2011. május 16., 13:06

Nem az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. kapta az 1 milliárd forintot - közölte a 168 Óra online-nal a cég. Korábban hírül adtuk: a kormány egymilliárd forintot utalt át fogturisztikai célra az Orbán-család fogorvosának. Most azonban kiderült, egyelőre csak a lehetőségről tárgyalnak.

2011. május 16., 12:23

Iskolabezárások: kevesen, de sikeresen demonstráltak? Nagyjából százan lehettek szombaton a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága előtt azok, akik békésen demonstráltak az iskolabezárások ellen. Völgységi Szülői Egyesület a Gyermekekért a Facebook-on szervezte meg a tüntetést, ahol a Hírszerző szerint nagyjából százan, főként fiatalok, és kisgyerekesek vettek részt.

2011. május 16., 10:55

Politikai elemzők szerint nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc elsősorban az MSZP vezetésére pályázik, szüksége van ugyanis annak szervezetére, beágyazottságára, infrastruktúrájára. A szakértők úgy látják: egy új párt élén kisebb az esélye a sikerre.

2011. május 16., 09:34

A Bokros Lajos által jegyzett Szabadság és Reform Intézet (SZR) nem pártcsíra. Ahogy a Demokratikus Charta is pártok feletti. A „sajtómentő civilek” sármja kimondottan az, hogy utálják a pártokat. Még a parlamenti LMP is csak fél szívvel párt, hajlama szerint „más” lenne. Normális-e ez? Kerék-Bárczy Szabolccsal, a volt MDF utolsó szóvivőjével, a Bokros-féle alapítvány igazgatójával BUJÁK ATTILA beszélgetett.

2011. május 16., 08:24

Perközösséget alakítanának nyugdíjas rendvédelmisek a szerzett jogaik elvétele elleni küzdelem részeként.A szerveződés az után indult a Facebook közösségi oldalon, hogy nyilvánosságra került a Lázár János és Balsai István fideszes képviselők által benyújtott alkotmány-módosítási javaslat.

2011. május 16., 07:22

A miniszterelnök szóvivője és a Bankszövetség is cáfolta az ATV híradójának, hogy elkészült a bajba jutott hiteleseket mentő csomag. Azt mondták: valamennyi sajtóhír csak találgatás. A mentőcsomag részleteit – a tervezetre hivatkozva – a Magyar Hírlap hozta nyilvánosságra. A lap szerint a mentőcsomagban rögzítenék a valutaárfolyamot, felállítanák a Nemzeti Eszközkezelőt és feloldanák a kilakoltatási moratóriumot is.

2011. május 16., 06:31

Hétfőn reggel országszerte erősen felhős, borult égboltra ébredhetünk. Nyugat-Dunántúl kivételével sokfelé várható eső, zápor, keleti határszélen esetleg gyenge zivatar. A legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 11°C között alakul.

2011. május 16., 05:17

"Annyi a lehetőség, hogy akár minden magyar orvos elmehet külföldre" - Jövő vasárnap döntenek a rezidensek arról, hogy elindítsák-e a csehországi orvosok módszeréhez hasonló nyomásgyakorlást a bérek rendezése érdekében. Az InfoRádió úgy tudja: jó esély van arra, hogy ügyvédi letétbe helyezzék a felmondásukat.

2011. május 15., 21:23

Halálos balesetet szenvedett egy szolgálaton kívüli rendőr vasárnap a 8-as főúton Csórnál - közölte kora este R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

2011. május 15., 19:20

Rendkívüli bizottsági ülést hívott össze a (FRDÉSZ) elnöke azután, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Balsai István fideszes képviselő olyan alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be, amellyel akár meg is szüntethető a korhatárnál fiatalabban visszavonult nyugdíjasok ellátása.

2011. május 15., 15:58

Perközösséget alakítanának nyugdíjas rendvédelmisek a szerzett jogaik elvétele elleni küzdelem részeként.A szerveződés az után indult a , hogy nyilvánosságra került a Lázár János és Balsai István fideszes képviselők által benyújtott alkotmány-módosítási javaslat.

2011. május 15., 14:15

Az MSZP szerint Magyarország egy évtizedre vagy akár még tovább is válságban maradhat a kormánynak a munka és az oktatás világában végrehajtott változtatásai miatt.