampány a csoportközi konfliktusok feloldására. Ennek megértéséhez Kende Anna megemlíti a kutatást segítő Nurit Shnabel izraeli szociálpszichológus elméletét: egy konfliktus akkor oldódik meg hatékonyan, ha a részt vevő felek, azaz az áldozat és az elkövető eltérő szükségletei teljesülnek. A konfliktusban áldozatként meghatározható csoport tagjainak gyakran arra van szükségük, hogy a konfliktust követően valamiféle erőforráshoz jussanak, és megerősödjenek abban, hogy a saját sorsuk alakulását jobban irányítják.
Az elkövetők csoportjához tartozók pedig akkor tudnak továbblépni, ha lehetőségük van az általuk okozott kárt morálisan helyreállítani.
Ez egy személyes konfliktusban elvezethet egy bocsánatkéréshez, megbocsátáshoz, egy nemzetközi konfliktusban akár egy békeszerződéshez.
– Az volt a feltételezésünk, hogy ha a férfiak azt látják a #metoo-kampányban, hogy lehetőségük van morálisan jól kijönni, a nők pedig megerősödve kerülnek ki az áldozati szerepből, akkor van esély társadalmi szinten is a változásra. De az adatok ezt csak a nők esetében támasztják alá, ami komoly kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy van-e erre esély – mondja Kende Anna.
A kutatók megállapították, hogy a kérdéshez másképp viszonyultak a nők és férfiak. Sokkal több bírálat érte a kampányt a férfiak részéről. És nemcsak zsigeri elutasításból jutott több kritika, hanem bőven akadt szofisztikáltan megfogalmazott is.
A felmérésben tízezer kérdőívet töltöttek ki, ezek elemzése nagyobb összefüggések feltárására is alkalmas. A kitöltők kétharmada nő, egyharmada férfi volt (az utóbbi kiemelkedőnek számít, az online kérdőíveket ugyanis zömmel nők töltik ki, s ha a témát is hozzávesszük, a nemek aránya még szokatlanabb). A kutatók azt is megkérdezték, ki mennyire venne részt a kampány támogatásában, biztatna-e másokat arra, hogy megossza történetét a #metoo hashtaggel. A szakemberek egy hétfokú skálán mérték meg, ki mennyire áll a kampány mellett, illetve ellenzi.
– Azt találtuk, hogy erős eltérés van a nemek között: a nők inkább támogatók (4,4), a férfiak inkább ellenzők (3,4). A nők és férfiak között egypontos különbség egy ekkora skálán nagynak számít. Igazán akkor lehetne hatékony a kampány, ha sikerülne úgy átkeretezni, hogy a férfiak ne éljenek át hatalmi veszteséget, hanem felismerjék, hogy a változás támogatásával javul az ő megítélésük is – magyarázza Lantos Nóra.
A válaszokból az is kirajzolódik, hogy a nemierőszak-mítoszok, áldozathibáztató hiedelmek is erősebbek a férfiaknál.
– Ez jól mutatja a privilegizált és a hátrányt elszenvedő csoportok közötti különbségeket is – hangsúlyozza Kende Anna. Erről tanúskodik az az adat is, amely az elkövető és áldozat nemére vonatkozott. A férfiak rendkívül túlbecsülték a női elkövetőket, 10-15-szörösére, mint ahogyan az a valóságban van. Az áldozat nemének megjelölésekor pedig túlbecsülték a férfiak arányát.
A kérdőívből kiderül az is, hogy a férfiak jobban szégyellik a velük megtörtént szexuális zaklatásos eseteket, mindössze 2,2 százalékuk posztolná a közösségi oldalakon a történetét, míg ez az arány nőknél 13 százalék. Támogató véleményt a nők 10, a férfiak 2 százaléka posztolt, kritikát a férfiak 12 százaléka.
– Nagyon mást gondolnak erről a kampányról a nők és a férfiak – összegzi a tapasztalatokat Kende Anna. – Mintha nem ugyanazt látnák. Ilyen markáns különbséget a nemek között más kérdésekben nem tapasztaltunk.
