A Tihanyi Bencés Apátság oldalában ünnepélyesen átadták a Pünkösdi ligetet, egy különleges tájépítészeti alkotást, amely a természet és a spiritualitás mély összefonódását hivatott megjeleníteni.
Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
2013. július 10., 14:52
A miniszterelnök a bürokraták birodalmának nevezte az Európai Uniót a L'Express című francia politikai hetilap szerdán megjelent számában.
2013. július 10., 13:57
Ide van bejegyezve a tervek szerint nyár végén induló új nemzeti légitársaság.
2013. július 10., 11:25
Az Együtt–PM választási szövetség szerint a Transparency International (TI) korrupciós felmérése ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország fuldoklik a korrupciótól – közölte Karácsony Gergely független országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
2013. július 10., 11:15
Harc és modor: az e heti 168 Óra címlapján Orbán Viktor és Szijjártó Péter látható, amint éppen móresre tanítják Európát. A Tavares-jelentés utóhatásaival és következményeivel bő terjedelemben foglalkozik a lap: publicisztikákkal, interjúkkal, internetes fórumozóink hozzászólásaival járva körül az elmúlt hét legfontosabb témáját. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2013. július 10., 11:12
A következő hetekben az elmúlt hónapok legsikeresebb adásai közül ismétlünk meg egyet-egyet. Ma a június 5-i adásunkat hallgathatják meg. Lehet-e az ellenzéki összefogás kovásza a nemrég színre lépett Modern Magyarország Mozgalom (MoMa)? Egyebek között erről beszélgettünk június 5-én a 168 Óra élő rádióműsorában, a Szerda 11-ben az új párt vezetőivel, Bokros Lajossal és Pusztai Erzsébettel.
2013. július 10., 09:19
Kelet-Európában a demokratikus fejlődés – Magyarországot leszámítva – tartósnak bizonyult – így fogalmaz a demokrácia világméretű helyzetéről írt kommentárjában a Der Standard című lap, amely Orbán Viktort Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnökkel említi egy sorban. A Börse Express című lap szerint a kis- és középvállalkozók körében erősen megcsappant Magyarország vonzereje. A Neues Deutschland pedig arról számol be, hogy Magyarország elijesztő szabályozással reagál az utóbbi években tapasztalható menekülthullámra. Nemzetközi sajtószemle.
2013. július 10., 07:56
Tizenhéttel emelkedett az Országgyűlés munkájában függetlenként részt vevő képviselők száma a tavaszi és a nyári ülésszakban, így már harmincnégyen vannak, akik nem tartoznak frakcióhoz. Ketten a Fideszt hagyták el, míg tizenöten az LMP képviselőcsoportjának megszűnése miatt váltak függetlenné. Mandátumukról négyen mondtak le az ülésszakban.
2013. július 9., 21:18
Az első hét adatai alapján valamennyi koncessziógyakorló és -jogosult mindent megtett annak érdekében, hogy időben megnyissa boltját – közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. a Magyar Posta Zrt.-vel együttműködve elvégzett országos vizsgálat eredményére hivatkozva. A társaság ideiglenes ellátókat jelöl ki a nemzeti dohányboltokkal még nem rendelkező egyes kistelepüléseken.
2013. július 9., 19:27
Marad az eddigiekhez hasonló meleg, nyári idő. A gomolyfelhő-képződés hatására záporok, zivatarok hozhatnak egy kis változatosságot.
2013. július 9., 17:17
Elhunyt Margócsy József, a Nyíregyházi Főiskola egykori főigazgatója kedden. Az irodalomtörténész, egyetemi tanár 94 éves volt – közölte az oktatási intézmény kedden az MTI-vel.
2013. július 9., 15:54
Szabó Máté ombudsman szerint a hatóságoknak minden tőlük telhetőt meg kell tenniük a békésen tüntetők védelmében, és ez érvényes a rendezvényről távozókra is – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden az MTI-vel.
2013. július 9., 14:27
Óriási az eltérés a valós úthasználat és az e-útdíj rendszere által számlázott összeg között – állítják a fuvarozók, akik a rendszer leállítását kérik. Az MSZP szerint az e-útdíj éppen olyan, mint Orbán Viktor hároméves kormányzása: erőből lenyomnak mindent az emberek torkán, de csak zűrzavar lesz belőle, ami számtalan érdeksérelmet okoz, és a végén valaki mindig ráfizet.
2013. július 9., 13:30
A magyarok 70 százaléka nem jelentené, ha korrupcióval szembesülne, és az a legrosszabb arányt jelenti Európában – mondta a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2013. július 9., 13:06
Újabb fejezet nyílt Orbán szabadságharcában. A 168 Óra stúdiójában Herskovits Eszter, Jolsvai András, Lampé Ágnes, Nej György.
2013. július 9., 12:16
A magyarok az átlagosnál korruptabbnak látják a politikai pártokat, a médiát és az üzleti szektort, de kevésbé tartják korruptnak az oktatási, bírói rendszereket, illetve a közszolgákat.
2013. július 9., 10:50
A Magyar Gárda Egyesület bírósági feloszlatása nem sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett gyülekezési és egyesülési szabadságot. Ezt mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban – adta hírül az MTI.