Meglepő, hogyan próbálja felvenni a harcot a MÁV a hőséggel szemben.
A Balaton számos pontján ellenőrizték a víz minőségét.
A közlekedési társaság egyes járatai ingyen szállítják az utasokat.
Ritkán fordul elő, hogy az időjárás egyszerre vonultatja fel a szélsőségeket.
A nyári hőség számos vérszívó szaporodásának kedvez.
2021. január 20., 11:44
Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel hétfő kora reggel egy remeteszőlősi ház pincéjében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2021. január 20., 11:33
Senki sem tudott kibújni a bőréből járvány idején, mindenki a saját játszmáját játssza – mondta a Republikon elnöke Fiala János Keljfeljancsi című műsorában.
2021. január 20., 11:08
Január elsején hivatalba lépett Magyarország új főbírája, Varga Zsolt András. Polt Péter volt helyettesét, korábbi alkotmánybírót és a Velencei Bizottság tagját tárgyalótermi tapasztalat nélkül két törvénymódosítás eredményeként választhatta meg a Kúria élére a kétharmados parlamenti többség. Az egyik szerint az alkotmánybíróként szerzett tapasztalat is bírói jogviszonynak számít, egy másik pedig lehetővé tette, hogy az alkotmánybírákat kérésükre a köztársasági elnök a feltételek vizsgálata és a szokásos pályáztatási eljárás nélkül a Kúria tagjának nevezze ki.
2021. január 20., 10:18
Már 1 millió 755 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra interneten és postai úton - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2021. január 20., 09:51
Nincs elég vakcina az EU-ban, ezért a külügy mindent megtesz, hogy a magyar szakemberek dönthessenek további vakcinák ügyében – mondta az államtitkár Fiala János Keljfeljancsi című műsorában a 168 Óra oldalán.
2021. január 20., 09:41
Jelenleg 294-en vannak lélegeztetőgépen.
2021. január 20., 08:25
Oltasd be magad, vegyél bérletet és ha teheted, fizesd be a teljes iparűzési adódat, mert különben Budapest tönkremegy – ezzel a felütéssel kezd kampányba a főváros.
2021. január 20., 08:13
A középiskola tanárnője hétfőn 17 éves diákjainak tartott online tornaórát, amikor leesett székéről, a szobába berohanó férje azonban hiába küzdött az életéért, már nem tudott segíteni rajta.
2021. január 20., 05:57
Reggelig borult lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de a Nyírségben, Szabolcsban maradhatnak tartósan borult körzetek.
2021. január 19., 21:28
2021. január 19., 19:02
2021. január 19., 18:39