Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2011. május 9., 12:20
Egy hét alatt 67 olyan ember ellen indult eljárás közokirat-hamisítás miatt Budapesten, aki mozgáskorlátozottak részére kiállított parkolási engedéllyel élt vissza – mondta Fülöp Valter, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
2011. május 9., 09:35
A BKV próbálja megakadályozni, hogy megismétlődjön a néhány héttel ezelőtti baleset, amikor is a Forgách utca és az Árpád híd közti alagútban kiégett egy metrókocsi. Akkor a tüzet az okozta, hogy a jármű URH-készülékében túlmelegedett egy ellenállás. Ez csak akkor nem okozott volna problémát, ha a készülék közelében nem lett volna gyúlékony anyag.
2011. május 9., 08:36
Nyugdíjas tűzoltó égette az izraeli zászlót a rendvédelmi tüntetésen a fővárosban pénteken, az 58 éves pilisi férfi ellen garázdaság miatt folyik gyorsított eljárás - közölte a rendőrség.
2011. május 9., 07:42
A szokásosnál hidegebb időjárás miatt csaknem százezer lakásban kapcsolták vissza a távfűtést Budapesten a hétvégén - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője.
2011. május 9., 06:37
Vidéken még csak-csak megoldja valahogy a család az önmagukról gondoskodni képtelen öregek ellátását, ám a városban ez szinte lehetetlen - idézi Sásdi Antalt, a Péterfy Sándor utcai kórház főigazgatóját a hétfői Népszabadság.
2011. május 8., 19:41
A rossz idő miatt csak két-háromszáz ember látogatott ki a fővárosi Népligetbe a Stoke Napjára. Bereczky Dániel a Magyar Stroke Társaság elnöke a rendezvényen azt emelte ki a szélütéssel kapcsolatban: a legfontosabb, hogy tünetek észlelése után három órán belül a beteg kórházba kerüljön.
2011. május 8., 18:59
Mesterházy Attila szerint, ha lehetetlenné válik az együttműködés azok között, akik a leglényegesebb ügyekben közel állnak egymáshoz, azzal az Orbán-rendszer hatalmon maradásához járulnak hozzá. "Nem kötelező együtt gondolkodnunk, nem kötelező együtt cselekednünk. Ám az utóbbi egy év eseményei az MSZP-n belül és az MSZP-n túli ellenzék határain belül is mindenkit rádöbbenthetnének arra, hogy egymás nélkül ez nem fog menni. Ha az egyéni ambíciók kerekednek felül, ha részérdekek hasítják szét az ellenzéki tábort, akkor valójában Orbán Viktort erősítjük" - fogalmazott a szocialista párt elnöke a weboldalán Részek vagy egész? címmel megjelent írásában.
2011. május 8., 18:05
Vadelütés történt Kisdobsza és Istvándi között a 6-os főúton vasárnap délben.
2011. május 8., 18:05
A pénteki országos hidegrekord után vasárnap több hegységben, így a Mátrában is hó esett.
2011. május 8., 16:40
Török Zsolt, az MSZP szóvivője arra kéri Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki, hogy a kormány miért vett fel csaknem 8 százalékos kamattal harminc évre egymilliárd dolláros hitelt. Az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napokban 7,625 százalékos kamat mellett egymilliárd dollárnyi államkötvényt bocsátottak ki, noha 3-5 százalékos kamat mellett lehetne pénzhez jutni. Egyszázalékos kamatnövekmény évente csaknem évente csaknem 2 milliárd forint többletet jelent - jegyezte meg. "Ez azt jelenti, hogy vagy nem bíznak a kormányban, vagy valakinek érdekében állt drágábban jegyeztetni a magyar államkötvényeket" - fogalmazott a szocialista politikus.
2011. május 8., 14:34
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 24 órán belül beazonosították és elfogták az a férfit, aki egy dulakodásban késsel megszúrta áldozatát.
2011. május 8., 14:23
Villamos járhat Hódmezővásárhely és Szeged között. A megvalósíthatósági tanulmányra a hódmezővásárhelyi önkormányzat írt ki pályázatot - derül ki Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A felmérések szerint a két település között naponta 3-4 ezer ember ingázik és 40 autóbusz pár közlekedik.
2011. május 8., 12:56
Több mint félszáz Magyarországon élő jemeni követelte szombaton a budapesti Európai Unió Háza előtt a jemeni diktátor, Ali Abdullah Száleh távozását és azt, hogy az unió emelje fel szavát a jemeni véres megtorlások ellen.
2011. május 8., 11:45
A miniszterelnök személyesen jelentette be a parlamentben: közkívánatra („egyéni képviselői indítványra”) megjelenik új alkotmányunkban az ön- és vagyonvédelem joga, a tényleges életfogytiglan mellett. Jogászok, bírák, szociológusok szerint az alkotmányozók „túllőttek a célon”. A nyugalom, az erő, a rend helyett a népítéletek légkörét gerjesztik. BUJÁK ATTILA írása.