Megdöbbentő gyorsasággal csaptak le a zsaruk
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 24 órán belül beazonosították és elfogták az a férfit, aki egy dulakodásban késsel megszúrta áldozatát.
2011. május 6-án este egy Budapest XIV., Kerepesi úti vendéglátóhelyen szórakozó több fős társaság szóváltásba keveredett egy 31 éves férfivel. A szóváltást dulakodás követte, amely később az utcán folytatódott. A dulakodás során a társaság egyik tagja egy késsel megszúrta a sértettet, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A BRFK életvédelmi nyomozói haladéktalanul megkezdték a tettes felkutatását és elfogását, amelyhez ez alkalommal is elegendő volt számukra 24 óra.
A széleskörű adatgyűjtés, a beszerzett információk helyes értékelése és ellenőrzése eredményeként a nyomozók néhány órával a bűncselekményt követően beazonosították a tettest. A 24 éves pilisi illetőségű fiatalembert 2011. május 7-én kora este fogták el zuglói tartózkodási helyén.
A férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte; előzetes letartóztatását indítványozták.
A sörözőben kialakult, majd az utcán folytatódott verekedés kapcsán csoportos garázdaság bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az életvédelmi nyomozók további két személyt elfogtak, velük szemben szabadlábon hagyásuk mellett folytatódik a büntetőeljárás.