Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2009. március 7., 09:22
A szélsőséges erők fideszes támogatásának csökkenése nyugodt ünneplést eredményezhet március 15-én - mondta Szilvásy György, aki a Népszava szombati számában adott interjúban közölte: inkább a vidéki helyszíneken erősödhet majd a radikálisok jelenléte.
2009. március 7., 08:57
Valószínűleg elaludt a volánnál az a nő, aki reggel fának csapódott autójával Karcag közelében és életét vesztette - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-t.
2009. március 7., 08:47
Azt hallottam a rádióban egy alkományjogásztól: a tanárokat fel kell készíteni pszichésen és fizikálisan is az atrocitásokra. Gyakorlatilag olyan kiképzésben kell részesíteni őket, mint a vagyonőröket. Még jó, hogy nem mint az idegen légiósokat. Ez elképesztő.
2009. március 7., 07:46
Már nemcsak ingóságokat, hanem az adótartozások fejében lefoglalt ingatlanokat is árverez elektronikusan az APEH. Január 1-je óta 57 földterület, lakóház és egyéb ingatlan elektronikus árverését hirdette meg az adóhatóság. Csak háromé fejeződött be sikeresen. Az APEH mégis elégedett: jóval többért keltek el az ingatlanok, mint a korábbi, hagyományos árveréseken.
2009. március 7., 05:36
Új irány, Magyarország, új irány, magyarok - ezt a jelszót hirdette meg a Fidesz elnöke pénteki országértékelő beszédében, amelyet a budai Millenáris Parkban mondott el. Az MSZP és az SZDSZ szerint Orbán Viktor nem fogalmazott meg válságkezelő javaslatokat, az MDF pedig úgy értékelt, hogy "semmitmondó mesékre" nincs szükség. Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint Orbán Viktor minél több szavazót igyekezett megszólítani.
2009. március 7., 05:01
Ma dől el, hogy az MDF országos választmánya megszavazza-e a párt elnöksége által előterjesztett EP-listát, amelyet Bokros Lajos vezet.
2009. március 6., 22:05
Vajon részese-e a bűnnek, aki csak beszélt, aki csak vádaskodott? Vajon mekkora a felelőssége a törvényhozónak? Vajon miért védik ismert értelmiségiek a gyűlölködés szabadsága mellett azt a helyzetet is, amikor a felzárkóztatási programok mögé senki sem mer reális adatokat tenni? Vajon mire lehet elég, ha egyes médiumok közös viselkedési kódexet fogadnak el? Vajon elkerülhetőek-e az újabb detonációk? BARÁT JÓZSEF kereste a válaszokat.
Valami azóta másképpen van.
2009. március 6., 21:20
Az MSZP és az SZDSZ szerint Orbán Viktor nem fogalmazott meg válságkezelő javaslatokat, az MDF pedig úgy értékelte a Fidesz-elnök országértékelőjét, hogy "semmitmondó mesékre" nincs szükség - közölte az MTI.
2009. március 6., 17:50
Hivatásos városőrséget állított fel Kenderes önkormányzata a település közbiztonságának javítására, a hétfőtől szolgálatot ellátó szervezet tagjai a rendszeres szociális segélyből élő helybeli munkanélküliek közül kerültek ki - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros polgármestere pénteken az MTI-vel.
2009. március 6., 17:17
Panaszügyi eljárást indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy megállapítsa, történt-e mulasztás a Suzuki Ász "cascoügyében" - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője pénteken az MTI-nek.
2009. március 6., 16:31
Orbán Viktor a mintegy 800 meghívott vendég előtt most tizenegyedik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét. A Fidesz elnöke a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelő beszédet. A 168óra.hu helyszínen lévő munkatársa folyamatosan tájékoztatott az eseményekről és a beszéd részleteiről.
2009. március 6., 15:28
Az MSZP-frakció valószínűleg újból lelkiismereti szavazást rendel el hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjéről szóló parlamenti döntéskor - tudta meg az MTI több vezető szocialista politikustól.
2009. március 6., 13:21
Senki nem sérült meg pénteken hajnalban, amikor Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra a Zala megyei Bocföldén - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.
2009. március 6., 11:33
Távozik posztjáról Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivóje - erősítették meg az MTI információját rendőrséghez közel álló források pénteken. Az MTI úgy tudja, más változások is lesznek az ORFK sajtóosztályán, amelyeket a későbbiekben jelentenek be.
2009. március 6., 09:56
Tömegeket visz utcára, vélhetően még ebben a hónapban néhány szakszervezet, ha a kormány nem veszi komolyan a válságkezelésre tett javaslataikat. A demonstrációra elkeseredett emberek tízezreit várják, akik ebben a reménytelen helyzetben az első hívásra, egy emberként megmozdulnak majd – vélik a szervezők.