27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda egy távközlési szolgáltatótól

Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.

2020. november 8., 16:29

Szerző:

Azt írták: az elkövetők 2018 végétől 68 ember adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek műszaki cikkeket, köztük mobiltelefonokat és televíziókat egy ismert magyarországi távközlési szolgáltatótól.

A megrendelt termékeket a bűncselekményben részt vevő futárok nem az ügyfelek címére szállították, hanem az elkövetőknek kézbesítették.

A nyomozók hat - 22 és 47 év közötti - megrendelőt, valamint két, a bűncselekményekben társtettesként részt vevő, 28 és 32 éves futárt hallgattak ki személyes adattal visszaélés, hamis magánokirat felhasználása, valamint információs rendszer felhasználásával jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök a nyomozást befejezték, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték el a Kaposvári Járási Ügyészségnek - ismertették.

(MTI)