552 millió forintért stadiont vesz Sopron

Saját városüzemeltetési társaságától vásárol stadiont Sopron önkormányzata – döntött hétfői ülésén a városi közgyűlés.

2014. február 10., 17:37

A 13 igen szavazattal és négy tartózkodással elfogadott előterjesztés szerint bruttó 552 millió forintért szerzi meg legnagyobb stadionját a város, amelynek öt és fél hektáros telke korábban is tulajdonában volt. A rajta álló épületekért a város idén 150 millió forintot fizet, a fennmaradó hányadot pedig három éven keresztül, egyenlő részletekben fizeti meg a Sopron Holding Zrt.-nek.

Fodor Tamás fideszes polgármester a tanácskozáson elmondta: azért van szükség az átvételre, mert a város 400 millió forintot nyert a nemzeti stadionfejlesztési program keretéből a létesítmény részleges lefedésére. A támogatás igénybevételéhez viszont saját kezébe kell vennie a létesítményt; a befolyó összegből saját tartozásait mérsékli majd a városüzemeltetési társaság.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.