65 riasztóból ordítottak trágárságokat Borsodban

A Katasztrófavédelem elnézést kért.

2020. november 11., 14:36

Szerző:

Félresikerült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem szerdai tervgyakorlata. A tiszaújvárosi gyakorlaton ellenőrizték a riasztórendszereket, amikor egyszer csak 65 riasztóból szólalt meg a váratlan káromkodás.

„Vélhetően figyelmetlenség miatt a rendszer a tervezett egy helyett hatvanöt végponton szólalt meg. Ezt követően néhány másodpercig trágár szavak hallatszottak. Elnézést kérünk a történtek miatt a lakosságtól, az eset kivizsgálása megkezdődött.” – írja honlapján a Katasztrófavédelem.

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.