Villamos közlekedhet Hódmezővásárhely és Szeged között

Villamos járhat Hódmezővásárhely és Szeged között. A megvalósíthatósági tanulmányra a hódmezővásárhelyi önkormányzat írt ki pályázatot - derül ki Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számából. A felmérések szerint a két település között naponta 3-4 ezer ember ingázik és 40 autóbusz pár közlekedik.

2011. május 8., 14:23

A beruházást az úgynevezett "TramTrain" rendszerben kell megvalósítani. Ennek lényege, hogy villamosok közlekednek a vasúti pályán, és átszállás nélkül kapcsolják össze a két várost. A pályázatra megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteniük a jelentkezőknek, a feladat magában foglal egy hódmezővásárhelyi villamos fejlesztést is. A pályázatokra 100 pont adható, 46 pontot lehet kapni a nettó árajánlatra, 45-öt a szakmai koncepcióra és 9-et a projektmenedzsment tervre.

Az ajánlattételi határidő június 23. Az eredményhirdetés tervezett időpontja július 7., míg a szerződéskötésé július 21.

Nem indulhat a pályázaton az a cég, amely az utolsó három üzleti év bármelyikében veszteséges volt, tartozása van vagy végrehajtás alatt áll. A vállalkozásnak az utolsó három évben, átlag évi nettó 400 forintos árbevétellel kell rendelkeznie, illetve közösségi közlekedés fejlesztés előkészítéséből legalább évi nettó 130 millió forint árbevétele kell legyen.

A két város polgármestere még március elején jelentette be, hogy villamosvasutat építenek Szeged és Hódmezővásárhely között. A tervek szerint a projekt teljes összege 8-13 milliárd forint lesz. A felmérések szerint a két település között naponta 3-4 ezer ember ingázik és 40 autóbusz pár közlekedik. Ezt szeretné megkönnyíteni a Tram Train, amelynek építését szeretnék még 2014 előtt elkezdeni.