A fenyő lehullott díszei

Bolgár György

Devizahitel

Kovácsék, akik devizahitelt vettek föl egy kellemes zuglói, zöldövezeti lakás megvásárlására, a világválság kirobbanása és a forint folyamatos gyengülése miatt nem tudták törleszteni a részleteket. Hiába kilincseltek a banknál, hiába kérték a pártot és a kormányt, egyik sem segített. A családot egy szép (tényleg szép, verőfényes) napon kilakoltatták. A gyerekeket elküldték az iskolába, ők meg ott álltak az összepakolt bútorukkal a társasház előtt, és várták a teherautót, hogy elvigye őket az egyik nagymamához, aki az Óperenciás-tengeren és az M0-s körgyűrűn túl lakott.

Csakhogy a teherautó nem jött sem a megbeszélt délelőtti időpontban, sem ebéd után, sem vacsora előtt, sem semmikor. Kovács úr ugyan többször is telefonált a költözést bonyolító céghez, hogy mi van, mikor érnek már oda, de a biztató szavakat nem követte tett és teherautó. Délután megérkeztek a gyerekek az iskolából, a járdán remekül eljátszadoztak, a leckéjüket is megírták, ám esteledett, és még mindig mindannyian ott vártak a zuglói járdán. Nem volt mit tenni: Kovácsné a hűtőszekrényből kivette a hideg vacsorára valót, az addig jól szórakozó, türelmes gyerekeket megetette, megágyazott nekik, és lefektette őket, elvégre másnap reggel iskolába kellett menniük.

Éjfél felé aztán a férjével együtt ő is nyugovóra tért, abban reménykedve, hogy másnap reggelre majd csak megjön az autó, és ők elköltözhetnek. Furcsa módon nem voltak idegesek, mert bár egész nap aggódtak egy kicsit, hogy mit fognak szólni a járókelők, amiért majdnem teljesen elfoglalják a járdát a cuccukkal, az emberek barátságosak és megértőek voltak. Ja, devizahitelesek? Az más, mondták. Érezzék magukat otthon, tették hozzá.

A teherautó azonban másnap, sőt harmadnap sem jött. Valószínűleg tönkrement a cég, bár ezt legföljebb sejteni lehetett, mert a telefont nem vette föl senki. Helyettük megjelentek a rendőrök, és szigorúan faggatni kezdték Kovácsékat, hogy mit keresnek közterületen. Amikor azonban megtudták, hogy devizahitelesek, megenyhültek. Némi anyagi szívességért cserébe rögtön kiállítottak nekik egy harminc napra szóló területfoglalási engedélyt, és még azt is megsúgták, hogy amennyiben nem sikerül egy hónap alatt elköltözniük, még egy ideig maradhatnak, nem lesz semmi baj.

Hamar elmúlt a nyár, jött a nyárias ősz, majd az őszies tél. Beköszöntött a karácsony. Kovácsék szép fenyőfát állítottak a járdán, a környékbeliek a csodájára jártak, és még kisebb-nagyobb ajándékokat is hoztak nekik. Kovács úr, a felesége és a két gyerek még soha nem érzett ennyi szeretetet maga körül. Áldassék a svájci frank neve és árfolyama! Lesz még magyar újjászületés!

A párt halála

Életének 27-ik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt a párt. A hír hatalmas megdöbbenést keltett nemcsak a párt tagjai körében, hanem országszerte, sőt külföldön is, jelentette a Nemzeti Távirati Iroda. A párt elnöke táviratban fejezte ki részvétét saját magának, az elnökség és a választmány tagjainak, valamint az egész tagságnak. Emlékeztetett arra, hogy a párt éppen legszebb, leggyümölcsözőbb, legeredményesebb periódusát élte, egyik választási győzelmét aratta a másik után, a parlamentben törvényalkotási világcsúcsot döntött, amelyet az ENSZ éppen most hitelesített. A magyar társadalom boldogságindexe még sohasem volt ilyen magas, mint most, a pártnak még a pártonkívüliek is a csodájára jártak. A váratlan halálesetre egyelőre nincs magyarázat. A Nemzeti Távirati Iroda értesülése szerint a rendőrség és az ügyészség azonnali vizsgálatot kezdett annak kiderítésére, nem történt-e idegenkezűség, bár vannak olyan hangok, amelyek szerint a pártot egy ideje titkos féreg foga rágta.

A pártközpont közleménye mindenesetre tudatja, hogy a pártot a párt saját halottjának tekinti, és szociális temetés keretében saját kezűleg már el is temette.

Álmok álmodója

– Kedves Angéla! El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy végre vendégül láthatom szerény hajlékomban.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Tudja, most már talán bevallhatom, hogy évek óta bele vagyok esve magába. Végig attól féltem, hogy ez valami reménytelen szerelem, hiszen maga olyan gyönyörű, büszke és erős asszony, hogy arra nincsenek is szavak.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Őszintén szólva, ha néha itt-ott véletlenül találkoztunk, még köszönni is alig mertem magának, mert állandóan körülvették a férfiak. És mint tudjuk, nem akármilyen férfiak, hanem a világ leghatalmasabb emberei: olyanok, akiknek kérés nélkül is a lábai elé omlanak a nők. Egy szót se kell szólniuk, nem úgy, mint nekem, és még ők is folyton körüludvarolták magát.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Na, igen. Szóval leírhatatlanul boldog vagyok, hogy megannyi hívásom végül is nem talált süket fülekre, és most itt van, drága Angéla, a maga teljes testi és lelki valójában, hogy bokros teendői közepette és az egész világ magára nehezedő terhei alatt is meghallgasson engem.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Tudja, kedves Angéla, azt álmodtam, hogy maga nem más, mint Európa, éppen virágokat szed a tengerparton, én meg fehér bikává változom, és elrabolom. A többit már tudja.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Zeuszra mondom, azt álmodtam, hogy Európa az enyém lesz. Mit szól hozzá, kedves Angéla?
– Ne haragudjon, nem beszélek magyarul. Tolmácsot kérek. De azért mondja csak bátran, kedves Győző!

Ligeti séta

A múzeumigazgatóval madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Személyesen a miniszter közölte vele telefonon, hogy a javaslatát elfogadták, és a múzeuma mellé több másikat építenek hamarosan. Néhány éven belül tele lesz velük a Liget, és az emberek, akik eddig főleg csak lődörögni, pihenni jártak oda, fantasztikus élményekkel és tudással lesznek gazdagabbak. Fölemeljük a magyar népet, soha nem látott kulturális magasságokba, mondta a telefonba a múzeumigazgató, olyan meggyőződéssel, hogy nemsokára már a miniszter, sőt maga a miniszterelnök is szívesen ismételgette.

– Jöjjön, Beácska – mosolygott a titkárnőjére az igazgató, amikor elbúcsúzott a minisztertől –, nézzük meg, mi lesz itten seperc alatt.
Karon fogta a múzeumi tárgyak közül már csak fiatalságával is kitűnő gyönyörű lányt, és szinte röpült vele végig a fák között, a füvön, a sétányokon.

– Ide fogjuk építeni a famúzeumot, mutatott az egyik szomorúan bólogató szomorúfűzre. Amoda a füvek múzeumát, ott a távolban pedig szinte az égig emelkedik majd a levegő múzeuma. De lesz ezenkívül rétmúzeum, bokormúzeum és kutyaszarmúzeum is, hogy csak néhány érdekességet említsek.
Beácska ennél a pontnál értetlenkedve nézett a főnökére:
– Igazgató úr! A levegőt még csak értem. De a kutyaszarnak minek múzeum?
– Mit nem ért ezen, Beácska? Ha a Ligetben már nem lesz levegő, fű, fa, virág és kutyaszar, mert múzeum lép múzeum sarkára, valahol csak be kell mutatnunk mindezt a kultúrára áhítozó tömegeknek. A legnagyobb művészet mindig a való életből merített. De nyugodjon meg, hétfőn zárva tartunk és szellőztetünk.