32 menekültet zsúfolt be egy kistehergépkocsiba egy cseh embercsempész

Az embercsempész kifejezetten erre a célra alakította át a gépjárművet.

2022. szeptember 2., 14:05

Szerző:

A raktérben két rejtekhely volt, amelyeket az embercsempész vezetőfülke felőli oldalon egy nagy tartállyal és két hordóval, a hátsó ajtó felől pedig egymásra pakolt fahasábokkal álcázott. A rejtekhelyek egyetlen bejárata a vezetőfülke mögött kialakított, 43 centiméter széles és 110 centiméter magas nyílás volt, amelyre egy, csak a vezetőfülkéből nyitható, tolózárral zárható ajtót szereltek. A nagyobb rejtekhely mérete sem érte el a négy négyzetmétert, a kisebbiké pedig alig haladta meg a kettőt.

Próbáltak jelezni az embercsempésznek, de az nem állt meg


A cseh állampolgárságú férfi április 29-én reggel a szerb-magyar határ közelében 32, az ország területére illegálisan belépő szír állampolgárt - köztük kilenc, 18 év alattit – terelt be a rejtekhelyekre, majd elindult velük az osztrák határ irányába.

Az ügyészség azt írta: a szállítás jelentős testi-lelki gyötrelemmel járt a rendkívül szűk helyre bezsúfolt embereknek, akik közül többen el is ájultak. A menekültek dörömböléssel próbáltak a gépjárművezetőnek jelezni, aki azonban nem állt meg, így csak az M5-ös autópályán végrehajtott rendőri intézkedés akadályozta meg, hogy a szállítás kiszáradás vagy levegőhiány miatt súlyosabb következményekkel járjon – tette hozzá az ügyészség.

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség a cseh férfit a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészéssel vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott letartóztatásban várja, hogy bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság döntsön.

(Kiemelt képünk illusztráció. Migránsok egy buszállomáson, a kelet-törökországi Van városában 2021. június 8-án, miután átszöktek a török-iráni határon. Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

19:45

Egyes sajtóhírekkel ellentétben az MVM számlázási rendje nem változott, a számlázás időpontja visszakerül a megszokott időpontra – közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön az MTI-vel.