700-800 ezer embert célozhat meg Fodor új pártja

Hivatalossá vált a korábban szárnyra kapott szóbeszéd: . Egyelőre annyit tudni a várhatóan tavasszal megalakuló formációról, hogy az Együtt 2014-től és az MSZP-től is függetlenül politizálna. Fodor egykori párttársa a 168ora.hu-nak elmondta, reméli, hogy egy új liberális erő sikeres lehet.

2013. február 15., 17:10

Fodor Gábort vendégként hívták meg egy beszélgetésre a Belvárosi Liberális Klubba, ahol bejelentette: új pártjával azokat szólítja meg, akiket ma mások nem tudnak mobilizálni. De kik ők, és hányan vannak?

A Republikon Intézet felmérése szerint ma 700-800 ezer ember vallja magát liberálisnak, és él e szerint.

„A kérdések többek között az állam és az egyház kapcsolatára, illetve a gazdaságra vonatkoztak – mondta a volt SZDSZ-es Horn Gábor, a Republikon Alapítvány elnöke. – Egyértelmű tehát: van egy viszonylag széles körű bázisa a liberális elveknek.”

Árnyalja valamelyest az egyszerűnek tűnő képet, hogy a felmérés a választói hajlandóságról nem adott elég információt. Vagyis – Horn szerint – fennáll a veszély, hogy ennek a viszonylag széles körű rétegnek a nagy része nem politikai elvek mentén, hanem kizárólag Orbán leváltása érdekében szavaz.

Kérdés az is, hogy ki az, aki képes ma mozgósítani a liberális közösséget.

„Jó lenne, ha lenne ilyen erő. Már csak azért is örülnék neki, mert végre én is tudnék kire szavazni. Csak sok sikert tudok kívánni mindenkinek, aki megpróbálja felvállalni ezt a feladatot” – mondta Horn.