Napirendre sem akarták venni a fideszes képviselők Iványi szegedi iskolájának támogatását

A szegedi fideszes képviselők nem támogatták a javaslatot és ki is vonultak a szavazásról. Ennek ellenére Szeged önkormányzata tízmillió forintos gyorssegélyt adott a 150 sajátos nevelési igényű tanulót ellátó Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak. Iványi helyi iskoláját a bezárás fenyegeti.

2023. szeptember 23., 12:05

Szerző:

Szeged önkormányzata a város költségvetéséből rendkívüli segély címén nyújt 10 millió forint támogatást a Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumnak. Az önkormányzat szeptember 22-i közgyűlésén vitatták meg a képviselői javaslatot – írja a Telex. A Fidesz- és KDNP-frakciók tagjai közül többen is kifejtették, hogy nem tartják megalapozottnak a javaslatot, mert szerintük nem gazdálkodik megfelelően az iskola, illetve a fenntartója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítványa, az Oltalom Karitatív Egyesület. A szegedi jobboldal szerint sem a kormány hibája, hogy az iskola nehéz helyzetbe került, mert úgy tudják, Iványi egyháza és az intézményei is minden állami támogatást megkaptak, ami jár nekik.

Ahogy arról a 168 óra is beszámolt nem tudja kifizetni a béreket az Iványi Gábor nevével fémjelzett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, miután a NAV (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) az elvégzett munkánk után járó alapnormatívát is drasztikusan csökkentette. Emiatt elakadtak a munkavállalók fizetésében, miközben háromezer mélyszegénységből érkező gyerek oktatását és ellátását, illetve több száz hajléktalan, kórház és idősotthon ellátását kell megoldaniuk. A  a Szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium dolgozói sem kapták meg a hó elején a teljes fizetésüket és többen sírva mondtak fel. 

Botka László, Szeged polgármestere szerint az Orbán-kormány bosszúja miatt van nehéz gazdasági helyzetben Iványi egyháza és annak intézményei. A döntés előtt Tóth Károly, a Wesley támogatására a javaslatot benyújtott MSZP-s képviselő név szerinti szavazást kért az ügyben. Erre a Fidesz- és a KDNP-frakció tagjai is kivonultak az ülésről, majd a Botka László polgármester mellett álló többség megszavazta a javaslatot.

(Kiemelt képünkön: Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szeged. Fotó: az iskola Facebook oldala)

A MÁV fiatalnak nevezhető Siemens Desiro motorvonatainak 38 százaléka nem közlekedik a karbantartás elmaradása miatt. A MÁV szerint kereskedelmi zavarok vannak a háttérben, Vitézy Dávid szerint viszont Lázár János jóvoltából összeomlott a karbantartás is.